A kormánypárti politikus a Facebookon arról írt, hogy „Magyar Péterék külföldi ügynökökkel dolgoznak, hogy lehallgassák a kormány tagjait. Ilyen egyértelműen még sosem bukott le senki!.” Mint írta, „külföldi titkosszolgálatokkal összejátszani talán az egyik legsúlyosabb bűn, amit ember a hazájával szemben elkövethet.”
„Most pedig hangfelvétel bizonyítja, hogy Panyi Szabolcs a Direkt36 „újságírója” tevékenyen részt vett Szijjártó Péter lehallgatásában. Sőt büszkén beszél arról, hogy ha a Tisza kormányra kerül, hogyan fér majd hozzá titkos külügyi információkhoz és hogy ő fogja kiválogatni, kit kell kirúgni a külügyből, vagy ki dolgozhat ott továbbra is. Ehhez az összekötője pedig jó barátja, a tiszás Orbán Anita”
– fogalmazott Szentkirályi Alexandra, aki szerint „az ilyen embert ügynöknek hívják, de azok a politikusok sem jobbak, akik ügynökökkel működnek együtt más országok érdekében.”
„Egészen elképesztő, hogy milyen széles nemzetközi titkosszolgálati akció zajlik azért, hogy ukránbarát kormánya legyen Magyarországnak. Kemény 20 nap következik, mindenki kösse be a biztonsági öveket, mert a Tisza semmitől nem riad vissza és az összes alvó ügynököt felrázták a sikerük érdekében”
– zárta bejegyzését a kormánypárti politikus.
A történtekre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. Mint mondta, egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen, ezért utasította Tuzson Bence igazsáügyi minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja ki a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat. A külgazdasági és külügyminiszter szintén megszólalt az ügy miatt, amely ide kattintva olvasható el.
Kapcsolódó tartalom
Orbán Viktor: Egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen – VIDEÓ
Szijjártó Péter: Döbbenet, hogy egy magyar újságíró aktív közreműködésével hallgatott le egy vagy több külföldi titkosszolgálat
Kiemelt kép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fõvárosi képviselõcsoportjának vezetõje sajtótájékoztatót tart a Városházán 2025. június 3-án. Budapest csõdközeli helyzete miatt a fõváros minden költésének 2019-ig visszamenõ átvilágítását szorgalmazta Szentkirályi Alexandra, miután részt vett a fõpolgármester által kezdeményezett egyeztetésen. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)











