A Magyar Nemzet szerint a kecskeméti nagygyűlésen Lázár János építési és közlekedési miniszter elmondta, „szeretném köszönteni a kecskemétiek mellett azokat a tiszásokat, akiket Magyar Péter azért küldött ide, hogy szétverjék Orbán Viktor gyűlését”. Kiemelte, hogy április 12-én is ez a választás tétje:
„Válasszatok, hogy olyan embert szeretnétek az ország élére, aki káoszt akar, vagy Orbán Viktort, aki békét hoz mindenkire”
– tette hozzá. A miniszter kijelentette, a gyűlésen tízszer annyian vannak a kormánypártokat támogató megjelentek, mint a Tisza Párt aktivistái, írták.
„Mindannyian jól tudjuk, hogy a Tisza apad. A Tisza Ukrajnából ered, ott van a forrása, és mindannyian tudjuk, hogy amikor a Tisza árad, hozza a szemetet Ukrajnából”
– emelte ki Lázár János. Hozzátette, az áprilisi választások kérdése, hogy a változásra szavazók kockáztatják az elmúlt 16 évben elért eredményeket.
„Április 12-én választás lesz, ekkor pedig nem Orbán Viktor sorsáról, hanem mindenki a maga sorsáról fog szavazni”
– jelentette ki a politikus. Leszögezte, aki Magyar Péterre szavaz, az óriási árat fog fizetni a Tisza Párt győzelme esetén, írja a portál.
„Ha mi vagyunk, akkor velünk van 11 százalékos minimálbér emelés, 13. havi nyugdíj és alacsony rezsi. Magyar Péterrel egyik sem lesz”
– emelte ki Lázár János. Elárulta, Magyarországot és a magyar választókat egyszerre zsarolják pénzzel a brüsszeliták, olajjal az ukránok, mindeközben pedig a tiszás újságírókat külföldről támogatják.
„A magyarok Orbán Viktorra mindig számíthatnak, vele pedig képesek vagyunk megvédeni hazánk szuverenitását”
– zárta a beszédét Lázár János. A miniszter beszédét követően, hatalmas tapsvihar közepette a színpadra lépett Orbán Viktor miniszterelnök, írta a Magyar Nemzet.
Salacz László: Mi kétszer annyian vagyunk, mint ők voltak
Az eseményen felszólalt Salacz László, a Bács-Kiskun vármegyei 1. számú választókerület fideszes országgyűlési képviselője, aki a Magyar Nemzet tudósítása szerint kijelentette:ű
„Mi kétszer annyian vagyunk, mint ők voltak”.
A kormánypártok újrainduló képviselőjelöltje a portál szerint ezzel arra utalt, hogy a Tisza Párt nemrégiben Kecskeméten tartott eseménye kudarcos volt. Hozzátette, a vidéken mostanra biztossá vált az élet, ugyanis vannak munkahelyek és biztos a megélhetése mindenkinek, aki dolgozni akar.
„Vidéken mindenki egyszerűen gondolkodik, és úgy látszik, hogy most megint nekünk kell észnél lennünk”
– jelentette ki a politikus. Elmondta, Magyar Péter és jelöltjei elsorvasztanák a magyar utánpótlássportot, és arra szorítanák a családokat, hogy sokkal többet kelljen fizetniük, ha a gyermekeik sportolni akarnak – írja a portál.
„Nem hagyhatjuk, hogy a hataloméhség és a kapzsiság utat törjön, és elpusztítsa az eddig elért eredményeinket”
– jelentette ki az országgyűlési képviselő.
Cseh Tamás, Bács-Kiskun vármegye 02. számú választókerületének képviselőjelöltje pedig a portál szerint kijelentette,
„mi nem a csendes, hanem a hangos többség vagyunk, és hallatni fogjuk a hangunkat”.
Kiemelte, a Tisza Párt és a jelöltjei mindenki szeme láttára adnák fel Magyarország szuverenitását, szabadságát.
„A világ megváltozott, már nemcsak az a kérdés, hogy épül-e újabb óvoda, mentőállomás, hanem az is, hogy meg tudjuk-e védeni a mostanáig elért eredményeinket”
– jegyezte meg Cseh Tamás. Hozzátette, áprilisban választani kell, hogy megvédjük-e a biztonságunkat, a családjainkat, vagy pedig belerántanak minket egy háborúba.
„Április 12-én minden egyes szavazat egy tégla a biztonságunk falában”
– emelte ki Cseh Tamás.
Orbán Viktor: Válaszút elé érkeztünk: Európa háborúra készül, az ukránok be akarnak jönni ez EU-ba és azt követelik, hogy Magyarország váljon le az olcsó orosz energiáról
A hirado.hu oldalán beszámoltunk arról, hogy Orbán Viktor országjárásának kecskeméti állomásán arról beszélt, Önök fogják eldönteni, hogy nemzeti vagy egy Brüsszel által támogatott ukránbarát kormánya lesz hazánknak. A kormányfő szót ejtett a Panyi Szabolcshoz köthető Tisza-felvételek nyilvánosságra kerüléséről is, Orbán Viktor ezzel kapcsolatban leszögezte: Elfogadhatatlan, hogy a titkosszolgálatok kormánnyal szembeni akciói a Tisza Párt érdekében és a Tisza Párton keresztül történnek.
„Történelmi felelősség előtt állunk ezért történelmi győzelmet kell aratnunk! Magyarországot nem lehet se megzsarolni se megszégyeníteni”
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kecskeméten hétfőn, az országjáráson.
Egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen! Utasítottam az igazságügyi minisztert, hogy a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat haladéktalanul vizsgálja ki – írta közösségi oldalán a miniszterelnök, miután a Mandiner arról írt: külföldi szolgálatok egy magyar újságíró segítségével lehallgatták Szijjártó Pétert, a szálak pedig Orbán Anitáig vezetnek.
A hirado.hu birtokába kerültek azok a hangfelvételek, amelyek bizonyítják: titkosszolgálati akció zajlik Szijjártó Péter ellen!
„Melyik ez az ország? – Nem mondhatom el” – Panyi Szabolcs a titkosszolgálatról, amelyikkel összejátszott
„Ez egy sötét titok az életemben” – Panyi Szabolcs a tiszás Orbán Anitával való kapcsolatáról
Kiemelt kép: Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának kecskeméti állomásán, a Fő téren 2026. március 23-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)











