Gulyás Gergely a kormánypártok országjárásának fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette: bár „eddig a hazaárulást a szó politikai értelmében használtuk, most viszont azt látjuk, hogy valóban a hazaárulás büntetőjogi tényállásának megfelelően” cselekedett a Tisza Párt külügyminiszter-jelöltjének egy munkatársa, bizalmasa. Ez az ember „bevallotta, hogy közreműködik a hivatalban lévő magyar külügyminiszter lehallgatásában, és ezzel kapcsolatos információk megszerzésében és továbbításában” – mondta, kiemelve, hogy
„ez olyan példátlan botrány, amelyhez hasonlót soha nem láttunk”.
Rámutatott: egy normális országban az az ember, aki Orbán Anitához hasonló kapcsolatokat tart fenn, másnap távozik a közéletből, illetve a közélet közelébe sem kerül. Elfogadhatatlan, hogy ehhez képest „itt az eddigi cselekedeteket még durvább rágalmazással próbálják ellensúlyozni”, ahogy az is, hogy „valaki a magyar nemzeti érdeket ilyen formában próbálja meg kiárusítani, ilyen formában próbálja meg a külügyminiszterrel szembeni kémkedést, lehallgatást elősegíteni” – fogalmazott. Újságírói kérdésre közölte: ki kell deríteni, miként végezhetett ügynöki tevékenységet egy olyan ember, aki újságírónak adta ki magát, s akinek „tevékenységéből, kapcsolataiból egyértelmű, hogy más állam szolgálatában állt, más államokkal tartott bevallottan kapcsolatot”. Tette ezt
„a magyar kormány lejáratása érdekében, illetve azért, hogy a kormányról olyan információkat szerezzen, amelyek lehetővé teszik a kabinet és a külügyminiszter megfigyelését”
– fejtette ki.
Kapcsolódó tartalom
Gulyás Gergely a választási kampánnyal kapcsolatban általánosságban is azt mondta, hogy ugyan ez már a tizedik a rendszerváltás óta, de „soha még hasonlóan durva kampányt nem láttunk, (…), s ilyen sok valótlanságoktól hemzsegő vádaskodással sem találkoztunk, mint most, nap mint nap” – jelentette ki.
Közölte, hogy ugyan nincs tökéletes kormányzás és hibátlan kormány, de a Fidesz–KDNP-nek nagyon sok mindent sikerült elérnie az elmúlt másfél évtizedben.
Ezzel szemben, fűzte hozzá, a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció programjából is az olvasható ki, hogy „gyakorlatilag minden veszélybe kerül”, amit a nemzeti kormány elért az elmúlt másfél évtizedben, ha egy „nem nemzeti, nem polgári kormánya” lesz az országnak. Kifejtette:
kormányváltás esetén sem az adórendszer, sem a családtámogatás, sem az otthonteremtés jelenlegi kedvezményes lehetőségei nem állnának rendelkezésre.
Emellett az is nyilvánvaló szerinte, hogy a Tisza Párt nem képes ellenállni az Európai Unió fő sodrának, hiszen maga is része annak az Európai Néppártnak, amelyben a frakciótagság első feltétele „Ukrajna korlátlan és feltétel nélküli támogatása”. Ebből adódik, hogy
„a magyar választásokban az igazi ellenfél nem a baloldal, nem a Tisza Párt és a DK, hanem az a Kijev és Brüsszel között létrejött koalíció, ami lehetőséget lát arra, vagy legalábbis reménykedik abban, hogy a hivatalban lévő magyar kormányt eltávolítsa”
– jelentette ki. Ez ellentétes Magyarország érdekeivel, és Magyarország polgárai sem gondolják azt, hogy Kijevben vagy Brüsszelben kell az ország jövőjéről dönteni – mondta Gulyás Gergely, kiemelve, hogy a következő szűk három hétben mindenkinek világossá szeretnék tenni: „nagyon drága árat fizetne az ország egy baloldali kormányért”.
„Elvesztenénk a szuverenitásunkat, elvesztenénk azt, hogy a kormány nemzeti érdek alapján a magyarok számára legkedvezőbb döntéseket akarja meghozni”
– fogalmazott, hangsúlyozva, hogy „valójában ebben az esetben a Brüsszel-Kijev-tengelyen döntenének, és Magyarország pedig a végrehajtók közé tartozna”. Ezt
„érdemes elkerülni, ezért a biztos választás valóban a Fidesz–KDNP pártszövetsége és választókerületi jelöltjei”
– jelentette ki a miniszter.
Egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen! Utasítottam az igazságügyi minisztert, hogy a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat haladéktalanul vizsgálja ki – írta közösségi oldalán a miniszterelnök, miután a Mandiner arról írt: külföldi szolgálatok egy magyar újságíró segítségével lehallgatták Szijjártó Pétert, a szálak pedig Orbán Anitáig vezetnek.
A hirado.hu birtokába kerültek azok a hangfelvételek, amelyek bizonyítják: titkosszolgálati akció zajlik Szijjártó Péter ellen.
„Melyik ez az ország? – Nem mondhatom el” – Panyi Szabolcs a titkosszolgálatról, amelyikkel összejátszott
„Ez egy sötét titok az életemben” – Panyi Szabolcs a tiszás Orbán Anitával való kapcsolatáról
Kiemelt kép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)











