A vezérlő fejedelem a szabadságharc leverése után bujdosásra kényszerült. Messze a hazájától, a törökországi Rodostóban hunyt el 1735-ben. Végrendeletének megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Konstantinápolyban a Galata negyedben található jezsuita templomban.

Az 1703 és 11 között zajló Rákóczi szabadságharc egyesítette a nemzetet. Céljuk a Habsburgoktól független Magyarország megteremtése volt. Ez nem egy nemesi felkelés, de nem is egy parasztlázadás volt, hanem az összes szabadságra vágyó magyart összekötő küzdelem. A kuruc seregben ott harcoltak a nemesek és a jobbágyok, a katolikusok és a reformátusok, a fiatalok és az idősebbek is. Ahogy a szabadságharc jelmondata kifejezte: Istennel a hazáért és a szabadságért.

Nem véletlen, hogy a Rákóczi szabadságharc emléke a nemzeti ébredés, a reformkor egyik jelképe lett. Éppen ezért a hamvak hazahozatalának gondolata már az 1800-as évek első felében felmerült, de a forradalom kitörése, majd a megtorlás évei elmosták a korábbi terveket. A Kiegyezés után ismét előkerült az újratemetés gondolata, de a megvalósításra még várni kellett. Végül a hazahozatalból közös nemzeti ügy lett. A politikai ellenfelek is szóba álltak egymással. Emblematikus pillanat volt, amikor Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, a Függetlenségi Párt alelnöke 1904‑ben a parlamentben nyíltan egyeztek meg a fejedelem hamvainak visszatéréséről.

A hazahozatalra hosszas előkészítés után 1906 őszén került sor. A hét koporsót Isztambulból hajóval hozták a Fekete-tengeri Konstancáig, majd vonattal Budapest érintésével Kassára. II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala nagy visszhangot keltett. Tízezrek kísérték utolsó útjára a vezérlő fejedelmet. Sokak számára mély, katartikus élményt jelentett. Hovatartozástól függetlenül, az amúgy feszült belpolitikai helyzetben egy pillanatra úgy érezhette a nemzet, hogy újra együtt dobban a szív. Az egész ország megmozdult.

„Nem temetés volt ez, hanem a leggyönyörűbb fölmagasztalás. Nem sírbatétel, hanem oltárra helyezés. Nem az elmúlásnak áldoztunk, hanem az örökkévalóságnak. Halottakat hoztunk ugyan haza, de egy csomó örökélettel lettünk gazdagabbak” – tudósított az eseményről a korszak egyik legjelentősebb lapja a Vasárnapi Újság.

A jövő héten lesz II. Rákóczi Ferenc születésének 350 évfordulója. Rákóczi példája arra emlékeztet bennünket, hogy a magyar szabadságért való küzdelem, kortól, nemtől, vallási hovatartozástól függetlenül képes arra, hogy egyesítse a nemzetet. Amikor rá emlékezünk jusson eszünkbe, hogy a feszült bel- és külpolitikai helyzettől függetlenül, van, ami összeköt bennünket.

Hegedűs Zoltán jegyzetét itt hallgathatja vissza:

Kiemelt kép: II. Rákóczi Ferenc fejedelem. (Fotó: MTVA)