Az Index beszámolója szerint péntek estére szokatlan fordulat történt az olajpiacon:
Este 18 órakor az Ural hordónkénti ára 110,73 dolláron állt, míg a Brent jegyzése valamivel olcsóbb, 109,77 dollár volt.
A különbség nem óriási, mégis figyelemre méltó, mert az ilyen „átfordulás” csak elvétve fordul elő a piacon – jegyezte meg a portál.
Hozzátették azt is, hogy mindennek hátterében egy folyamatosan változó, geopolitikai és piaci hatások által alakított rendszer húzódik meg. „Összességében az látszik, hogy az orosz olaj többnyire olcsóbb, de ez az előny nem állandó, időről időre akár teljesen el is tűnhet – mint ahogyan most” – írták, hozzáfűzve:
Magyarországnak az orosz olaj – ha érkezne a Barátság kőolajvezetéken – a szállítási költségek és a hosszú távú szerződések miatt még így is olcsóbb lenne a Brentnél.
Az Index szerint a mostani árkülönbség mögött többek közt az állhat, hogy az Egyesült Államok ismét engedélyezte az orosz olaj vásárlását, ami hirtelen pluszkeresletet hozott a piacra. Ennek következményeként az orosz olaj ára újra emelkedni kezdett, és ezzel párhuzamosan a két olajtípus közti korábbi nagy árkülönbség ismét összeszűkült, mostanra pedig meg is fordult.
„Ha mindezt egyben nézzük, jól látszik: az „olcsó orosz olaj” ára nem egy állandó adottság, hanem folyamatosan változó, geopolitikai és piaci folyamatok által formált jelenség. Azzal, hogy a közel-keleti olaj jelentős része kiesett a piacról, azaz csökkent a kínálat, felértékelődött, ami elérhető – ahogy az látható az orosz olajnál. Így az alacsonyabb kínálat miatt az orosz olaj is drágul” – írták.
Kiemelt kép: a Barátság II. kõolajvezetéknek a Mol Dunai Finomítójába belépõ vezetéke a fõelzáró csappal, elõtérben emléktábla Százhalombattán 2013. július 25-én. A Dunai Finomító a Mol-csoport legnagyobb, Magyarország egyetlen kõolaj-feldolgozó létesítménye. MTI Fotó: Máthé Zoltán.











