A miniszterelnök a héten indított országjárása során eddig három települést keresett fel: Kaposvárt, Egert és Dunaújvárost. Az eddigi Békemeneteken a miniszterelnök a háborúból való kimaradás mellett az elmúlt évek legfontosabb kormányzati eredményeit is felsorolta. Kaposvárott arra hívta fel a figyelmet, hogy
„2010-ben Magyarországon 3,6 millió ember dolgozott, ma 4,7 millió, és ha kapnak még négy évet, Magyarország olyan ország lesz, ahol 5 millió ember dolgozik majd”.
A kormányzati eredményekkel összefüggésben beszélt a rezsicsökkentés védelméről és arról, hogyan is hat erre az ukrán olajblokád – Ukrajna ugyanis január 27-én leállította az olajtranzitot az Oroszországból induló vezetéken, azóta nem érkezik kőolaj Magyarországra és Szlovákiába az ellátási útvonalon keresztül –, Orbán Viktor ezt Kaposvárott a következőképp foglalta össze:
Magyarországon szükség van az olcsó energiára, ezért azt kérik az ukránoktól, hogy engedjék át az országukon „azt, ami a miénk”, hogy a családok megőrizhessék azt az életszínvonalat, amit az elmúlt időszakban elértek. „Azt kérjük az ukránoktól, hogy ne akarjanak kizsebelni bennünket”
– hangsúlyozta.
Ha marad a nemzeti kormány, Magyarország migránsmentes ország marad
Egerben Orbán Viktor emlékeztetett arra is, a kormány az elmúlt 16 évben csaknem 15 milliárd ezer forintot vett el a nemzetközi cégektől, amelyek itt vannak, Magyarországon, és odaadta azt a családoknak. Ezzel szemben a Tisza célja, hogy a magyarok pénzéből ne az emberek, hanem a nemzetközi nagytőke gyarapodjon. Ráadásul a veszélyek korába léptünk: nemcsak a szomszédban dúl háború, hanem a Közel-Keleten is, ezért a következő négy évben a fő küldetés a biztonság lesz – hangsúlyozta a kormányfő, aki hangsúlyozta azt is, hogy ma olyan kormánya van Magyarországnak, amely a magyarok mellett áll, és megvédi az emberek érdekeit.
Kijelentette, ha marad Magyarországon a nemzeti kormány, akkor vállalja, hogy „Magyarország továbbra is migránsmentes ország lesz. Akkor is, ha Brüsszel a feje tetejére áll”.
Hozzátette: az EU hatályba akarja léptetni július elsején a migrációs paktumot.
„Már áprilisban eldől, hogy Magyarország ennek ellenáll, vagy kitart”
– emlékeztetett.
A kormányfő a gazdasági kérdésekről szólva elmondta: el fogják érni, hogy egymillió forintos legyen az átlagfizetés, s azt is vállalják, hogy a család álljon a középpontban, mert abban van a jövő.
„Tudjuk, hogy egy családhoz kell férfi, apa és anya is. De azt is tudjuk, hogy a családot az édesanyák tartják össze. Ezért a ciklus végére minden két gyermeket vállalt édesanya adómentes lesz Magyarországon”
– jelentette ki Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott: sohasem fogják megengedni, hogy elvegyék tőlük, ami a magyaroknak jár. Sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot. Azt mondta, úgy fogják mindezt elérni, hogy Magyarországot kívül tartják a háborúból. Hozzátette:
„A zászló nekünk áll. Mi vagyunk többen.”
Hangsúlyozta: a kormány képes arra, hogy megőrizze az ország biztonságát, és arra kérte az egybegyűlteket, segítsék a kormányt, hogy teljesíthessék újabb vállalásait is. „Ezt a választást meg tudjuk, és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni. Ez tegnap óta világos, mi vagyunk többen!” – jelentette ki, hozzátéve: „Ha a Fidesz–KDNP megnyeri a választást, akkor Magyarországon a pokol kapui sem vehetnek erőt. Magyarország békés, biztonságos sziget marad, akárhogy is mozog a Föld körülöttünk a világban.”
Dunaújváros: hatalmas tömeg előtt erősítette meg Orbán Viktor, hogy Magyarország kimarad a háborúból
Az előző Békemenetekhez hasonlóan, Dunaújvárosban is hatalmas tömeg fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt, ahol ismét megerősítette a kormány békepárti álláspontját. Emlékeztetett arra is, hogy – szemben a kijevi hatalom magyarellenes jogfosztásaival – a kormány ukrán nyelvű iskolákat alapított azért, hogy a háború elől elmenekültek gyermekei saját anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat.
„Csak a legutóbbi évben – miközben a magyar gazdaság teljesítményét blokkolja a háború –, csak az elmúlt évben kétszeresére növeltük a gyermekek után járó adókedvezményt, és a világon egyedül Magyarországon bevezettük, hogy a legalább két gyermeket vagy többet szülő nők élethosszig adómentesek legyenek”
– hangoztatta Orbán Viktor.
Kapcsolódó tartalom
Ha nincs olaj, nincs pénz! – A 90 milliárd eurós ukrán hitel vétója előzi meg a szentendrei Békemenetet
Ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán, csütörtökön Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hiteltervezetet Brüsszelben, az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján. A miniszterelnök már korábban is figyelmeztetett ezzel kapcsolatban: semmilyen Ukrajnát támogató döntést nem fog támogatni addig, amíg a magyarok nem kapják meg a saját kőolajukat.
„Ha nincs olaj, nincs pénz”
– nyomatékosította álláspontját Orbán Viktor.
Robert Fico szlovák miniszterelnök az X-en közzétett videóüzenetében közölte: nem támogatta a csúcstalálkozó Ukrajnára vonatkozó következtetéseit. „Az Ukrajnának szánt hitel továbbra is blokkolva van, és nem tűztek ki időpontot az orosz olajszállítások újraindítására a Barátság vezetéken keresztül” – mondta.
A magyar vétóra azóta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is reagált, aki kijelentette:
Brüsszel a magyar vétó ellenére is folyósítani akarja a hitelösszeget Ukrajnának.
Az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozását követő péntek hajnali sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság elnöke aláhúzta: a vezetők múlt decemberben döntést hoztak, azzal a feltétellel, hogy három ország nem vesz részt a hitelkonstrukcióban, ez a feltétel pedig teljesült.
Orbán Viktor azonban azzal vágott vissza:
„Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt.”
A miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozott. Kiemelte, hogy Európa nem tud túlélni az orosz olaj nélkül, és az energiahelyzet gyors romlása súlyos következményekkel járhat, ha az EU nem változtat a politikáján. A közel-keleti konfliktusok hatására újra felmerülő migráció kapcsán arról beszélt, hogy egyre több tagállam a magyar modellt követelheti, miközben azt is állította: Brüsszelben azon dolgoznak, hogy a nemzeti kormány veszítse el a választást.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának dunaújvárosi állomásán, a Dózsa György téren 2026. március 18-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)











