Petrodollár. Ez a rendszer nyolcvan évig működött, mégis kevesen beszéltek róla. Volt, aki egy adottságnak tartotta, volt, aki kritizálta, de jobb híján elfogadta és volt, aki csendben pont azt a hiányzó alternatívát építette ki, amit adott pillanatban élesíteni lehet. Egyesek szerint pont most érkeztünk el ehhez a bizonyos pillanathoz és a szemünk láttára írják a történelmet – írta Kiszelly Zoltán a Mozgástér blogon.

A petrodollárrendszer azt jelenti, hogy az olajexportáló országok amerikai dollárban számolják el az általuk eladott fosszilis energiát.

Ahhoz, hogy az energiaimportőr országok folyamatosan tudjanak fosszilis energiát vásárolni a petrodollárredszerbe integrált országoktól, előbb az USA-tól kell dollárt vásárolniuk. Mivel a motorizáció korában a szállításhoz, közlekedéshez, fűtéshez, vegyipari termeléshez és még sok más emberi tevékenységhez fosszilis energiára van szükség, ezért „soha el nem apadó” kereslet jelentkezik az energia és az annak kifizetéséhez szükséges dollár iránt.

Kevesen tudják, de ezt a folyamatot Franklin Delano Roosevelt (FDR) elnök már 1945 februárjában elindította, amikor a jaltai találkozóról hazafelé tartva, már halálos betegen, megállt a Szuezi-csatornánál, ahol a szaúdi királlyal megkötötte az első alkut. Az alku szerint Szaúd-Arábia az addig domináns angol font helyett amerikai dollárban számolja el az olajexportot és az USA cserében megvédi az országot. A II. világháború utáni újjáépítés és a motorizáció elterjedése miatt növekvő olajkeresletet így egyre nagyobb részben számolták el dollárban. A folyamatot az is gyorsította, hogy az országokat egymás után „fordították át” a dollárelszámolásra. Az egyik legismertebb eset 1953-ban az iráni miniszterelnök, Mohammad Moszaddeg, kormányának megdöntése volt egy Regime Change által, aki amiatt vált célponttá, mert államosította az iráni olajipart. A petrodollárrendszerre való áttérés az 1956-os szuezi konfliktussal vált teljessé, amikor az USA végleg megtörte a Brit Birodalom pénzügyi-gazdasági hatalmát és elindult a dollár diadalmenete.

A fosszilis energia dollárban való elszámolása 1971 után még fontosabbá vált, Richard Nixon elnök ugyanis ebben az évben szüntette meg a dollár aranyfedezetét, így új fedezetet kerestek és találtak a kőolajban.

A rendszer bemutatása nem lenne teljes a petrodollárok visszaforgatási folyamatának (Petrodollar Recycling) említése nélkül, ami azt jelenti, hogy az olajexportőrök az exportért kapott dollárból — az átváltási veszteség elkerülése érdekében — dollárért vásárolnak számukra szükséges felszereléseket és dolgokat. A térségben menetrendszerűen előforduló háborúk miatt leginkább amerikai fegyvereket.

Az olajsejkek persze energetikai technológiát is vesznek és luxuscikkeket, de az olajipar mellett olyan, az olaj utáni idő gazdasági alapjait biztosító új iparágakat is kiépítenek a gazdagon bugyogó bevételből, mint a turizmus, aminek vonzerejét a sivatagból gomba módjára kinövő városok és bevásárlóközpontok, és az egymással versengő, lélegzetelállító építészeti csodák adják, mint a Burj Kalifa, Burj Al Arab, vagy A Jövő Múzeuma. Azokat a dollárokat, amiket nem tudnak elkölteni, amerikai állampapírokba, részvényekbe és ingatlanokba fektetik, így válnak az olajexportőr országok az USA hitelezőivé. A kép nem lenne teljes az olajimportőr országok nélkül, evégre a dollárban elszámolt energiaimport kifizetéséhez nekik dollárt kell vásárolniuk Amerikától, és mivel óriási mennyiségekről beszélünk, ezért évente több milliárd dollárra van szükségük.

Az olajimportőr országok a legegyszerűbben úgy jutnak dollárhoz, ha saját exportjukat is ebben a valutában bonyolítják és az így kapott dollárt energiavásárlásra fordítják. Azt a dollárt, amit energiavásárlásra szánnak, a felhasználásig legokosabb szintén amerikai állampapírban tartani, hogy kamatozzon.

Ez a rendszer az 1974-es amerikai – szaúdi második nagy megállapodás után vált igazán meghatározóvá.

Azokat az országokat, amelyek ki akartak lépni ebből a mókuskerékből, erőszakkal akadályozták meg ebben. Szaddám Husszein iraki elnök 2003-ban dollár helyett euróban számolta volna el az olajeladást. Moammer Kadhafi líbiai elnök 2011-ben pedig egy aranyfedezetű afrikai valutarendszert indított volna útjára. Mindkét elnök hatalmát katonai beavatkozással döntötték meg, országaik polgárháborúba süllyedtek és elvesztették regionális hatalmi státuszukat, mára pedig korábbi önmaguk árnyékává váltak. Venezuela és Irán is kisorolt a nyugati szövetségi rendszerből, ami miatt szankciókkal sújtották őket.

Az USA FDR és Abdulaziz ibn Abdul Rahman Al Saud király 1945 februári megállapodásával elindította az olajexport dollárban való elszámolásának rendszerét, amit az 1974-es amerikai-szaúdi megállapodással újítottak meg. Ez a rendszer egészen a 2010-es évekig működött jól, amikor a 2007-es amerikai pénzpiaci turbulencia, majd a 2008-as pénzügyi válság kezelése során ki nem derült, hogy az amerikai dollár értéke már messze nem a régi és a FED újabb pénznyomással akarja a válságot kezelni.

Kína legkésőbb ekkor ismerte fel annak a jelentőségét, hogy milyen valutában számolja el exportját és energiavásárlását. A Made in China 2025 célok között a közlekedés olajigényét az elektromos autózás (EV) elterjesztésével és nagysebességű villanyvonatok hálózatának kiépítésével csökkentették.

2017-től kezdődően Oroszország és Kína az energiakereskedelmet saját nemzeti valutáiban számolja el és 2017 óta Szaúd-Arábia is adott el több esetben olajat a dollártól eltérő valutában.

Ezek a tételek azonban nem rengették meg a dollár dominanciáját a fosszilis energia elszámolásánál. Kína és a BRICS-országok eldöntötték, hogy leválnak a petrodollár USA-t erősítő rendszeréről és alternatívát kezdtek keresni.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)