Hatalmas tömeg gyűlt össze szerdán Dunaújvárosban a Dózsa György téren, hogy meghallgassa Orbán Viktor miniszterelnököt. A kormányfő felszólalását azzal kezdte, hogy felidézte, mit mondtak neki az előző napi fórumán az egriek:
Az ellenfeleinkkel többé-kevésbé pariban vagyunk: mi vagyunk többé, ők pedig kevésbé.
Emlékeztetett a vasárnapi Békemeneten megjelent tömegre is, és megjegyezte, hogy mi, magyarok a végén kezdünk bele, de akkor nagyon, így vagyunk az adóbefizetéssel és a választással is, hogy kivárunk az utolsó pillanatig.
Orbán Viktor megjegyezte:
miközben az a hír járja, hogy a fideszesek elfogytak, erre a kormánypártiak rendszeresen rácáfolnak.
Maguknak köszönhetjük azt a hatalmas kétharmadot, ami a miénk volt az elmúlt négy évben – mondott köszönetet a miniszterelnök a dunaújvárosiaknak. Úgy vélte: az elmúlt négy évben képesek voltak arra, hogy egy háborúba sodródó Európa rossz politikájából kimaradjanak. De ez csak azért volt lehetséges, mert nemzeti kormányt választottak – tette hozzá.
Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a háború kitörése után minden ukrán menekültet befogadtak és segítettek nekik. De azt nem kérhetik tőlünk, hogy úgy segítsük őket, hogy tönkretesszük saját magunkat. Nem akarunk részt venni a háborújukban – szögezte le.
Visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat és megkezdtük a 14. havi nyugdíj bevezetését, mert a pénzünket nem küldtük el Ukrajnába
– mondta a kormányfő. Felidézte: az elmúlt évben kétszeresére növelték a gyermekek után járó adókedvezményt, valamint bevezették a két vagy több gyermeket szülő nők adómentességét. – Nekünk nemcsak nemzeti, hanem családbarát kormányunk is van. Ugyanis mindannyian tudjuk, hogy ha nincs gyerek, akkor nincs jövő, nincs értelme a jólétnek, a kultúrának – jelentette ki a kormányfő. Éppen ezért a Fidesz–KDNP mindent megtesz a családok támogatása érdekében – szögezte le.
Hozzátette:
egyértelmű többségre van szüksége ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból.
Résztvevők Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának dunaújvárosi állomásán, a Dózsa György téren 2026. március 18-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)A háborúból való kimaradás mellett a legfontosabb, hogy ne engedjük, hogy kizsebeljék Magyarországot, jelentette ki a miniszterelnök, aki emlékeztetett: 2010 óta a nagy nemzetközi cégektől elvontak 15 ezer milliárd forintot, és odaadták a magyar családoknak. – Ne lepődjünk meg, ha azok, akiktől elvontuk, nem boldogok. Ne lepődjünk meg, ha az ellenfeleink táborában egyre-másra tűnnek fel a nagy nemzetközi cégek képviselői. Őket azért küldték ide, hogy mindent, amit odaadtunk a magyaroknak, visszavegyenek.
Ne engedjük, hogy a nemzetközi nagytőke kizsebelje Magyarországot! Ne engedjék, hogy a nemzetközi nagytőke kizsebelje a magyar embereket!
– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki arról is beszélt, hogy csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, ezért újítsuk meg április 12-én a 2022-ben kötött háborúellenes szövetségünket! – mondta a tömeg üdvrivalgásától kísérve.
Áprilisban mindenkire szükség lesz, aki megértette, hogy Magyarország jövője azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a kormánynak kívül tartani Magyarországot a háborúból! Mi békét akarunk, akkor is, ha Brüsszelből és Kijevből nyomást helyeznek ránk – erről már országjárásának egri állomásán beszélt kedd este a miniszterelnök, hozzátéve:
Nemet kell mondanunk a háborúra és azokra, akik a hatalomra kerülésük érdekében leszerződtek Brüsszellel! Nem szabad ukránpárti kormányt választani, magyar kormányra van szükség!
Megjegyezte, hogy 2010-ben azt ígérte, hogy egy munkaalapú társadalmat építenek. Kiemelte, hogy Magyarországon munkából kell és lehet megélni.
Jelezte, hogy amikor átvették a kormányzást, akkor 3,6 millió ember dolgozott Magyarországon, ami most 4,7 millió, de szerinte lesz az 5 millió is.
„Többre megy a haza egy becsületesen elvégzett fizikai munkával, mint a munkáját rosszul végző észkombájnnal. Ezt jelenti a munkaalapú társadalom és ezt folytatni fogjuk a következő négy évben is” – közölte. A kormányfő a fiataloknak azt mondta, hogy iparkodjanak, hogy megtalálják a saját helyüket. Keressenek társat, alapítsanak családot és szeressék a hazájukat és minden a helyére kerül – tette hozzá.
„Ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani. Olyan kormányt kell választani, ami már bizonyított, és tud nemet mondani” – jelentette ki a miniszterelnök.
Elmondta, a történelem során számtalanszor előfordult, hogy a magyarok ki akartak maradni a háborúból, de a vezetők alkalmatlansága miatt nem sikerült nekik. „Nekünk magyar kormányra van szükségünk. Nincs indulat a szívünkben az ukránokkal szemben” – jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, a háború kezdetét követően Magyarország mindent megtett az ukrán menekültek jóléte érdekében, befogadtuk őket, ukrán nyelvű iskolákat nyitottunk.
„Nem kérhetik tőlük, hogy ne vásároljunk olcsó olajat, és ezzel tönkre tegyük a magyar gazdaságot, majd pedig a fiainkat elküldjük meghalni a háborúba”
– emelte ki a miniszterelnök. Kijelentette, nincs joga az ukrán elnöknek ahhoz, hogy a Magyarországot olajblokád alá vegyék.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának egri állomásán, a Dobó István téren 2026. március 17-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)„A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk” – fogalmazott. Mint jelezte, nem fogják engedni, hogy leválasszák Magyarországot az olcsó orosz olajról, amit a Mol hoz be, hogy helyette a Shell drága üzemanyagát kelljen választani.
„Nem adjuk oda a nagy nemzeti cégeinket a nyugati cégeknek. Akkor sem, ha az egész Tisza a feje tetejére áll”
– tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Sohasem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól, ami nekik jár! Arra készülünk, hogy a következő négy évben kívül fogjuk tartani Magyarországot a háborúból! – jelentette ki a miniszterelnök a kaposvári Békemeneten, a kaposvári Kossuth téren összegyűlt tömeg előtt tartott beszédében.
A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a Tisza célja, hogy a magyarok pénzéből ne az emberek, hanem a nemzetközi nagytőke gyarapodjon.
Hozzátette, hogy ráadásul a veszélyek korába léptünk, hiszen nemcsak a szomszédban dúl háború, hanem a Közel-Keleten is, ezért a következő négy évben a fő küldetés a biztonság lesz.
A kormányfő a gazdasági kérdésekről szólva elmondta: el fogják érni, hogy egymillió forintos legyen az átlagfizetés, s azt is vállalják, hogy a család álljon a központban, mert abban van a jövő.
„Tudjuk, hogy egy családhoz kell férfi, apa és anya is. De azt is tudjuk, hogy a családot az édesanyák tartják össze. Ezért a ciklus végére minden két gyermeket vállalt édesanya adómentes lesz Magyarországon”
– jelentette ki Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott: sohasem fogják megengedni, hogy elvegyék tőlük, ami a magyaroknak jár. Sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot. Azt mondta, úgy fogják mindezt elérni, hogy Magyarországot kívül tartják a háborúból. Hozzátette:
„A zászló nekünk áll. Mi vagyunk többen.”
Leszögezte: a kormány képes arra, hogy megőrizze az ország biztonságát, és arra kérte az egybegyűlteket, segítsék a kormányt, hogy teljesíthessék újabb vállalásait is. „Ezt a választást meg tudjuk, és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni. Ez tegnap óta világos, mi vagyunk többen!” – jelentette ki, hozzátéve:
„Ha a Fidesz–KDNP megnyeri a választást, akkor Magyarországon a pokol kapui sem vehetnek erőt. Magyarország békés, biztonságos sziget marad, akárhogy is mozog a Föld körülöttünk a világban.”
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának dunaújvárosi állomásán, a Dózsa György téren 2026. március 18-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)











