A legfőbb iráni vezetőre nagyobb veszélyt jelent az iszlám törvény, mint az amerikai bombák: kiderült róla, hogy homoszexuális

| Szerző: hirado.hu
A Hetek a The New York Times alapján számolt be arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok jelentése szerint homoszexuális lehet az iráni terrorállam új legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hámenei ajatollah, akit az előzőleg likvidált apja, Ali Hámenei helyére neveztek ki a rezsim élére. Egy rendszerszintű homofóbiától terhes iszlamista diktatúra felszámolása idején pedig joggal merül fel a kérdés, mi jelenti a nagyobb veszélyt Modzstaba Hámeneire, az amerikai–izraeli bombák vagy az, ha beigazolódnak a homoszexualitásáról szóló beszámolók.

Két forrás szerint a hírszerzési információk arra utalnak, hogy Modzstaba már hosszú ideje áll szexuális kapcsolatban gyermekkori tanítójával. A harmadik forrás közlése szerint a hírszerzési információk arra utalnak, hogy a viszony egy olyan személlyel állt fenn, aki korábban a Hámenei családnak dolgozott – írja a Hetek. Hozzátették:

a titkosszolgálati források kitartanak amellett, hogy a terrorállam vezetőjének identitásáról szóló értesülések valósak, bár felvételeket egyelőre nem közöltek ennek alátámasztására.

A különböző sajtótermékek között szép számmal akadnak olyanok, amelyek egyes vezető politikusokkal kapcsolatban – akár világvezetők esetében is – hajlamosak elragadtatni magukat, és sokszor légből kapott állításokat fogalmaznak meg egészségi állapotukkal vagy nemi identitásukkal kapcsolatban. A titkosszolgálati források szerint az értesülések valósak és nem a lejáratást szolgálják.

Rendszerszintű homofóbia uralkodik az iráni diktatúrában

Az iráni iszlamista rezsim halállal bünteti a homoszexuális kapcsolatokat, a teokrácia ezt egy 1991-es törvénykönyv hatályba léptetésével vezette be hivatalosan is. Egy 2008-as brit WikiLeaks-dokumentum szerint az 1979-es iszlám forradalom óta négy-hatezer meleg férfit és leszbikus nőt végeztek ki az országban. Német hírszerzői jelentések szerint azóta is magas a kivégzések száma – írja a Humen a The Jerusalem Postra hivatkozva. Az iráni terrorállamban rendszeresen végeznek ki a homoszexuális kisebbséghez tartozó férfiakat és nőket – egyszer arra is volt példa, hogy kivégzett homoszexuálisok holttestét építkezési darura lógatták fel –, ugyanakkor

arra is volt példa, amikor egyesek rágalmazásnak estek áldozatul.

Ugyanakkor – ahogy a Modzstaba Hamenei lehetséges homoszexuális identitásáról szóló cikkben a New York Post beszámolt – a rezsim engedélyezi a nemi átalakító műtéteket, amelyekre állítólag egyes meleg férfiakat kényszerítenek a büntetőjogi szankciók elkerülése érdekében.

Mindegy, hogy keresztényekről vagy homoszexuálisokról van szó, a Közel-Keleten az üldözöttek és megrágalmazottak közül senki sincs biztonságban

A diktatúrák esetében – és ez alól egy vallási alapokra hivatkozó rezsim sem jelent kivételt – gyakorinak számít az, amikor a helyi közösség egyes tagjai kollektíven megrágalmazzák egyik tagjukat, jellemzően valamilyen személyes sérelemtől vezérelve vagy érdekellentétből. A közel-keleti államokban ez a jelenség hatványozott mértékben van jelen – államformától függetlenül –, mivel ebben a térségben a törzsi hagyományok és a sokszor ezzel együtt járó babonás szokások miatt a közösség rendje és békéje nagyobb szerepet kap az alapvető jogokkal szemben.

Ebből a szempontból – bár nem kapcsolódik szorosan a homoszexuálisok üldözéséhez, a rágalmazás témaköréhez mindenképp – érdemes felidézni a kései 2010-es évek egyik hatalmas nemzetközi felháborodást kiváltó esetét,

a pakisztáni Ászja Bibi megrágalmazását. Ászja Bibit azzal vádolták meg, hogy szándékosan gyalázta az iszlámot és Mohamed prófétát, majd később kiderült, hogy valójában egy családok közötti, anyagi kárral járó vita áll a rágalmazás hátterében.

2019-ben a pakisztáni legfelsőbb bíróság végül felmentette Ászja Bibit a vádak alól, azonban az eset új megvilágításba helyezi az amerikai titkosszolgálatnak nyilatkozó források által elmondottakat.

Kik és miért akarták a világ tudtára adni, hogy Modzstaba Hámenei homoszexuális vonzalmakat érezhet?

Mi jelenti az igazi veszélyt a terrorállam vezetőjére? Az amerikai bombák vagy az identitása?

Ezért érdemes visszatérni az erről szóló értesülésekről beszámoló amerikai sajtóorgánumokhoz, valamint a titkosszolgálati jelentés megjelenésének körülményeihez. Emlékezetes,

Donald Trump tízmillió dollárt ajánlott fel mindazoknak, akik információkkal rendelkeznek Modzstaba Hámenei hollétéről és állapotáról.

A február 28-án indult Féktelen düh hadművelet (Operation Epic Fury) kezdete óta az amerikai légierő a rezsim kulcsfontosságú katonai és nukleáris létesítményeire mért megsemmisítő csapást, magas rangú iszlamista vezetőket sikerült likvidálni, a korábbi legfelsőbb vezető, Ali Hámenei mellett gondolhatunk a legutolsó semlegesített iszlamista vezetőre, Ali Laridzsáni iszlamista biztonsági főnökre. A CBS News idézte Trump szavait a Fox Newsnak adott interjúból:

„A vezetőségük eltűnt. A másod vonalas vezetőségük is eltűnt. Most a harmad vonalas vezetőségük van bajban, és ő nem is olyan valaki, akit az apja akart”

– utalt ezzel Donald Trump arra, hogy Ali Hámenei is alkalmatlannak tartotta fiát arra, hogy vezesse a diktatúrát. Sajtóhírek szerint az amerikai különleges egység, a Delta Force pedig az iráni olajipar szempontjából kulcsfontosságú Kharg-sziget elfoglalását készítheti elő. Mindezek alapján felmerül a kérdés:

a Modzstaba Hámenei homoszexuális identitásáról szóló beszámolók vajon a rezsim összeomlását, a diktatúra erőközpontjai – élén a Forradalmi Gárdával (IRGC) – közötti viszályt készítheti elő?

Amennyiben erről van szó, úgy a terrorállam rendszerszintű homofóbiája mellett politikai szempontból is súlyos veszélyeket hordoz Modzstaba Hámenei számára, így kérdéses, hogy az amerikai támadásokban megsebesült iszlamista vezér meddig vezetheti tovább a diktatúrát.

Kiemelt kép: Modzstaba Hámenei iráni legfelsőbb vallási és politikai vezető (Fotó: AFP)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még