Megosztja a francia közvéleményt a szocialisták és a zöldek választási együttműködése a gyilkossági ügyben érintett, antiszemita LFI-vel

| Szerző: Udvardy Zoltán
„Etikailag nem helyes, választási szempontból pedig nem nyereséges" – így jellemezte kedden a Le Figaro által idézett Raphaël Glucksmann európai parlamenti képviselő azt a választási szövetséget, amelyet a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaországgal (LFI) kötött meg számos településen a Szocialista Párt, a Zöldek és más baloldali pártok az önkormányzati választások vasárnapi, első fordulója után.

Annak ellenére, hogy  – mint azt a Politico is jelezte – a választási törvény értelmében kedden 18 óráig kellett a polgármesterjelölteknek jelezniük, hogy stratégiai szövetségeket kötnek-e, vagy egyedül indulnak március 22-én, már a vasárnapi, első forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy a helyhatósági választások második fordulójában a nagyvárosok és jelentősebb települések jó részében együttműködnek az LFI-vel a baloldal egyéb pártjai. Ez alól csak a két legnagyobb francia város, Párizs és Marseille volt kivétel.

Antiszemita kampányt folytattak

Ezt a magatartást erősítette meg a Szocialista Párt főtitkára, Olivier Faure is, aki hétfőn a Le Monde szerint úgy nyilatkozott: „Tökéletesen megérti az LFI-vel együttműködő helyi választott tisztségviselőinek döntéseit”. A politikus úgy fogalmazott, hogy az LFI-vel kötött megállapodásokban szereplő, közös listák

„sem diszkriminációt, sem rasszizmust, sem antiszemitizmust nem tartalmaznak”.

Ezt a kijelentést még a baloldali Le Monde is úgy értékelte: „Faure-t pártja ellentmondásos kommunikációja csapdájába ejtette és némi torzításra kényszerítette.”

„Ami lehetetlennek tűnt, valójában normává válik. A szocialisták és a baloldal az LFI-vel szövetkeznek, az ígéretek és a nagyszabású kijelentések ellenére” – írta Gabriel Attal volt kormányfő, a Macron-féle Renaissance párt főtitkára az X-en.

„A Szocialista Párt és első titkára, Olivier Faure

hajlandó paktumot kötni egy olyan párttal, amely az antiszemitizmust és a kommunitarizmust tette politikai üzemanyagává!”

– bírálta a megállapodást Marc Ferracci is, a Reeszánsz külföldön élő francia állampolgárokat képviselő politikusa.

„A Szocialista Párt vezetése által elítélt antiszemitizmus (az LFI antiszemita kijelentései –a szerk.) országos szinten elfogadhatatlanok, de helyi szinten tökéletesen elfogadhatók? Micsoda egy képmutató csapat!” – fakadt ki hozzá Bruno Retailleau, a Köztársaságiak (LR) pártjának elnöke.

Csak egy kis gyilkosság

Ismert: az LFI-t nem kizárólag a bevándorlás és az iszlamizmus előretörését elvakultan támogató, a trockista Jean-Luc Mélenchon által vezetett szélsőbaloldal kijelentései, hanem egy, a kampányidőszak végén elkövetett, brutális gyilkosság ügye is kompromittálta.

Mint arról korábban a hirado.hu is beszámolt, Lyonban, Franciaország harmadik legnagyobb városában február 12-én hat símaszkos, fekete ruhás férfi rohanta meg az utcán az egyedül sétáló Quentin Deranque 23 éves egyetemi hallgatót. Áldozatukat olyan súlyosan bántalmazták támadói, hogy Deranque két napon belül, február 14-én belehalt sérüléseibe. A mélyen hívő katolikusként ismert, példamutató életvitelű, matematika szakos hallgatót azért verték agyba-főbe, mert szervezőként segédkezett a terrorizmus támogatása okán korábban felelősségre vont palesztinpárti propagandista, az Engedetlen Franciaország (LFI) politikusa, Rima Hassan lyoni Science Po egyetemen tartott politikai gyűlése elleni demonstráción, melyet egy svájci feminista-identitárius csoport tartott.

A fiatalember egyik támadójáról, a rendőrség által őrizetbe vett Jacques-Élie Favrot-ról kiderült, hogy az LFI egyik parlamenti képviselőjének, Raphael Arnaultnak az asszisztense a gyilkosságban részt vevő fiatalember még nemzetgyűlési belépővel is rendelkezett. Mi több: mind a hat támadóról, a lyoni Antifa összes őrizetbe vett tagjáról kiderült, hogy

valamennyien kapcsolatban álltak az LFI-vel,

amely Franciaország egyik legerősebb parlamenti pártja.

Itt az „Új Franciaország”

A helyi választás első fordulójában a voksolók számos településen úgymond „nem vették figyelembe” az LFI súlyos antiszemita kirohanásait és a párt gyilkossági ügyét – a szavazatokról szóló híradások viszont nem említették meg, hogy a migráns származású voksolók tekintélyes része (az LFI egyik törzsszavazói bázisa) a legkevésbé sem ítélte el a két kilengés egyikét sem. Mi több: a palesztinpárti propagandistával szemben fellépő katolikus fiatalember meggyilkolása és az antiszemita uszítás még növelte is a párt népszerűségét egyes, a hivatalos retorika szerint „érzékeny negyedekként” említett városrészekben.


Őszintébben fogalmazott Isabelle Saporta újságírónő, aki az LCI hírtelevízióban rámutatott: „Ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk a választási eredményeket!

Ez az Új Franciaország – a fehér Franciaország ellen.”

A népszerű publicista, a Marianne című lap volt munkatársa az LFI elnöke, Jean-Luc Mélenchon korábbi kijelentetéseire utalt. A bevándorlók voksaira játszó politikus, mint azt a BFMTV hírtelevízió is kiemelte korábban, többször beszélt egy „új Franciaországról”, „az előzőt felváltó generációról”, sőt a „nagy (lakosság)cseréről is.

A nagy csere

Ez a „nagy csere” megkezdődött az idei önkormányzati választásokon – erről írt a konzervatív Boulevard Voltaire. A lap úgy véli, a vasárnapi első forduló számos győzelme „túlmutat a választásokon: egy új valóságra figyelmeztet. Bally Bagayoko, az LFI jelöltje, akit Saint-Denis polgármesterévé választottak és Lahouaria Addouche, szintén LFI-jelölt, aki a második fordulóban indul Lille-ben, erre jó példával szolgálnak”.

Addouche máris győzelmet hirdetett az úgynevezett „Új Franciaország” nevében.


Bagayoko, akit a „francia Obama”-ként is emelgetnek, az immár általa vezetett Saint-Denis kapcsán kizárólag a párizsi előváros „munkásosztálybeli múltjáról” beszélt, negligálva a nagy múltú városrész teljes történelmét. (A korábban önálló település a középkortól a francia királyok elsődleges temetkezési helye, a francia monarchia pantheonja volt – a szerk).

A politikus nyílt támadást intézett a lakosság „dzsentrifikációja” ellen, azt fantáziálva, hogy távozásra akarnák kényszeríteni a „lakosságot”. Csúsztatásai mögött

a mintegy 70 ezer, főleg a menedzseri és alkalmazotti réteghez tartozó francia őslakost állítja szembe a 43 ezes, afrikai hátterű, jórészt teljességgel képzeltlen, úgynevezett munkás tömeggel.

A régi kommunista dichotómia – burzsoá kontra nép vagy főnökök versus munkások – mögött valójában ismét a helyben születettek és a bevándorlók közötti ellentét fejeződik ki összegezte a Boulevard Voltaire.

Kiemelt kép: Az Engedetlen Franciaország (LFI) parlamenti politikusai, a „palesztin” Rima Hassan (b) és Raphael Arnault (Antifa-aktivista, akit jogerősen elítéltek erőszakos cselekmények miatt) a párt milíciájának körében. Tömegek szavaztak rájuk (Forrás: X)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még