Orbán Viktor: Magyarországnak ma olyan kormánya van, ami teljes szívvel áll Magyarország mellett, és képes arra, hogy megvédje Magyarországot!

| Szerző: hirado.hu
Sohasem fogjuk megengedni, hogy elvegyék a magyaroktól, ami nekik jár! Arra készülünk, hogy a következő négy évben kívül fogjuk tartani Magyarországot a háborúból! – jelentette ki a miniszterelnök a kaposvári Békemeneten, a kaposvári Kossuth téren összegyűlt tömeg előtt tartott beszédében. A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a Tisza célja, hogy a magyarok pénzéből ne az emberek, hanem a nemzetközi nagytőke gyarapodjon. Hozzátette, hogy ráadásul a veszélyek korába léptünk, hiszen nemcsak a szomszédban dúl háború, hanem a Közel-Keleten is, ezért a következő négy évben a fő küldetés a biztonság lesz.

Beszéde elején Orbán Viktor felidézte, hogy utoljára 2010 márciusában állt ezen a kaposvári színpadon, akkor kétharmados győzelem lett a vége. Mint mondta, el kell számolni a mögötte álló esztendőkkel: Szita Károly polgármester minden kérését teljesítette, a város jelentős fejlesztéseken ment keresztül. Elmondása szerint ismét megállapodás született a polgármesterrel: Kaposvár lesz az ország első városa, ahol a tömegközlekedés elektromos lesz. Felidézte azt is, eddig 52 nagy beruházás érkezett a városba és most egy újabb, 400 új munkahelyet létrehozó beruházásról állapodtak meg.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarországon olyan gazdaságot építettek fel, melynek alapja a munka.

2010-ben Magyarországon 3,6 millió ember dolgozott, ma 4,7 millió, és ha kapnak még négy évet, Magyarország olyan ország lesz, ahol 5 millió ember dolgozik majd – tett ígéretet.

A kormányfő úgy fogalmazott: Kaposvár még soha nem volt olyan erős, mint most. Hozzátette: ez azért volt lehetséges, mert

2022-ben kötöttek egy szövetséget a háború ellen és a béke mellett. Ezért Magyarországnak sikerült kimaradni abból a háborús készülődésből, amely európai országok sokaságát tönkre tette.

A miniszterelnök figyelmeztetett: Európa előbb-utóbb embert is küld Ukrajnába. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a választásnak van egy olyan szereplője is, akit nem hívtak, és nem vártak rá. Ez a szereplő Ukrajna, amely követeléseket fogalmaz meg Magyarországgal szemben.

A kaposvári Békemenet résztvevői vonulnak a Kossuth térre, ahol országjárásán beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke 2026. március 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

„Azt akarják, hogy váljunk le az olcsó olajról, adjunk pénzt nekik, engedjük be őket az unióba, és kötelezzük el magunkat mellettük. Magyarország ezekről lemondott, ebből adódik a konfliktus”

– tette világossá a kormányfő, és hozzátette, továbbra sem engedünk az érdekeinkből, hiszen szükségünk van az olcsó energiára. Mint mondta, ma Európában nincs pénz, így a bankokból vesznek fel hitelt Ukrajna részére, ezt az unokáinknak is fizetni kell majd. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy csütörtökön miniszterelnöki csúcs lesz Brüsszelben, Magyarország akkor tud kitartani a nyomással szemben, ha lesz nemzeti összefogás. Hozzátette: a terv világos. Olyan kormányt akarnak a mostani helyébe ültetni, amelyik teljesíti Brüsszel, Ukrajna követelését.

„Továbbra is tartsunk ki a magyar nemzeti érdekek mellett, mondjunk nemet, ha kell Brüsszelnek, ha kell Ukrajnának, vállaljuk a vitát velük, de ezt a vitát úgy vívjuk, hogy végső soron ne a rosszat, hanem a jót hozza ki belőlünk. Mi nem akarunk rosszat az ukránoknak, csak annyit kérünk tőlük, hogy ők se akarjanak rosszat nekünk” – fogalmazott.

Kiemelte:

Magyarországnak szüksége van az olcsó energiára, ezért azt kérik az ukránoktól, hogy engedjék át az országukon „azt, ami a miénk”, hogy Magyarországon a családok megőrizhessék azt az életszínvonalat, amit az elmúlt időszakban elértek. „Azt kérjük az ukránoktól, hogy ne akarjanak kizsebelni bennünket”

– hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra is, a kormány az elmúlt 16 évben csaknem 15 milliárd ezer forintot vett el a nemzetközi cégektől, amelyek itt vannak, Magyarországon, és odaadta azt a családoknak.

Ezzel szemben a Tisza célja, hogy a magyarok pénzéből ne az emberek, hanem a nemzetközi nagytőke gyarapodjon.

Ráadásul a veszélyek korába léptünk: nemcsak a szomszédban dúl háború, hanem a Közel-Keleten is, ezért a következő négy évben a fő küldetés a biztonság lesz – hangsúlyozta a kormányfő, aki hangsúlyozta azt is, hogy ma olyan kormánya van Magyarországnak, amely a magyarok mellett áll, és  megvédi az emberek érdekeit.

Kijelentette, ha marad Magyarországon a nemzeti kormány, akkor vállalja, hogy Magyarország továbbra is migránsmentes ország lesz. Akkor is, ha Brüsszel a feje tetejére áll. Hozzátette: az EU hatályba akarja léptetni július elsején a migrációs paktumot. „Már áprilisban eldől, hogy Magyarország ennek ellenáll, vagy kitart”

– emlékeztetett.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (k, háttal) országjárásának kaposvári állomásán, a Kossuth téren 2026. március 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

A kormányfő a gazdasági kérdésekről szólva elmondta: el fogják érni, hogy egymillió forintos legyen az átlagfizetés, s azt is vállalják, hogy a család álljon a központban, mert abban van a jövő.

„Tudjuk, hogy egy családhoz kell férfi, apa és anya is. De azt is tudjuk, hogy a családot az édesanyák tartják össze. Ezért a ciklus végére minden két gyermeket vállalt édesanya adómentes lesz Magyarországon”

– jelentette ki Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott: sohasem fogják megengedni, hogy elvegyék tőlük, ami a magyaroknak jár. Sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot. Azt mondta, úgy fogják mindezt elérni, hogy Magyarországot kívül tartják a háborúból. Hozzátette:

„A zászló nekünk áll. Mi vagyunk többen.”

Leszögezte: a kormány képes arra, hogy megőrizze az ország biztonságát, és arra kérte az egybegyűlteket, segítsék a kormányt, hogy teljesíthessék újabb vállalásait is. „Ezt a választást meg tudjuk, és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni. Ez tegnap óta világos, mi vagyunk többen!” – jelentette ki, hozzátéve:

„Ha a Fidesz–KDNP megnyeri a választást, akkor Magyarországon „a pokol kapui sem vehetnek erőt. Magyarország békés, biztonságos sziget marad, akárhogy is mozog a Föld körülöttünk a világban.”

Orbán Viktor beszédét itt nézhtei, illetve hallgathatja meg:

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (k, lent) beszédet mond országjárásának kaposvári állomásán, a Kossuth téren 2026. március 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még