Orbán Viktor: Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

| Szerző: hirado.hu
Minden idők egyik legnagyobb békemenete előzte meg Orbán Viktor miniszterelnök beszédét az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából rendezett március 15-i ünnepségen. A miniszterelnök úgy fogalmazott: meg kell újítanunk az előző választáson kötött háborúellenes szövetségünket.

„Jól nézünk kis és sokan vagyunk, most vagyunk a legtöbben, olyan sokan vagyunk, hogyha egymás vállásra állnánk Kapu Tibor felmászhatna a nemzetközi űrállomásra” – hangsúlyozta a kormányfő.

„Vasárnap, verőfény, ’48-as hősök, nagyszerű művészek, fantasztikus tömeg, a mai napon Budapesten nem találhatnánk ennél jobb társaságot. Isten hozta önöket” – üdvözölte a menet résztvevőit a kormányfő.

„A magyar embernek nem kell megmondani, mi a szabadság, beleszagolunk a levegőbe, és tudjuk, hányadán állunk. Onnan tudjuk, hogy tapintható a szeretet és érezzük az összefogás nemesítő erejét. A sokaság önmagban sosem elég. Szabadság csak szeretetből szökhet szárba és csak az összefogás erősítheti meg. Akármekkora is a sokaság, ha a gyűlölet és a düh hozta össze, abból sohasem lesz szabadság.

Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza”

jegyezte meg ünnepi beszédjének elején Orbán Viktor.

„Nem adjuk fel a rezsicsökkentést, a 13., a 14. havi nyugdíjat, a családtámogatási rendszerünket, Európa legjobb adórendszerét, és nem hagyjuk, hogy ukrán vagy szivárványos zászlóra cseréljék a nemzeti színeinket” – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor a Tisza Párt rendezvényére utalva kiemelte, hogy ma Brüsszel is magyar embernek öltözött.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2026. március 15-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

„Az ő 12 pontjuk a szolgaság 12 pontja. Arról szól, mit kívánnak a brüsszeliek. Mi, márciusiak sohasem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok.

Nem engedjük, hogy 30 brüsszeli ezüstért eladják, amit 16 év alatt felépítettünk.

Nem adjuk a nemzeti és keresztény alkotmányunkat. Nem adjuk fel se a rezsicsökkentést, se a 13., se a 14. havi nyugdíjat. Nem adjuk fel világbajnok családtámogatási rendszerünket. Nem adjuk fel Európa legjobb adórendszerét. Megvédjük az édesanyák támogatását, megvédjük a gyermekeinket, és nem hagyjuk, hogy ukrán vagy szivárványos zászlóra cseréljék a nemzeti színeinket”– fogalmazott a miniszterelnök.

„Látjátok, ukránok, látod, Zelenszkij! Ez itt a magyarok ezeréves állama. És ti azt hiszitek, hogy olajblokáddal, zsarolással, a vezetőink fenyegetésével ránk tudtok ijeszteni?

Legyen eszetek, és ezt hagyjátok abba! Aki a magyarokat meg akarja törni, annak korábban kell felkelnie. Jónéhány száz évvel korábban. Van elég bajotok a keleti fronton, miért támadtok bennünket? Mi békeszerető és béketűrő nép vagyunk. Adjátok ide az olajunkat, aztán guruljatok a furgonokkal a brüsszeli kasszához a nyugatiak pénzéért, ha már ők nem tudnak nemet mondani” – üzent a magyar miniszterelnök az őt és családját is halálosan megfenyegető ukránoknak.

Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy a legfontosabb cél, megőrizni Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének.

„Olyan próbatétel előtt állunk, amit még a magamfajta vén csatalovak se láttak. Pedig mi már láttunk egyet s mást. Nem lehet tudni se a napot, se az órát, amikor a brüsszeliek első katonája Ukrajna földjére lép. De egy dolgot biztosan tudunk: ez meg fog történni. Maguk harsogják büszkén és lelkesen. Alig várják, hogy európai uniós felségjelű katonák induljanak Ukrajnába.
No, ez az, amiből ki kell maradnunk. Ez az, amivel szemben meg kell védeni magunkat.

De én vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének”

– szögezte le a kormányfő, aki a háború borzalmairól is szólt.

„Háborúban nem számít, hogy ki vagy, mire jutottál, miben vagy jó, mit akarsz elérni az életben. Csak az számít, jól fogod-e a gépfegyvert. Az számít, hogyan futsz az ellenség után vagy elől. Csak az számít, hány embert öltél meg, hány golyót fogtál fel. De mi nem ilyen sorsot szánunk a gyerekeinknek. Mi nem azt a sorsot szántuk a gyerekeink édesanyjának, hogy a fiaikat idegen földön, idegen zászlók alatt temessék el.

Ideje, hogy Kijev és Brüsszel is megértse, a mi fiaink nem fognak Ukrajnáért meghalni, hanem Magyarországért fognak élni”

– hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, aki szerint sorsdöntő választás lesz április 12-én.

„BÉKE = ORBÁN” feliratú nemzeti lobogó egy lakóház ablakában a Békemenet útvonalán, a Margit hídnál az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján 2026. március 15-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

„Nem csupán parlamentre és kormányra szavazunk, hanem

sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak.

Válaszúthoz érkeztünk. Ismerem az ilyet. Én is álltam már válaszút előtt. Amikor fiatalemberként nemet mondtam a szovjeteknek. Ne feledjétek, mi nem behívni, hanem hazaküldeni szoktuk őket. Álltam válaszút előtt, amikor miniszterelnökként nemet mondtam a németeknek a migrációra. Álltam válaszút előtt, amikor nemet mondtam Brüsszelnek a háborúra. És válaszút előtt állok most is, veletek együtt, amikor nemet mondok az ukránoknak.

Választanunk kell, ki alakítson kormányt: én vagy Zelenszkij? Kellő szerénységgel ajánlom magamat

– mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint az a a terv, hogy nyugatról és keletről harapófogóba szorítják Magyarországot. „Blokkolják, ami nekünk jár. Brüsszelből a pénzeinket, Ukrajnából az olajunkat. Zsarolnak, fenyegetnek és riogatnak. Brüsszelből a bürokraták, Kijevből a háborús maffiózók. Mindenki azzal, amije van” – fogalmazott Orbán Viktor.

„Azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert nem adjuk át nekik a kasszakulcsot. Mert nem hagyjuk, hogy ráengedjék a magyar gazdákra az olcsó ukrán gabonát. Mert nem hagyjuk, hogy a nagy multik, a Shellek és az Ersték elvegyék a pénzeteket. Mert nem hagyjuk, hogy az ukránok eurómilliókat és aranytömböket mozgassanak, ki tudja, mi célból Magyarországon. Mert nem hagyjuk, hogy Ukrajna belépjen az unióba, és ezzel Magyarország nyakára hozza a háborút. Ezért vagyunk útban”

– mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a választásokról szólva kiemelte, hogy a Fidesz győz, és marad a béke, marad az alacsony rezsi, és nőni fognak a bérek.

„A Fidesz győz, és mindenki nyer, aki dolgozik. A Fidesz győz, és erősek lesznek a családok, és még azok is jól fognak járni, akik nem ránk szavaztak” – szögezte le a miniszterelnök, aki kiemelte, hogy a háborúhoz pénz kell Brüsszelben pedig kifogytak belőle.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2026. március 15-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

„Nem elég nekik a mi pénzünk, még a gyerekeink és az unokáink pénzét is meg akarják szerezni. Ukrajnára hivatkozva akarnak benneteket adósrabszolgákká tenni. Kellő szerénységgel csak annyit mondhatok, amíg én vagyok a miniszterelnök, nem hagyom, hogy elvegyék, ami a Tietek, és ami Nektek jár.

Nem hagyom, hogy kizsebeljék Magyarországot

– tette egyértelművé a kormányfő.

Orán Viktor kiemelte, hogy még 28 nap áll előttünk a választásokig.

„Nem úgy kell nyernünk, mint négy éve, hanem jobban. Nem annyi szavazat kell, mint négy éve, hanem több.

Meg kell újítanunk az előző választáson kötött háborúellenes szövetségünket.

Hárommillió szavazat nem a plafon, hanem a küszöb. Nem elérnünk kell, hanem átlépnünk. Történelmi győzelmet kell aratnunk, mert a következő kormánynak történelmi lesz a felelőssége” –magyarázta a miniszterelnök, aki szerint nem izgágákra, hanem higgadt, nyugodt és magabiztos vezetőkre van az országnak.

Orbán Viktor miniszterelnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2026. március 15-én. Mellette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

„Tiszta fej, hideg vér, biztos kéz. Stratégiai nyugalom és tapasztalat. És ez mind meg is van nálunk. Sőt, ez csak nálunk van meg.

Csak a Fidesz és a KDNP tudja megadni Magyarországnak azt a biztonságot, amire most szükségünk van.

És erre mi vagyunk a garancia. Tudni, hogy ez így van, az egy dolog. Elmenni és szavazni, az egy másik dolog. A tudás megvan, a szavazat még nincs. Az majd április 12-én lehet meg. És meg is lesz, ha megalkuvás nélkül és önmagunkkal szemben kíméletlenül végigdolgozzuk a következő 28 napot. És akkor fényes győzelmet aratunk majd. Olyan fényeset, hogy Brüsszel és Kijev is csak pisloghat. Szegény Tisza folyónk pedig visszanyerheti a becsületét.

Fidesz a biztos választás.

Legyen béke, szabadság és egyetértés!

– zárta beszédét a miniszterelnök.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc állami ünnepségén 2026. március 15-én Budapesten, a Kossuth téren (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még