A legenda úgy tartja, hogy Petőfi Sándor utolsó éjszakáját ebben a házban töltötte és ez alatt a körtefa alatt írta meg utolsó sorait. A költő másnap örökre eltűnt a segesvári csatában.

Kányádi Sándor versben is megörökítette a híres-neves gyümölcsfát: „Haldoklik az öreg tanú, / Petőfi vén körtefája. / Azt beszélik, ő látta volt / verset írni utoljára.” Az eredeti körtefa ugyan kiszáradt, de a helyiek időről-időre egy fiatal fát, az eredetinek egy „leszármazottját” ültetik el ugyanazon a helyen. A kúria udvarán álló körtefa azóta is zarándokhely a magyarok között.

A nevezetes fa immár 177 éve nem látta a költőt. Jónéhány nemzedék felnőtt már azóta, de Petőfi kultusza töretlen a magyar emberek körében majd két évszázad elteltével is. De vajon miért? Ki volt ő? Költő, forradalmár, vátesz, hős? És mit jelent a ma emberének az ő személyisége? Mi lehet az, amiért a magyarok ennyire lelkükből valónak érzik Petőfit? Mi az a tett, ami őt az egyik legnépszerűbb magyar történelmi személyiséggé emelte?

Hisz ő sem volt tökéletes. Az élete jókora vargabetűket írt le. Volt vándorszínész és katona. Kirobbantott egy forradalmat, de ’48 nyarán elbukott a követválasztáson. Támadta a Batthyány-kormány intézkedéseit, de fegyvert fogott a haza védelmében. Összeveszett katonai parancsnokaival, de rajongásig tisztelte Bem tábornokot.

Szülei szlovák származásúak voltak, de Petőfi a legmagyarabb költő lett. Nem adatott neki hosszú élet. Mindössze 26 évet élt, és mintegy 1000 művet hagyott hátra. Példátlan életmű, de a titok nem a darabszámban, hanem a szavak erejében keresendő. Petőfi neve – ha lehet ilyet mondani – jelentéssűrítő név. Benne van mindaz, ami nekünk magyaroknak fontos. Az ő neve fogalom lett, amely megtestesíti a magyar szabadságeszményt.

Ő a hős, aki feláldozza az életét a magyar szabadságért. Ő a váteszt, aki megjósolja saját halálát. Ő a forradalmár, aki kirobbantja március 15-ét. És természetesen ő a költőt, aki a nép nyelvén megszólít minden magyart a legkisebbektől a legnagyobbakig.

A birodalmak árnyékában a magyar történelemet át- és átszövi a szüntelen küzdelem az önálló döntés lehetőségéért, a szuverenitásért, a magyar szabadságért. Nem volt ez másként 1848-49-ben sem. Az egyik oldalon a birodalmi érdekek, a másikon a magyar nép. A magyarok nem akartak mást, csak azt, ami jár nekik: a szabadságukat. Ahogy Petőfi is megfogalmazta: „Hol szabadság van, ott van a haza.” Nekünk magyaroknak különös jelentőséggel bír a szabadság. Talán azért is, mert ezt nekünk sohasem adták ingyen. Ma is folyamatosan küzdeni kell érte. Ezért Petőfi nem csak a múltunk, hanem a jelenünk is. Bár időben távolodunk tőle, lélekben ugyanolyan közel vagyunk hozzá.

Hegedűs Zoltán jegyzetét itt hallgathatja vissza:

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: borvizek.hu)