Az RBK Ukrajina hírügynökség közlése szerint a találkozóra a párizsi ukrán nagykövetségen került sor. A megbeszélés kezdetén a felek delegációi együtt tárgyaltak, majd – az iráni trónörökös kérésére – Zelenszkij és Pahlavi négyszemközti egyeztetést is folytatott.
Az ukrán elnök később közölte, hogy a
felek áttekintették az aktuális helyzetet, valamint a lehetséges további fejleményeket, és megállapodtak abban, hogy egyeztetik álláspontjaikat.
Zelenszkij szerint az iráni rezsim trónörököse és csapata tájékoztatta őt azokról a jelzésekről, amelyeket az iráni terrorállamból kapnak. Az ukrán elnök úgy fogalmazott: az iráni hatalmi rendszer már jelentős veszteségeket szenvedett el, ezért fontos, hogy „az iráni rezsim ne tudjon előnyt kovácsolni a helyzetből, és hogy az iráni emberek nagyobb biztonságot és több lehetőséget kapjanak saját sorsuk alakítására.”
Hozzátette:
Ukrajna olyan „szabad Iránt szeretne látni, amely nem működik együtt Oroszországgal, és nem destabilizálja a Közel-Keletet, Európát és a világot.”
A beszámoló kitér arra is, hogy a közelmúltban iráni iszlamista rezsim új legfelsőbb vezetőt választott. A tisztséget Modzstaba Hamenei kapta meg, miután az Egyesült Államok és Izrael egy katonai művelet során megölte apját, Ali Khamenei ajatollahot február végén.
Az új vezető megválasztása felgyorsított eljárásban történt a folyamatos amerikai és izraeli támadások miatt. A beszámolók szerint Modzstaba Hamenei ultrakonzervatív politikusnak számít, aki támogatja a térségben működő fegyveres csoportok erősítését, és kemény fellépést ígér az iráni belső tiltakozásokkal szemben.
Teherán korábban azt is megerősítette, hogy az új legfelsőbb vezető megsérült azokban a légicsapásokban, amelyekben apja életét vesztette. Első nyilatkozatában Modzstaba Hámenei azzal fenyegetett, hogy a Közel-Keleten működő amerikai katonai bázisokat be kell zárni, és figyelmeztetett: „ezeket a bázisokat támadás fogja érni.”











