Árvíztábla a Veres Pálné utcában. Kép forrása

A reformkori közemlékezetben március idusa egy természeti katasztrófa miatt rögzült: 1838-ban ekkor tarolta le a jegesár Pest városát, egyúttal nagyban meghatározva a város fejlődését. A meghatározó eseménynek ma is számos nyomát fedezhetjük fel a városban járva!

Az elöntött Kálvin tér. Kép forrása

A Dunán évszázadokig megszokott jelenség volt a jeges ár: ez akkor következik be, mikor a kemény tél utáni hitelen felmelegés után a jégtáblák feltorlódnak egy mederszűkületben, ami jelentősen visszaduzzasztja a folyót. A Pest-Buda alatti, csepeli Duna-szakasz különösen kedvezett a jeges ár kialakulásának, 1775-ben Pestet, 1956 tavaszán Dunaharasztit öntötte el a feltorlódott Duna. A legnagyobb pusztítást a nevezetes 1838-as árvíz okozta, ami a vízrajzi adottságok mellett egy szerencsétlen időjárási helyzet miatt következett be: az Alpok térségében már tavaszias volt az idő, így a hó gyors olvadásnak indult, a Kárpát-medencében azonban még hideg volt, így a befagyott folyó jege nem tudta levezetni a hatalmasra duzzadt  folyó vizét. A Duna március 13-án lépte át az 1775-ös árvíz után kiépített töltéseket, amikben ráadásul mind a hatóságok, mind a lakosság bízott, így a mentési munkákat is hirtelen kellett megszervezni. A gyanútlanság azért is érthetetlen, mert március elején Kisoroszinál is hatalmas jégdugó alakult ki, ami Nagymaroson, Esztergom, Párkányban, sőt, Komáromban is nagy pusztítást okozó árvizet eredményezett. A medréből kilépett folyó visszaállította az évszázadokkal korábbi viszonyokat, az elöntési térképen jól látható, hogy „újraéledt” a mai Nagykörút helyén húzódó, akkorra már kiszáradt és elfeledett Duna-ág:

Az 1838-as árvíz elöntési térképe 1938-ból (a százéves évfordulóra megjelent fővárosi kiadványból, jól kirajzolódik a Nagykörút helyén húzódó egykori Duna-ág. Kép forrása

Az árvíz pusztítását főként az okozta, hogy a jégtorlasz miatt a vízszint tartósan magas maradt, egészen 18-áig víz borította Pest szinte teljes belterületét és Buda alacsonyabban fekvő részeit, nagyjából 30-50 centiméter magasságban. Ez még önmagában nem jelentett volna tragédiát, azonban a város legtöbb épülete vályogból épült, általánosan gyenge alapozással, így 16-a körül folyamatosan kisérteties csattanások hangzottak a városban, egy-egy ház összedőlését kísérte ez a hang.

Matthias Ranftl festménye a víz alatt lévő Józsefvárosról, háttérben a városrész ma is álló temploma. Kép forrása

A hatóságok hamarosan megszervezték a mentést, a lakosság a nagyobb középületekbe, így a nemrég átadott Ludovikába, a templomok karzataira, vagy a szárazon maradt területekre menekült. A pesti evangélikus templom a város egyik relatív magaslatán fekszik, itt sokan találtak menedéket. A menekítési munkák során szerzett komoly érdemeket Wesselényi Miklós, akit az utókor árvízi hajósként emlegetett. Wesselényi kultuszát a huszadik század elején tudatosan ápolták, Zilah főterén 1902-ben avatták fel a báró nagyszabású emlékművét, majd megkezdődött a budapesti emlékmű helyszínének kiválasztása is. Több lehetőség elvetése után a pesti ferences templom oldalában avatták fel a hatalmas, önálló szobornak is beillő emléktáblát, Holló Barnabás alkotását:

A Wesselényi-emléktábla a pesti ferences templom oldalfalán. Kép forrása

A jégtorlasz felszakadása után levonult ár hatalmas pusztítást hagyott maga után: csak Pesten 22 ezer ember vált hajléktalanná, a városban 151-en lelték halálukat a vízben, illetve az összedőlt épületek alatt. 2280 épült pusztult el a városban, ami egyébként a környező településeken, így Óbudán, Vácott, és végig a Duna mentén nagy károkat okozott.

Az árvíz miatt összedőlt Derra-ház Barabás Miklós festményén. Kép forrása

A katasztrófa mély nyomokat hagyott a „kollektív emlékezetben”, a meghatározó eseményekhez hasonlóan évekig mindenki tudta, hogy pontosan hol volt, mikor meglátta a víztömeget, vagy épp értesült az eseményekről. A városban (és az érintett városokban) árvíztáblák mutatták a legnagyobb vízmagasságot, a lakosság akkori összetételének megfelelően a magyar mellett német, szerb vagy héber nyelven. 1977-ben még 81 árvíztábla volt ismert a városban (ezek egy része már akkor múzeumban volt), ma 34 budapesti tábla van még eredeti helyén.

Árvíztábla a Múzeumkert kerítésén. Kép forrása

Magyar-szerb nyelvű árvíztábla a budai Döbrentei utcában. Kép forrása

Német nyelvű árvíztábla a Gyorskocsi utcában. Kép forrása

Mint a legtöbb természeti katasztrófa, a pesti nagy árvíz is a városfejlődés katalizátora volt: a József nádor alapította és vezette Szépítő Bizottmány komoly rendelkezéseket hozott, ekkor tiltották meg a városban a vályog használatát és előírták a megfelelő alapozást. Rendelkezés született a terepszint szükséges feltöltéséről, ami Pesten már kevéssé érzékelhető, hiszen már nagyon kevés 1838 előtti épület áll a városban. A kivételek közé tartozik a Rókus kápolna (aminek falán szintén van egy árvíztábla), aminek bejárata és padlószintje nagyjából fél méterrel van a mai utcaszint alatt:

A város egyik legrégibb épülete, a Rákóczi úti Rókus-kápolna körüli terepet is feltöltötték az árvíz után. Kép forrása

Az árvíz százéves évfordulóján, 1938-ban adták át a Szerb utca és a Királyi Pál utca sarkán álló egykori klarissza kolostor falán a város egyik legérdekesebb árvíztábláját, ami térképen is mutatja az elöntött területet (az emléktábla ma is látható):

A Szerb utca-Királyi Pál utca sarkán álló árvíztábla 1938-ban. Kép forrása

A pesti oldalon kiépített árvízi védművek és a felöltés paradox módon a budai oldal helyzetetére volt kedvezőtlen hatással. 1876-ban ismét feltorlódott a jég, ezúttal Ercsinél, a felduzzadt víztömeg viszont Pesten már nem talált utat, így Buda alsóbb részeit öntötte el:

Az 1876-ban elöntött Batthyány tér. Kép forrása

Az árvíz után az immár egyesített Főváros vezetése Budán is kiépítette a megfelelő partvédelmet, illetve feltöltötte a mögöttes területeket. A Vízivárosban, illetve a megmaradt Tabánban ma is több, „körbetöltött” épületet láthatunk, amik ekkor kerültek ebbe a meglehetősen furcsa helyzetbe:

A Batthány téri egykori Fehér Kereszt fogadó, híres vendégéről Casanova-háznak is nevezett épület előtti útszakaszt is 1876 után töltötték fel. Kép forrása

A kiemelt kép forrása: dunaiszigetek.blogspot.com