„Nyilvánosságra került egy fénykép, amelyen Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt sajtófőnöke és debreceni országgyűlési képviselőjelöltje látható, amint éppen kart lendít egy futballultrák által szervezett vonuláson” – emlékeztetett a közösségi oldalán megosztott posztban Bóka János. A fotót a Hetek című lap hozta nyilvánosságra pénteken.
Kapcsolódó tartalom
A miniszterelnöki megbízott felidézte azt is: „Tárkányi Zsolt elismerte, hogy ő látható a képen. Viszont szerinte ez nem az, aminek látszik. Radnai Márk szerint pedig Tárkányi csak integet.”
„Szerintem ez meg csak a szokásos röhejes tiszás terelés, sumákolás és hazudozás. Aki egy pillantást vet a képre, az pontosan érti, amit lát. És most már azt is tudjuk, mire számíthatunk ezügyben a Tisza Párttól. Ők így integetnek”
– fogalmazott, hozzáfűzve: „Mi pedig mondjuk ki, hogy nem akarunk antiszemita képviselőket az Országgyűlésben.”
Az ügyre azóta többen is reagáltak a kormánypárt oldaláról, köztük Németh Balázs országgyűlési képviselőjelölt is.
Kiemelt kép:Hetek.











