Az Egyesült Államok tízmillió dollárt ajánlott fel az új iráni iszlamista vezér kézre kerítése érdekében

| Szerző: hirado.hu
Az Egyesült Államok 10 millió dollárt ajánlott fel annak, aki információval szolgál Modzstaba Hamenei, az iráni iszlamista rezsim újonnan kinevezett legfelső vezetője tartózkodási helyéről.

Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a tárca Jutalom az Igazságért (Rewards for Justice) programjának keretében a terrorállam legfelső vezetője mellett az iráni rezsim hadseregének több vezető tisztségviselőjének kézre kerítéséhez nyújtott segítségért is jár a felajánlott pénzösszeg.

A listán szerepel többek között Ali Laridzsáni, a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkára, valamint Ali Asgart, a legfelső vezető irodájának kabinetfőnök-helyettese is.

„Az Iszlám Forradalmi Gárda hivatalos része az iráni rezsim hadseregének, és központi szerepet játszik abban, hogy az iráni rezsim állami politikájának kulcselemeként használja a terrorizmust” – olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében.

Modzstaba Hameneit, aki korábban a terrorállam hadseregében szolgált, a hét elején nevezték ki legfelső vezetővé.

Az 56 éves férfi apját, a katonai konfliktusban megölt Ali Hameneit követte a tisztségben.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint az új vezető is súlyosan megsebesült az apja halálát okozó február 28-i izraeli légicsapásban. Állapotáról nincsenek megerősített információk, de Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján Modzstaba Hamenei feltételezett súlyos sérülésére utalva úgy fogalmazott, hogy a támadás „nagy valószínűséggel eltorzította” őt.

Kiemelt kép: Modzstaba Hamenei (Fotó: X.com)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még