Korcsog Laurával karrierje kezdetén, műsorvezetőként az M2 Mesetévén, majd a Csukás Meserádió és az M2 Petőfi TV Esti Kornél című magazinműsorában, valamint a Petőfi Rádió hajnali adásaiban találkozhatott a közmédia közönsége. Szombattól azonban már a hétvége délelőttjeit is az ifjú műsorvezetővel tölthetik a Petőfi Rádióban.
„Nagy örömmel fogadtam a Petőfi Rádió felkérését, és szakmai szempontból fontos lépésnek tartom ezt a lehetőséget, hogy rádiós műsorvezetőként kipróbálhatom magam, ami számomra új és izgalmas kihívás. Korábban elsősorban televíziós műsorvezetőként dolgoztam, a rádiózás világa azonban másfajta jelenlétet kíván: itt a hang az, amellyel kapcsolatot lehet teremteni a hallgatókkal” – árulta el Korcsog Laura az új feladata kapcsán.
Szombaton és vasárnap reggel 6 órától az Élet. Stílus című magazinműsorban várja a hallgatókat, amelyben az életmóddal kapcsolatos témákról beszélget vendégeivel, legyen szó futásról, táncról, életmódváltásról vagy a helyes étkezésről és sportolásról. Ezt követően, 7 órától a Csukás meseórában ébredhetnek vele kicsik és nagyok egyaránt a legszebb magyar mesékre, mondókákra és dallamokra, valamint vendégeivel gyermekekkel kapcsolatos témákról is beszélgetnek. 11 órától a Befordultam a konyhára című gasztronómiai műsor házigazdájaként a magyar konyha rejtelmeibe avatja be a Petőfi Rádió hallgatóit gasztrobloggerek, séfek és szakácsok közreműködésével.
Élet. Stílus – hétvégente, reggel 6 órától a Petőfi Rádióban.
Csukás meseóra – hétvégente, reggel 7 órától a Petőfi Rádióban.
Befordultam a konyhára – hétvégente, 11 órától a Petőfi Rádióban.
Kiemelt kép: Korcsog Laura (Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)











