A Strana Today pénteken arról számolt be, hogy a Nép Szolgája párt egyik képviselője, Szerhij Hrivko benyújtott az ukrán parlamentnek egy törvényjavaslatot, amely megtiltja az ukrán toborzóiroda (TCK) alkalmazottainak, hogy erőszakkal, az utcáról vigyenek el embereket a hadseregbe.
A dokumentum az ukrán parlament honlapján jelent meg, és az Ukrajna mozgósításról, kiképzésről, az állampolgárok katonai regisztrációs dokumentumai ellenőrzésének és szolgálati idézései kézbesítési eljárásának szabályozásáról szóló törvény módosítása nevet viseli.
Az ukrán és orosz nyelven egyaránt elérhető portál tudósítása szerint a törvénymódosítás célja, hogy
a mozgósítást csak személyes kézbesítéssel vagy a behívót levélben küldve hajthassák végre, és ha valaki azt megtagadja, és az idézés ellenére nem jelenik meg a sorozáson, a TCK alkalmazottainak joguk van a megjelenés hiánya után 14 napon belül adminisztratív bűncselekmény ügyében eljárást indítani, illetve elkészíteni egy adminisztrációs protokollt. A döntés meghozatala után fel kell venniük a kapcsolatot a rendőrséggel, amely szintén adminisztratív eszközökkel léphet fel, letartóztathatja a besorozást elkerülni szándékozót, és elkísérheti a TCK-hoz.
„A katonai regisztrációs dokumentumok ellenőrzése és a idézések kézbesítése során a területi toborzási és szociális támogatási központ képviselőinek, valamint a rendőröknek nincs joguk indokolatlanul fizikai erőt vagy különleges eszközöket alkalmazni katonai szolgálatra kötelezett emberek és más állampolgárok ellen. A rendőröknek kötelességük megelőzni a bűncselekményeket, és a törvény keretein belül reagálni minden illegális cselekményre, függetlenül attól, ki követi el azokat” – áll a Strana Today által ismertetett törvényjavaslatban.
Korábban a hirado.hu arról az ukrán toborzóközpontokban működő korrupciós gyakorlatokról is írt, amelynek keretében jelentős összegeket szednek be a kényszersorozás elkerülése iránti félelmükben temérdek pénzt is kifizetni hajlandó emberektől.
A Strana cikkére hivatkozva számolt be a közmédia arról, hogy egy bucsai toborzótiszt, Oleg Kolomijec több mint egy kilogrammnyi, 60 millió forint értékű aranyrudat vallott be vagyonnyilatkozatában. Az ukrán tiszt vagyonnyilatkozatában szereplő összegek jóval meghaladják a hivatalos éves jövedelmét, ez pedig egyértelműen korrupcióra utal.
Kiemelt kép: Az ukrán sorozóbrigádok tevékenysége (Fotó: hirado.hu)











