Elhunyt egy francia katona egy Irán-barát dróntámadásban az iraki Kurdisztánban

| Szerző: hirado.hu
Hat francia katona megsérült egy dróntámadásban az iraki Kurdisztán Erbil régiójában – közölte csütörtök este a francia hadsereg vezérkara. Emmanuel Macron francia elnök péntek hajnalban arról adott tájékoztatást, hogy a támadásban később egy katona életét vesztette, amivel ő lett a február vége óta tartó közel-keleti háború első francia áldozata.

A katonák „az iraki partnerekkel egy terrorelhárítási képzés műveleteiben működtek együtt” a közlés szerint. A megsérült katonákat a legközelebbi orvosi központba szállították.

Erbil kormányzójának tájékoztatása szerint a támadás két drónnal, egy bázison történt Mala Qarán, amely délnyugati irányba mintegy negyven kilométerre található Erbiltől, az iraki kurd autonóm régió fővárosától.

A csapás során elhunyt francia katona halálát Emmanuel Macron az X-oldalán közölte. „Arnaud Frion törzszászlós, a 7. alpesi vadászzászlóalj katonája Franciaországért halt meg az iraki Erbil térségében végrehajtott támadásban” – írta.

A támadás nem sokkal azután történt, hogy egy másik dróntámadás ért Erbilben egy olasz bázist, amely egy más országok katonai kontingenseit is befogadó katonai létesítményben található.

Ez utóbbi támadásnak nem voltak sérültjei.

A Washington által vezetett nemzetközi terrorizmusellenes koalíció keretében több ország, köztük Olaszország és Franciaország katonái az iraki Kurdisztánban képzik a kurd biztonsági erők tagjait.

A közel-keleti háború február 28-i kezdete óta az iraki kurd autonóm régió és Erbil számos, Irán-barát csoportoknak tulajdonított támadást szenvedett el, amelyek többségét a légvédelmi rendszerek hatástalanították.

Emmanuel Macron francia elnök az utóbbi napokban kiemelte Franciaország „védelmi szerepét” az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen indított háborúban, amely a térség több országára is kiterjedt Teherán rakétás és dróntámadásainak hatására.

Az államfő leszögezte: Párizs célja a francia állampolgárok védelme a régióban és Franciaország partnereinek, mint például Libanonnak vagy az Arab-félsziget országainak támogatása. Franciaország ezért jelentős légi és tengeri erőt irányított a Charles-De-Gaulle repülőgép-hordozóval a Földközi-tengerre. Ez a készültség a köztársasági elnök tájékoztatása szerint nyolc fregattot és két helikopter-hordozót jelent egy viszonylag széles körzetben, beleértve a Vörös-tengert és a Hormuzi-szorost a Perzsa-öbölben.

Kiemelt kép: Füst száll a magasba a Kurdisztán régióban fekvő hariri légitámaszpontot ért légicsapást követően 2026. március 12-én (Fotó: MTI/AP/Leo Correa)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még