A Reuters beszámolója előtt a Pentagon mindössze nyolc súlyosan megsérült amerikai katonáról számolt be. A hírügynökség cikkének megjelenése után azonban az amerikai védelmi tárca kiadott egy újabb közleményt,
amelyben 140 sebesültről írt (vagyis a Reuters által ismertetett 150-nél kicsivel kevesebbről), és hangsúlyozta, hogy többségük sérülése enyhének számít.
„Az Epic Fury művelet kezdete óta, a tíz napja tartó folyamatos támadások során körülbelül 140 amerikai katona sérült meg” – mondta Sean Parnell, a Pentagon vezető szóvivője.
Hozzátette, hogy
a megsebesült katonák közül 108 már visszatért szolgálatba, míg a nyolc súlyos sérült a lehető legmagasabb szintű orvosi ellátásban részesül.
A Reuters nem tudta megállapítani, hogy pontosan milyen sérüléseket szenvedtek a katonák, illetve hogy ezek között vannak-e traumás agysérülések, amelyek robbanásoknak való kitettség után gyakran előfordulnak.
A sérülések elsősorban Irán megtorló csapásainak következményeként tudható be, melyeket amerikai katonai bázisok ellen hajt végre a konfliktus február 28-i kezdete óta. A Pentagon szerint az iráni támadások száma jelentősen csökkent a háború kezdete óta, mivel az amerikai hadsereg folyamatosan Irán fegyverkészleteit bombázza, és a korlátozott számú rakétaindító állásaikat veszi célba. Donald Trump amerikai elnök már napokkal ezelőtt kijelentette, hogy megsemmisítették a teljes iráni haditengerészetet és megbénították a teljes iráni légierőt. Hétfő este pedig a Fehér Házban azt mondta: a háború lényegében lezárult, és az eredmények a vártnál gyorsabban jöttek.
Kapcsolódó tartalom
Donald Trump: Az Egyesült Államok megsemmisítette a teljes iráni haditengerészetet és légvédelmet
Donald Trump gyakorlatilag befejezettnek nyilvánította az iráni háborút, csökkenni kezdtek az olajárak és a forint is erősödött
Kiemelt kép: Az amerikai légierő egyik B-1 Lancer nehézbombázó repülőgépét készítik fel bevetésre amerikai katonák a brit légierő fairfordi támaszpontján 2026. március 10-én (Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen)











