A szervezet jogi szakértőinek részvételével megtartott értekezletet John Healey brit védelmi miniszter és Richard Hermer, a munkáspárti brit kormány jogi főtanácsadója hívta össze.
Az észak-európai katonai szerveződés (Joint Expeditionary Force, JEF) létrehozását London 2012-ben kezdeményezte. A JEF hivatalosan a 2014-es walesi NATO-csúcson jött létre az Egyesült Királyság mellett Izland, Norvégia, Dánia, Hollandia, Lettország, Litvánia, Észtország, Svédország és Finnország részvételével, mindenekelőtt gyorsreagálású katonai műveletek végrehajtására.
A londoni védelmi tárca szerdai tájékoztatása szerint
a szervezet tagországainak vezető kormányzati jogtanácsosai az orosz árnyékflottával szembeni fellépést jogilag megalapozó, a nemzetközi jognak megfelelő közös stratégiai álláspont kidolgozására gyűltek össze a brit fővárosban.
A szerdai értekezlet közvetlen előzményeként Healey kezdeményezésére a JEF-tagországok a nemrégiben lezajlott müncheni biztonságpolitikai értekezleten is tartottak egy különtanácskozást az árnyékflottával szembeni katonai fellépés lehetőségeinek áttekintésére – fogalmaz ismertetésében a brit védelmi minisztérium.
Richard Hermer, a brit kormány jogi főtanácsadója a szerdai londoni ülésről szóló ismertetéshez fűzött nyilatkozatában közölte: az orosz árnyékflotta működése komoly fenyegetést jelent a JEF-országok biztonságára, ezért a brit kormány a nemzetközi jog teljes eszköztárának bevetésével kíván fellépni ezeknek a hajóknak a működésével szemben.
A brit védelmi minisztérium adatai szerint
London eddig az orosz árnyékflotta 544 hajója ellen léptetett érvénybe szankciókat.
Ez a nyomásgyakorlás hatékony, hiszen Oroszország olajexport-bevételei 2024 októbere óta 27 százalékkal zuhantak, és az ukrajnai háború kezdete óta még soha nem voltak olyan alacsony szinten, mint most – áll a tárca szerdai ismertetésében.
A minisztérium felidézi, hogy
az idén a brit királyi haditengerészet – amerikai és francia szövetséges erőkkel együttműködésben – már részt vett az árnyékflotta egyik hajójának lefoglalásában az Atlanti-óceán északi vizein.
A Bella 1 – eredetileg Marinera – nevű olajszállító a közös akció után Skóciában kötött ki, és megindult a hajó hivatalos elkobzását célzó eljárás.
A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Közös Expedíciós Haderő szerdai londoni jogtanácsosi értekezlete az árnyékhajózás akadályozását célzó további katonai együttműködés kidolgozásának része volt.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: X.com)











