Közleményükben azt írták: a Fővárosi Törvényszék a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján több rendbeli szexuális erőszak bűntette, több rendbeli kapcsolati erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 22 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, aki 2012 és 2022 között a vele együtt élő kiskorú lányát, valamint a vele egy háztartásában élő, ugyancsak kiskorú nevelt lányát rendszeresen bántalmazta, illetve velük erőszakkal különböző szexuális cselekményeket végzett. A férfi a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az MTI-nek küldött tájékoztatás szerint a férfi a vele élő élettársát ezen időszak alatt ugyancsak többször bántalmazta, nem egyszer súlyos sérülést okozva neki.
A nő azonban az elszenvedett bántalmazások mellett egy-egy esetben segítséget nyújtott a férfinak abban, hogy a saját, illetve nevelt lányával erőszakkal szexuális cselekményt végezzen.
Az emiatt szintén vádlott nőt a Fővárosi Törvényszék két rendbeli társtettesként elkövetett szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 13 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Kapcsolódó tartalom
A bíróság ezen felül mindkét vádlottat eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi.
A bíróság az ítélet kihirdetését követően elrendelte a bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló nő letartóztatását, a férfi letartóztatását pedig az eljárás jogerős befejezéséig fenntartotta. A vádképviseletet ellátó ügyész a bíróság ítélete ellen mindkét vádlott vonatkozásában hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása végett fellebbezést jelentett be – olvasható a sajtóanyagban.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!











