A Brussels Times cikke Ingrid és Karol történetével indít, mindketten Belgiumban nevelkedtek, de egy hosszabb lengyelországi tartózkodás után arra eszméltek, hogy ma már jobbak a körülmények ott, ahonnan szüleik egykor útnak indultak. Alig pár hét után már fontolgatni kezdték: Brüsszel vagy Varsó? A válasz végül Lengyelország lett, ami nem egy ismeretlenbe ugrás, inkább visszatérés egy olyan országba, amely mára kiszámíthatóbb életet, működő hétköznapokat, jobb megélhetési lehetőségeket kínál a fiataloknak.

Zsugorodik versenyhátrány

Karol családja a kilencvenes évek elején, a vasfüggöny utáni időszakban indult Belgiumba a jobb megélhetés reményében. Harminc évvel később Karol ugyanazon az úton megy – csak ellenkező irányba. Építész diplomával kávézót és bagel shopot nyitott Varsó belvárosában, és ő áll a pult mögött.

Pawel Dobrzanski közgazdász, a Wroclawi Közgazdaságtudományi Egyetem professzora szerint a hasonló történetek arra mutatnak rá, hogy Lengyelország gyorsabban zárkózott fel, mint ahogy azt Nyugat-Európa várták. A Nyugatról visszatérők nem üres kézzel érkeznek, hanem gyakran értékes szakmai tapasztalattal, tőkével és nemzetközi hálózatokkal – ez pedig gazdasági és társadalmi értelemben is emeli az ország szintjét.

A hasonló döntésekben nem a romantika az első, hanem a matematika. „Egyetlen nap alatt megnyitottam a cégemet. Minden digitalizált és hatékony” – mondta Karol.

A párja, Ingrid pedig szintén jól jár, mivel él a lengyel fiatalok adómentességével, ami teljesen más logika, mint a belga – ahol erőteljes adók terhelik a jövedelmeket.

Ingrid és Karol szerint Varsóban – még az emelkedő árak mellett is – kedvezőbb az egyensúly a jövedelmek és a megélhetési költségek között: olcsóbb a közlekedés, elérhetőbbek a kulturális programok és a vendéglátás. Ingrid egy mondatban azt is hozzáteszi, ami nyugaton ma sokakban némán gyűlik: biztonságosabbnak érzi Varsót.

Egy másik megszólaltatott fiatal, a 25 éves Mateusz, aki szintén Belgium után költözött Varsóba, így fogalmaz: „Itt nem csak túlélni próbálok, hanem tényleg élek.”

Sőt azt állítja, hogy a lengyel fizetésből többet tud félretenni, mintha Belgiumban élne hasonló életszínvonalon.

A belga–lengyel történetek üzenete Magyarországon is ismerős lehet: sokak számára Nyugat-Európa továbbra is cél, de egyre kevesebb az előny a modell körül. Ha a lakhatási költségek, a mindennapi kiadások és az adóterhek elemésztik a bérkülönbség előnyét, akkor a többi szempontot tekintve – mint a család, a kultúra, az identitás és a biztonságérzet –, összességében már korántsem biztos, hogy a Nyugat a jobb választás.

Az egész jelenséget makrogazdasági adatok magyarázzák. Lengyelország reál GDP-je 1989 óta 220 százalékkal nőtt, és az Európai Bizottság a várakozások szerint 2026-ra is erős növekedési pályát lát.

Az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számított GDP-adatok szerint az egész közép-európai V4-régióban hasonlóak a fejlettségi adatok. Lengyelország, Magyarország és Szlovákia lakossága átlagosan nagyjából ugyanakkora vásárlóerővel rendelkezik, míg Csehország kismértékben 10–15 százalékkal jár előrébb.

Belgiumhoz hasonlóan a többi nyugat-európai uniós tagállamban – mint például Franciaország, Hollandia és Németország – is jelentős a béreket és a jövedelmeket sújtó adóteher, ami messze meghaladja a kelet-európai szintet.

Ami tegnap még kivándorlás volt, holnap hazatérés lehet. Ha a gazdasági kilátásokban nem történik semmilyen váratlan fordulat, akkor a nyugati tagállamok bérelőnyük jelentős részét elveszítik a következő évtizedben, ezáltal elveszítik vonzerejüket a fiatalok szemében.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)