Drogosan, lopott autóval menekült a rendőrök elől egy pár, közel négymillió forint a bírságuk – VIDEÓ

| Szerző: hirado.hu
A józsefvárosi rendőrök egy körözés alatt álló gépjárművel száguldozó párt tartóztattak fel, a férfi ellen 52 közigazgatási bírságot szabtak ki, emellett kábítószer birtoklása, valamint jármű önkényes elvétele miatt is eljárást indítottak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) keddi Facebook-bejegyzésében számolt be egy február 28-án történt bűncselekmény-sorozatról, amikor a józsefvárosi rendőrök finn módszerrel ellenőrizték a járművezetők ittasságát. Az este 11 óra után megállított autó vezetőjénél az alkoholszonda negatív lett, így a sofőr már indult is tovább.

Csakhogy az egyik rendőrnek a rendszám gyanúsan ismerős volt, és ezt követően néhány pillanat alatt be is ugrott neki, hogy nem sokkal korábban egy ilyen rendszámú autó eltulajdonításáról érkezett bejelentés. A gyors ellenőrzés a rendszerben megerősítette, hogy a jármű február huszonhatodika óta körözés alatt állt.

A BRFK tájékoztatása szerint a rendőrök autóba ültek és a jármű után indultak, a sofőr viszont inkább a menekülést választotta.

Először figyelmen kívül hagyta a mögötte érkező, megkülönböztető jelzést használó rendőrautót, majd gyorsítani kezdett.

Nem sokkal később ugyan csökkentette a sebességét, sőt néhány másodpercre meg is állt – de nem azért, mert meggondolta magát a sofőr, hanem azért, hogy utasával az autóban helyet cseréljenek, majd az új pilóta a gázra taposott. A több mint háromnegyed órán át tartó hajszának végül Rákospalotán vetettek véget a rendőrök, ahol sikerült megállásra kényszeríteni az autót.

A volánnál ülő nő kipattant a járműből és feltartott kézzel jelezte, nem kíván tovább menekülni, míg a korábbi sofőrt, a megállításkor már az anyósülésen ülő férfit, a rendőrök emelték ki az autóból

– ismertette a történteket a rendőrség.

Kiderült, hogy egyikőjüknek sem volt jogosítványa, az autó kötelező biztosítás nélkül közlekedett, a férfi gyorstesztje kokainra és metamfetaminra pozitív lett.

A 30 éves férfival és a 31 éves nővel szemben a rendőrök feljelentést tettek engedély nélküli vezetés miatt, és azért is, mert nem volt kötelező biztosítás az autón, ám a következmények itt még nem értek véget,

tekintettel arra, hogy a nő és a férfi által elkövetett szabálysértések miatt összesen 52 közigazgatási bírságot szabtak ki, köztük 46 alkalommal tilos jelzésen áthaladás, 3 behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása, egy ízben kötelező haladási irány megszegése és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.

A kiszabott szabálysértési bírság végösszege 60 ezer forint híján négymillió forint volt, közölte a rendőrség.

A férfival szemben ellen a budapesti XV. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt eljárást indított, jármű önkényes elvétele miatt pedig a X. Kerületi Rendőrkapitányság folyatja vele szemben az eljárást – áll a BRFK által kiadott tájékoztatásában.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Police.hu/hirado.hu)

Kékfény

Ajánljuk még