A tárcavezető hangsúlyozta: a szabályokat mindenkinek be kell tartania.
– tette hozzá.
Orbán Viktor a közösségi oldalán élőben közvetített bejelentkezésében elmondta, hogy a kormányülésen úgy döntöttek: meg fogják védeni a magyar embereket, magánszemélyeket, mezőgazdászokat, vállalkozókat a magas üzemanyagáraktól. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a kormány mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében védett árat vezet be, ami fölé nem mehetnek a fogyasztói árak a benzinkutakon, töltőállomásokon.
Ez benzin esetén 595, míg a gázolajnál 615 forintot jelent – ismertette a kormányfő, hozzáfűzve, hogy azért, hogy ezeket az árakat tartani lehessen, megnyitják az állami tartalékkészleteket. A védett ár csak magyar rendszámú, magyar forgalmi engedéllyel rendelkező gépjárművek számára jár, és a magánszemélyekre, mezőgazdászokra, fuvarozókra, vállalkozókra egyaránt érvényes.
Kiemelt kép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)