A török bajnoki címvédő és egyben listavezető isztambuli együttes rangadót nyert a hétvégén, mivel a negyedik helyezett Besiktas otthonában győzött 1-0-ra, a magyar válogatott szélső az utóbbi időben megszokott jobb oldali védő pozícióban a kezdőcsapat tagja volt. A Galatasaray tizenkét év után először jutott be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe és pályaválasztóként még veretlen a Liverpool ellen, két győzelem, egy döntetlen a mérlege, ráadásul a legutóbbi kilenc nemzetközi kupamérkőzéséből csak egyet veszített el hazai pályán angol csapattal szemben. Szeptemberben a BL-alapszakaszban a török együttes 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt, Sallai Roland akkor az utolsó húsz percre állt be, az azóta lejátszott nyolc BL-mérkőzésen rendre a kezdő volt.
A húszszoros angol bajnok Liverpool pénteken a Wolverhampton elleni FA-kupa-győzelemmel készült a keddi összecsapásra. Arne Slot vezetőedző együttesének a szeptemberi találkozótól függetlenül idegenben, török ellenféllel szemben nincs sok sikerélményben része, mivel a legutóbbi hét nemzetközi kupamérkőzése közül ötöt elveszített, s csak egyet nyert meg, még 2010 őszén az Európa-ligában. Szoboszlai Dominik szintén gyakran játszik jobb oldali védőként, miként az FA-kupában is pénteken, viszont ha Kerkez Milos pályára lép, biztosan a védelem bal oldalán futballozik majd.
Kapcsolódó tartalom
Az olasz Atalanta a hatszoros győztes Bayern Münchent fogadja, amely elképesztő mennyiségben termeli a gólokat: a bajnokságban 25 forduló után 92 találatnál tart, ami több mint 3,5-ös átlag mérkőzésenként. A Bundesliga góllövőlistáján harminc találattal első helyen álló Harry Kane – aki a hétvégén nem játszott kisebb sérülés miatt – ebben az idényben nyolc BL-mérkőzésen nyolcszor volt eredményes, és két gól hiányzik számára az 50 Bajnokok Ligája-gólhoz, amelyet még egyetlen angol játékos sem ért el. Azonban a házigazda Atalanta is bízhat gólerős csatárában, mivel Gianluca Scamacca a legutóbbi három hazai BL-mérkőzésén betalált.
A Newcastle-Barcelona párharc egyik érdekessége, hogy mennyiben Lamine Yamal pályára lép, a Barcelona csatára lehet a legfiatalabb (18 év, 240 nap) játékos, aki eléri a 30 Bajnokok Ligája-mérkőzést, megdöntve a Paris Saint-Germain futballistája, Warren Zaire Emery 19 éves és 227 napos rekordját.
A keddi játéknapon rendeznek még egy spanyol-angol összecsapást, Madridban az Atlético a Tottenhamet fogadja. Az előjelek nem sok jót ígérnek a vendégeknek, s nem feltétlen a Premier Leagueben elszenvedett öt egymást követő vereség miatt. A spanyolok ugyanis tizennégy, angol klubok ellen nemzetközi kupapárharcából tízet megnyertek, míg a Tottenham mind a négy ilyen mérkőzését elveszítette spanyol ellenféllel szemben.
A visszavágókra jövő hét szerdán kerül sor.
Egyszerre rendezik a forduló két csúcsrangadóját
A PSG egy meglepő vereség után várja az összecsapást, a francia bajnokságban kikapott otthon Monacótól, míg a londoniak hosszabbításban kicsikart 4-2-es győzelmet arattak a másodosztályú Wrexham felett az FA Kupa nyolcaddöntőjében. A két csapat jól ismerheti egymást a tavaly nyári klubvilágbajnokságról, mivel találkoztak a New York-i döntőben, akkor az angolok kisebb meglepetésre nagyon simán, 3-0-ra nyertek. A PSG ebben a szezonban a negyedik meccsére készül Premier League-ellenféllel szemben.
A Chelsea szintén remek sorozatot tudhat magáénak francia ellenfelekkel szemben az európai kupákban, az előző hat találkozóját megnyerte, ugyanakkor az előző sikere már négy éve volt, a Lille ellen ugyancsak a BL nyolcaddöntőjében.
A jelenlegi szakasz slágerpárharcát a Real Madrid és a Manchester City vívja, az első felvonást a spanyol fővárosban rendezik, egyidőben kezdve (21:00) a Chelsea és a PSG összecsapásával. Ez sorozatban az ötödik szezon, amikor a spanyol és az angol sztárcsapat találkozik a legrangosabb európai kupasorozatban. A mostani kiírásban már a ligaszakaszban is összecsaptak, akkor Josep Guardiola szigetországi együttese 2-1-re győzött a Santiago Bernabeu Stadionban. A 2019/20-as idény óta egy kivétellel mindig keresztezte egymást a két csapat útja az egyenes kieséses szakaszban, az előző két szezonban a spanyolok diadalmaskodtak.
A két együttes formáját nézve ugyanakkor ezúttal az angolok a párharc esélyesei, ugyanis január közepe óta nem vesztettek mérkőzést, míg a Real Madrid botladozik a La Ligában és több nem várt vereséget is elszenvedett. Ráadásul kulcsjátékosok sérülései nehezítik Alvaro Arebola vezetőedző dolgát, nem számíthat ugyanis Kylian Mbappéra, Rodrygóra, Jude Bellinghamre és Eduardo Camavingára sem.
A szerdai játéknapon a sorozat meglepetéscsapata, a norvég Bodö/Glimt a portugál Sporting Lisboával találkozik, míg az angol listavezető Arsenal a német Bayer Leverkusen vendége lesz.
A sorozat döntőjét május 30-án rendezik a Puskás Arénában.
Kiemelt kép: Sallai Roland (j) és Szoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország – Svájc mérkőzésen a kölni RheinEnergieStadionban 2024. június 15-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)











