Csizmadia László elmondta, hogy az idei menet a korábban megszokott útvonalon halad: a résztvevők 9 órától gyülekeznek az Elvis Presley téren, ahonnan 11 órakor indul a menet a Szent István körút, Nyugati tér, Alkotmány utca vonalán a Kossuth térre, ahol meghallgatják Orbán Viktor kormányfő ünnepi beszédét. Az elnök kiemelte: Magyarország szuverenitását külső és belső támadások érik.
„Innen is üzenjük a legitim kormányunk leváltására készülő összeesküvőknek, hogy Orbán Viktor miniszterelnökünket – aki ötvözi Deák Ferenc és Kossuth Lajos erényeit – megvédjük.”
„Megvédjük szeretett hazánk függetlenségét, elutasítjuk az illegális bevándorlást, ellenállunk a genderőrületnek” – hangsúlyozta, hozzátéve: a rendezvénnyel kapcsolatos újdonság, hogy már szerzői jog is védi a Békemenetet. „Honfitársaim, gyertek mindnyájan március 15-én a sorskérdésünket, életünket hosszútávon befolyásoló Békemenetre” – szólított fel Csizmadia László, aki megjegyezte, hogy a rendezvényen civil önkéntesek képviselik a szellemi honvédelem erejét a „vis et virtus” azaz „erény és bátorság” jegyében.
Kapcsolódó tartalom
Széles Gábor nagyvállalkozó a tájékoztatón elmondta: eddig mindegyik menet iránt nagy volt az érdeklődés, és reményeik szerint a mostanin is legalább annyian lesznek, mint a korábbi meneteken. Kitért arra, hogy a világban jelenleg zajló gazdasági folyamatokat nehéz dolog lenne kezelni, ha Magyarországon új kormány lenne. Hatalmas energiaár-robbanásnak vagyunk tanúi, a kiszámíthatatlan politikai lépések pedig a gazdaság számára csak rosszat hozhatnak – figyelmeztetett. Leszögezte: nem érdemes kockáztatni, hogy olyanokra bízzák az emberek a kormányzást, akiknek semmilyen tapasztalatuk nincsen.
Bayer Zsolt szerkesztő-publicista felidézte, hogy amikor 2012-ben megálmodták az első Békemenetet, nem gondolták, hogy a rendezvény „márkanév” lesz, azt meg pláne, hogy 14 év elteltével is megrendezik majd. „A világ ma valami szörnyűség szélén táncol” – jelentette ki, hozzátéve: ebben a rettenetes világban a normalitásnak egyetlen szigete van: Magyarország. De szavai szerint Magyarország is csak addig maradhat a normalitás szigete, ameddig Orbán Viktor a miniszterelnök, ezért érezték ismét szükségét, hogy összehívják a menetet.
„Bármelyik nap bekövetkezhet valami olyasmi, ami lángba borít mindent, ezért ebben a helyzetben józanságra, megfontoltságra, előrelátásra, józan ítélőképességre van szükség”
– fogalmazott.
Bayer Zsolt azt mondta: az európai emberek többsége vélhetően ugyanazt gondolja a világról, amit mi, de az Európai Unió vezetése másképpen, felelőtlenül gondolkodik. „Az ostobaság, aljasság és rövidlátás börtönébe vannak bezárva” – vélekedett.
A publicista hangsúlyozta: meg kell mutatni, hogy létezik még a normális világ, és hogy „nem vagyunk hajlandóak részt venni a vad kényszerképzetek világában”.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője közölte: az április 12-i választáson az fog eldőlni, hogy Európában háború legyen vagy béke. Ha a Tisza kerül hatalomra, gondolkodás nélkül belesodorják Magyarországot a háborúba – fűzte hozzá. Megjegyezte: Ukrajnában elfogyott a katona, a pénz és a hit, ezért nagy szüksége van Európának arra, hogy minél többeket bevonjon a háborúba. A főszerkesztő szavai szerint a nukleáris csapásoktól sem menekülünk meg, ha nem sikerül kimaradni a háborúból.
„Ha április 12-én győz a béke kormánya, a Fidesz–KDNP, akkor továbbra is lesz ereje Magyarországnak, hogy megfékezze ezt hisztériát, és megvédje a békét”
– magyarázta. Hozzátette: erőt, hitet és reménységet kell adni egymásnak ezen a meneten.
Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja rögzítette: az áprilisi választás tétje, hogy béke lesz vagy háború. Talán a mostani a legfontosabb az eddigi összes menet közül – mutatott rá.
A politológus azt mondta: világrendszerváltás előtt állunk, és választó pillanathoz érkeztünk el.
„Brüsszel hadigazdálkodást akar, ebbe pedig nem vagyunk hajlandóak beszállni” – jelentette ki. Fricz Tamás kiemelte: a békés, fejlett, polgári Magyarország megteremtéséhez megvan a saját magyar út, „ha tudjuk folytatni azt, amit eddig”.
Stefka István újságíró elmondta: ma is érvényes a 2012-es Békemenet jeligéje, a „nem leszünk gyarmat”, a jelenlegi helyzet azonban drámaibb, mert erőszakkal és fegyverrel fenyegetnek bennünket. Mint mondta, Ukrajna még mindig a szovjet világban él, az erőszakot, a megszállást, a lerohanást, a megsemmisítést követi. Stefka István rögzítette: szovjet típusú erőszak üzenete jön most Ukrajnából, az EU pedig „csalódás mindannyiunk számára, ezért mindent meg kell tenni, hogy utat mutassunk”.
„Csak egyetlen út van: a béke útja”
– szögezte le az újságíró, aki szerint áprilisban a béke és függetlenség, illetve a háború és rabszolgaság útja közül választhat Magyarország. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője közölte, a március 15-i nemzeti ünnepen többek közt arról emlékezünk, hogy leverték ugyan a magyar forradalmat és szabadságharcot, de a hősök emléke tovább él, a tanulságok is tovább élnek.
„A legfőbb tanulság pedig az, hogy gyermekeinket, unokáinkat nem küldjük háborúba”
– rögzítette, a szóvivő. Kitért arra is: nem véletlenül helyezték jogi védelem alá a Békemenetet, mert az ellenzéki pártvezér, a „kis magyar Néró” ezt is el akarja lopni.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A drónnal készült képen a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján a Margit hídon 2025. október 23-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)











