A USAID leleplezve: a humanitárius segélyezéstől a politikai beavatkozásig – ezzel a címmel rendezték meg a panelbeszélgetést, amelyet megelőzően John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke arról beszélt megnyitóbeszédében, hogy a segélyezés már a hidegháború idején is a legfontosabb kérdések egyike volt a Szovjetunióban és a Nyugaton egyaránt, ma „az életünkben és az adónk” vonatkozásában is meghatározó szerepet játszik.
Felidézte, hogy a segélypolitika legkeményebb kritikusa egy magyar származású Cambridge-i professzor, Peter T. Bauer volt annak idején, aki többek közt azt írta, hogy a segélyezésnek „a szegénység enyhítéshez vajmi kevés köze van”, mivel az átadott források „A kormányzathoz […] politikusokhoz, köztisztviselőkhöz, akadémikusokhoz” jutnak el. Majd hozzátette, hogy a USAID jelentős dollármilliárdokat fordított segélyezésre, amelynek egy része ügynökségekhez (például az ENSZ Világélelmezési Programjához) került, egy részét viszont politikai ideológiák népszerűsítésére fordították.
„Nem kellene az adófizetők pénzét arra költeni, hogy az adófizetők gondolkodását megváltoztassák” – hangzott el a megnyitón.
O’Sullivan után László András európai parlamenti képviselő, a USAID magyarországi tevékenységének és finanszírozásának kivizsgálásával megbízott kormánybiztos ismertette azt, hogy Magyarországon milyen szervezetek és mire kaptak pénzt a USAID-től, valamint az Európai Uniótól.
László András előadása (Forrás: Danube Instute)Felidézte, hogy a USAID-t 1961-ben, John F. Kennedy elnöksége alatt hozták létre, és a következő évtizedekben több olyan szervezet is létrejött, amelyek aztán jelentős mértékben a USAID finanszírozására támaszkodtak. A szervezet tevékenységével kapcsolatban zajló friss vizsgálatokat illetően elmondta, hogy a USAID jónéhány korábbi költésénél törölték a vonatkozó adatokat (vélhetően valamilyen törvényi vagy nemzetbiztonsági okra hivatkozva), ezért sok esetben még csak nem is tudni, hogy mire adták a forrásokat.
Hozzátette azt is: korábban Hegedüs Dániel a German Marshall Fund (amely egy szintén USAID-támogatásokban részesült szervezet) Közép-Európáért felelős regionális igazgatója is elismerte azt, hogy évente 30-35 millió dollár érkezett Közép-Európába különböző útvonalakon keresztül az amerikai ügynökségtől. Mindeközben részletesen ismertette azokat a szervezeteket, amelyek Magyarországon amerikai támogatást kaptak, végül pedig arról beszélt, hogy Ursula von der Leyen hónapokkal ezelőtt bejelentett demokráciapajzsa is a USAID-hez hasonló kísérletnek tűnik a jövőre nézve.
Kapcsolódó tartalom
„Az életemet is feltenném rá, hogy Brüsszel beavatkozik a magyar választásokba, már eszközük is van rá, úgy hívják demokráciapajzs” – mondja az angol technológiai szakember
Kormánybuktatási kísérletet pénzelt Joe Biden kormánya Magyarországon
„Az életemet is feltenném rá, hogy Brüsszel beavatkozik a magyar választásokba, már eszközük is van rá, úgy hívják demokráciapajzs” – mondja az angol technológiai szakember
Segélyezési politikára szükség van, de nem ideológiai programokat kell megvalósítani a pénzből
Az ezt követő panelbeszélgetésen Kiss István, a Danube Institute vezérigazgatója arról beszélt: a USAID eredetileg, a hidegháborús években sokkal inkább az infrastrukturális fejlesztésekre koncentrált, mint az ideológiai programokra – ahogy azt például Kína is teszi napjainkban, tette hozzá. Véleménye szerint ebből a fókuszváltásból adódnak a segélyezés körüli mai problémák is.
„Szükség van a nemzetközi segélyekre […], de az 1960-as-70-es évek nemzetközi segélyeire”
– fogalmazta meg véleményét, hozzátéve: ha az Egyesült Államok most teljesen megszünteti a segélyezési programjait, az végső soron nem lesz előnyös számára a világpolitikában.
Paul McCarthy, a Heritage Foundation thinktank főmunkatársa is egyetértett ezzel.„ A fenevad gyomrából jöttem”– mutatkozott be, utalva arra, hogy korábban ő maga is egy olyan szervezetnél – a National Endowment for Democracy-nél (NED) – dolgozott, ami 90 százalékban amerikai kormányzati támogatásból működött. „Épp felépülőben vagyok” – mondta viccelődve.
Beszélt arról is, hogy Joe Biden elnöksége alatt a USAID-nek engedték, hogy együttműködjön az Európai Néppárttal és egy másik jobboldali erővel is,
azt viszont megtiltották nekik, hogy a Patrióták Európáért pártcsaláddal (amely a Fideszt is magába foglalja) is együttműködjenek.
McCarthy, szintén hangsúlyozta, hogy régen kevésbé volt átideologizált a segélyezési politika. Ami megváltozott az 1980-as-90-es években, az az volt, hogy titokban elkezdtek politikai támogatásokat adni – például a CIA így nyújtott támogatást a jobboldali francia munkásoknak.
A beszélgetés harmadik résztvevője, Mohamed Farid – az egyiptomi képviselőház tagja – arról beszélt: mindig van egy politikai dimenziója annak, ha valaki segélyt ad másvalakinek a nemzetközi politikában.
A probléma viszont az, ha külföldi szakértők akarják megmondani azt, hogy mit kell kezdeni a magyar adófizetőkkel. Akkor már nem pusztán erőforrásokat adnak valamihez, hanem ők maguk válnak cselekvővé – hangsúlyozta,
„A segélyeknek ismét az emberi méltóságon kell alapulnia. Igazodni kell az adófizetők prioritásaihoz és a társadalmak valódi igényeihez” – vázolta fel a probléma megoldását.
A negyedik résztvevő, Renaud Beauchard – a Tocsin nevű francia videóoldal újságírója – mindehhez hozzáfűzte: amikor egy évvel ezelőtt az Elon Musk által vezetett amerikai kormányszerv, a DOGE felfedte, hogy mi mindenre adott pénzt a USAID, az sokkolta a társadalmat. Példaként említette az ukrán civil szervezeteknek adott támogatásokat, amelyeket „a forradalomra való felbujtásként” emlegetett.
„A segélyezés nem arról szól, hogy mit lehet megtenni, hanem arról, hogy mit nem szabad megtenni” – mondta a különféle ideológiai programokra utalva, amelyek az utóbbi időben a fókuszba kerültek. Hozzátette azt is, hogy Samantha Power, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete és az USAID vezetője például nagyon is „értett a forradalmak kirobbantásához”, és amikor olyasvalaki jön egy országba, mint ő, hogy az emberek jogairól beszéljen, akkor az morális értelemben jól jelzi, hogy miről is kellene szólnia a segélyezésnek és miről nem.
Még iszlamistákat is támogattak az amerikaiak pénzekből
A beszélgetés későbbi részén Kiss István kifejtette: az előző ciklusban a probléma az volt, hogy
az amerikai kormányzat egy olyan agendát próbált megvalósítani a világ számos pontján – Afrikában, Indiában és más helyeken is – amit valójában még az amerikai adófizetők többsége sem támogatott.
Véleménye szerint ez nagy különbség volt a 80-as évekhez képest, amikor az adófizetők többsége is egyetérthetett még az Egyesült Államok segélypolitikájával. Felidézett ezzel kapcsolatban néhány történetet is, miszerint Indiában is arról kérdeztek meg korábban magyar vendégeket, hogy miként küzdenek meg az efféle ideológiai beavatkozással. De mesélt egy Irak kurdisztáni régiójában tett látogatásról is, amikor egy tábornok elmondta neki: attól tart, hogy a fia homoszexuális lesz az amerikai pénzből megvalósított programok miatt, és feltette neki a kérdést, hogy „Mit kezd Magyarország a NATO-tagjaként az efféle homoszexuális propagandával?”. Megjegyezte azt is, hogy abból a szempontból sem logikus az efféle beavatkozás, hogy Magyarországon esetében egy NATO-beli szövetséges belpolitikáját aknázzák alá ezekkel a programokkal.
Forrás: Danube InstutePaul McCarthy kiemelte, hogy
az amerikai adófizetők közt sincs konszenzus azokban a dolgokban (például a transz ügyekben), amiket külföldön próbáltak támogatni – egyebek közt Magyarországon is David Pressman nagyköveten keresztül.
A segélyeknek lehetőségeket kellene teremteniük ehelyett – szögezte le.
Mohamed Farid emlékeztetett arra, hogy a 2011-es arab tavasz idején is több tízmillió dolláros nagyságrendben támogattak Egyiptomban iszlamista hátterű NGO-kat az amerikaiak, és ez így volt a demokratikus átmenet idején is,
ami akár azzal a következménnyel is járhatott volna, hogy Egyiptom iszlamista állammá válik.
Szerinte általánosságban elmondható, hogy ezek mögött a támogatások mögött jószándék állt, de rossz eredményre vezettek. „Ezt a hibát sosem szabad ismét megismételni” – szögezte le.
Francia tényellenőrzés amerikai pénzből?
Renaud Beauchard ezt követően arról beszélt, hogy a nemzetközi sajtó tényellenőrei is sok pénzt kaptak amerikai forrásokból – köztük a francia állami hírügynökség is.
„Miért kapott az AFP pénzt a USAID-tól erre a célra? – Ez az a kérdés, amit nem tudok megválaszolni.”
– fogalmazott, majd „őrületesnek” nevezte, hogy amerikai adófizetői pénzből finanszírozzák a francia állami médiát (mindeközben Paul McCarthy közbevetette, hogy hasonló volt a helyzet a BBC-nél és a Politicónál is).
Az amerikai résztvevő azt is kifejtette, hogy Donald Trumpnak az első ciklusában még kevesebb tapasztalata volt a politikában, és sokkal inkább az őt körülvevő, a republikánus párt hagyományos vonaláról érkező tanácsadók tanácsaira kellett hagyatkoznia, ezért sem fókuszált akkor még a USAID ügyeire. „Nemcsak a segélyek mértékét kellett megváltoztatnia, hanem a segélyek elosztásának okát is, az Egyesült Államok érdekeire” – mondta.
A megoldás: nem eltörölni kell az egészet, hanem megreformálni
Kiss István ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 1980-as években voltak hasznos programok Magyarországon is, tehát „nem volt rossz az összes” a külföldi segélyprogramok közül. Reményét fejezte ki, hogy a nemzeti érdekeknek megfelelően lehet átalakítani a segélyprogramokat,
és az új amerikai segélyezési politika hasonlóbb lesz Magyarország segélyezési politikájához, a Hungary Helps programhoz, mint az előző amerikai adminisztrációéhoz.
Mohamed Farid szintén megemlítette, hogy sok hasznos programot is megvalósítottak Egyiptomban, de „sok pazarló és hatástalan” program is, amelyek sokszor a korrupciónak is teret biztosítottak. „Kötelező DEI- [ez a sokszínűséget, esélyegyenlőséget és befogadást takaró angol mozaikszó – a szerk.] és nemek közötti egyenlőséget elősegítő projektek” is voltak köztük, amelyek „igazán riasztóak és veszélyeses” szerinte az ottani közegben.
„Az amerikai segélyek fontosak, de az amerikai segélypolitikát meg kell reformálni. Nagyon sok embernek a hasznára válna, ha megreformálnák az amerikai segélypolitikát” – szögezte le.
Renaud Beauchard mindehhez azt fűzte hozzá, hogy a „mélyállam” állt a USAID mögött, és az általuk megvalósított segélyprogramok sokszor még a segítséget kapó lakosság is részéről is hihetetlen mértékű visszautasítást váltottak ki. Megjegyezte azt is, hogy szerinte a minnesotai segélybotrány is jól példázza azt, hogy miért nem működött jól az amerikai segélyezés, és hogy mennyire a mélyállam határozta meg annak működését.
Hozzáfűzte azt is, hogy a USAID ügye még csak a kezdet, mert más nemzetközi szervezetek (például az IMF) továbbra is ugyanúgy finanszíroznak programot, mint eddig.
Kiss István ehhez hozzászólva megjegyezte, hogy az európai támogatások tekintetében sem sok változást lehet látni. Sőt, az európai vezető politikusok még mindig úgy gondolkodnak, hogy Trump néhány éven belül eltűnik, és akkor minden visszaáll a régi kerékvágásba. „Szerintem Európának sokat kellene tanulnia, és sajnos nem úgy látom, hogy eddig tanult volna” – fogalmazott.
Paul McCarthy mindeközben azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a Trump-adminisztráció játszik szerepet a USAID működésének meghatározásában, mivelhogy a kongresszus is visszaállított bizonyos programokat a közelmúltban. Ezek közt voltak humanitárius segélyprogramok, de a „civil társadalom megerősítését” célzó programok is.
„A kommunisták maradványaival harcolunk”
– idézte fel azt, hogy mi volt a mondás akkor, amikor csatlakozott szervezetéhez, a National Endowment for Democracyhoz. Ehhez képest mostanra már a transzneműekért folyik a harc a segélyprogramokkal, és ő maga sem ezt a harcot válllalta
Kiemelt kép : Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) vezetője nézi az ukrán földműveseknek adományozott, öntözést segítő drónok egyikét repülés közben Kijevben 2022. október 6-án (Fotó: MTI/EPA/Pool/AP/Efrem Lukackij)











