A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy „Magyarország területén jelentős ukrán pénzszállítás történt, gyanús körülmények között”.
„Ennek a mértéke rendkívül szokatlan, közúti szállítás keretében különösen, és az az igazság, hogy ennek az ügynek a kivizsgálására többletjogosítványokat kell adni a NAV-nak”
– magyarázta, majd ezután azzal folytatta, hogy részleteket osztott meg a tervezett jogszabály-módosítás kiterjedésével kapcsolatban. „Tehát mai napon egy olyan törőmódosítást terjesztünk a parlament elé, ami ezt a többletjogosítványt megadja, és időt is ad a NAV-nak, hogy abban a rendelkezésre álló 60 napban, amely a vizsgálatra szolgál, azt fel tudja úgy használni, hogy a lefoglalt vagyont lefoglaltnak kell tekinteni, és akként is kell kezelni” – magyarázta.
„Ez az ügy kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet a NAV által megfogalmazott büntetőjogi gyanún túl, hiszen mind a pénznek az eredete, a szállításmódja, a pénznek a célja és a célállomása, illetve a szállításban a résztvevők személye – mondjuk úgy, hogy – nemzetbiztonsági szempontból is kiemelt figyelmet érdekelt”
– hívta fel a figyelmet Kocsis Máté, aki azzal zárta gondolatait, hogy a konkrét ügyben összekapcsolódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárása, egy büntetőjárással és a nemzetbiztonsági szempontokkal.
Ahogy erről a hirado.hu oldalán beszámoltunk, a múlt pénteken a NAV által lekapcsolt ukrán aranykonvoj szerepelt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hétfői ülésének napirendjén. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az ülésen történteket ismertetve egyebek között arról számolt be, hogy a gyanús ukrán pénzmozgásokat tisztázni kell, ehhez pedig az szükséges, hogy további eszközöket adjanak a NAV kezébe,
ezért törvényjavaslatot nyújtottak be, melyet kivételes eljárásban tárgyalnak.
A kormánypárti politikus tájékoztatása szerint a törvény célja, hogy a visszatartott vagyon eredetét, célállomását, felhasználásának, rendeltetésének a célját, Magyarország területén történő szállításának jogcímét és célját, a szállítók személyazonosságát és esetleges bűn- vagy terrorszervezetekkel fennálló kapcsolataikat, továbbá a szállítási művelet Magyarország nemzetbiztonságára is kiható következményeit megnyugtatóan tisztázni lehessen.
Kapcsolódó tartalom
Magyar Nemzet: A Tisza Párthoz kötődő ügyvéd vesz részt az ukrán pénzszállítók bírósági képviseletében
A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy az ATV Start műsorában Szlazsánszky Ferenc az ukrán Takarékbank képviseletét ellátó Horváth Ügyvédi Iroda munkatársaként konferálta fel Laczó Adriennt, a Tisza Párthoz kötődő exbírót. Az aranykonvoj védelmét ellátó ügyvéd a lefoglalt pénzekkel azt állította, hogy a 40 millió dollár és 35 millió euró, valamint az ukránok által szállítót arany mennyisége nem volt kirívó a szállítmányok között.
Laczó Adrienn a műsorvezető azon kérdésére, amelyben az aranykonvojt kísérő ukrán titkosszolgálati vezetőről kérdezték indulatosan válaszolt, miközben többször is áldozatként igyekezett beállítani az ukrán aranykonvoj tagjait:
„És akkor mi van? Valaki a szolgálat munkatársa volt, most meg nem az, jelenleg az ukrán Takarékbanknak alkalmazottja. Nyilván gondolom én, hogy a múltja miatt úgy gondolhatták, biztonságosan tud egy ilyen szállítmányt kísérni. Valószínűleg ő is ezt gondolta. Aztán nagyon csodálkozott, amikor lényegében zsákot húztak a fejére, és megbilincselve szállították ki az országból”
– írja a Magyar Nemzet.
Laczó Adrienn korábban egy bejegyzésében fejezte ki támogatását a Tisza Párt mellett, amikor Magyar Péter közösségét „a rendszerváltás egyetlen letéteményesének” nevezte. Az exbíróról az is kiderült, hogy rendszeresen találkozott Tarr Zoltánnal, a Tisza Párt alelnökével, amiről éppen az EP-képviselőként is politizáló Tarr számolt be.
Kiemelt kép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)











