A politikus felidézte: a Békemenettel egy napon Magyar Péterék ismét megszervezik a Nemzeti Menetüket. Hozzátette, hogy korábban a szervezők azt állították, nem buszoztatnak résztvevőket az eseményre, azonban most kiderült, hogy a szimpatizánsok utaztatását egy ukrán cég biztosítja – írja a Mandiner.
Kocsis Máté szerint Magyar Péter azt mondta, hogy a Tisza Párt nem buszoztat senkit, de „azt elfelejtette hozzátenni, hogy az ukránok igen”.
A frakcióvezető úgy fogalmazott: szerinte „nyilvánvalóan van egy deal, egy megállapodás a két fél között”, amelynek lényege, hogy az ukrán fél segíti Magyar Péter hatalomra jutását, ő pedig később támogatná az ukrán követeléseket.
Kocsis Máté emellett arról is beszélt, hogy a Tisza Párt támogatói között is lehetnek olyanok, akik kritikusan viszonyulnak a miniszterelnökhöz, ugyanakkor felteszik a kérdést: számukra miért lenne előnyös, ha Magyar Péter vezetné a kormányt.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Résztvevők a Tisza Párt 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából tartott ünnepségén 2025. március 15-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)











