Információik szerint aktivistájuk este 11-kor egyedül plakátozott munka után, amikor az utolsó plakátot helyezte volna ki a városi sportcentrum közelében. Ekkor egy agresszívan fellépő férfi számonkérte rajta a plakátolást, majd – annak békítő magatartásának ellenére – váratlanul megütötte a sértettet. A támadás közben a Mi Hazánk Mozgalmat és annak vezetőit szidalmazta a láthatóan ismeretlen eredetű tudatmódosító szer hatása alatt álló férfi.
Kapcsolódó tartalom
A kampánysegítő a támadás következtében a földre esett, horzsolásokat és zúzódásokat szenvedett. Később a rendőrségen megtette a feljelentést. A párt közleményt adott ki a támadást követően: azt írták,
kiállnak aktivistáik mellett és határozottan elítélik a politikai indíttatású erőszak minden formáját. Továbbá nem engednek a megfélemlítésnek, aktivistáik továbbra is dolgozni fognak Magyarország jövőjéért.
A párt politikusa szerint az aktivisták nem lehetnek célpontok
„Megdöbbenéssel és mély felháborodással értesültem arról, hogy az egyik aktivistát, aki önként segített a választási plakátjaim kihelyezésében, testi erőszak érte. Ez számomra elfogadhatatlan”
– nyilatkozta a Magyar Jelennek a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Bettina, aki a Jász-Nagykun-Szolnok 04-es választókerületben méretteti meg magát. Hozzátette, a politikai nézetkülönbségek természetesek egy demokráciában.
„Lehet vitatkozni, lehet egyet nem érteni, lehet kritikát megfogalmazni. De amikor a vita helyét az erőszak veszi át, az már nem politikai vélemény, hanem egy határ átlépése”
– szögezte le.
Hangsúlyozta: a testi erőszak semmilyen körülmények között nem lehet eszköz a közéletben. Kiemelte, hogy azok a segítők, akik idejüket és energiájukat áldozzák arra, hogy segítsenek egy kampányban, a demokrácia működésének fontos szereplői. Ők nem ellenségek, nem célpontok, hanem olyan emberek, akik tenni akarnak a közösségükért – emelte ki nyilatkozatában a politikus.
Szerinte az, hogy valakit pusztán ezért fizikai támadás érjen, mindannyiunk számára figyelmeztető és aggasztó. Mint jelezte, teljes támogatásáról biztosítja az aktivistát, akit ez a támadás ért.
„Köszönöm neki a bátorságát és azt az elkötelezettséget, amellyel a közösségért dolgozik továbbra is. Őszintén remélem, hogy tudja azt, hogy sokan állunk mellette”
– üzent az aktivistának.
A kiemelt kép illusztráció.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!











