„Sokat vártál, Hedvig, erre az ünnepi napra. Majdnem hatszáz év múlt el halálod óta” – kezdte szentté avatási beszédét II. János Pál pápa 1997. június 8-án Krakkóban. De kiről is van szó? Egy olyan ifjú hölgyről, aki bár nagyon fiatalon – 25 évesen – meghalt, mégis életében világokat fordított meg.

Hedvig, Nagy Lajos magyar király lánya volt. Apja halála után megörökölte a lengyel trónt, királynő lett. És bár eredendően más férjet szemeltek ki neki, végül elfogadta a pogány litván nagyfejedelem, Jogaila, magyarul Jagelló házassági ajánlatát. Egy feltétellel, hogy a litván nép és a nagyfejedelem is felveszi a kereszténységet. Hedvig olyat vitt véghez, amit előtte sem törvény, sem erőszak nem tudott: a pogány litván fejedelemséget a keresztény hitre térítette. A házasságukkal létrejött a Jagelló-ház, amely mind a magyar, mind a lengyel, mind a litván történelemben évszázadokig jelentős szerepet játszott.

A királynő aktívan részt vállalt a közéletben. Hedvig és Jagelló személyiségük és életkoruk különbözősége ellenére kiválóan dolgoztak együtt országaik fejlesztésén. Közösen alapították a vilniusi püspökséget. Nem véletlen, hogy a vilniusi főszékesegyház a magyar Szent László királyról kapta a nevét. Újjáélesztették a súlyos anyagi gondokkal küzdő krakkói akadémiát, a mai Jagelló Egyetemet. A királynő saját ékszereit adományozta az iskola számára.

Hedvig vált a litvánok igazi pártfogójává, gondoskodott az újonnan megtért népről. Sokszor mérsékelte férje erőszakos módszereit. Szorgalmazta, hogy az áttérni nem akarók jószágait ne vegyék el.

Hedvig, vagy ahogy a lengyelek nevezik Jadwiga különösen figyelt a rászorulók ápolására. Kórházat alapított, betegeket gondozott, szegényeket segített. 25 évesen gyermekágyi lázban halt meg, de életében és halála után is nagy hatással volt sokakra. A lengyelek ma is az egyik legnagyobb uralkodójuknak tartják, a litvánok védőszentjükként tisztelik.

Példamutató élete miatt már halálakor biztosra vették a szentté avatását. Emiatt a krakkói Wawel székesegyház oltára alá temették, nem a királyi kriptába. Tisztelete folyamatos volt évszázadokon keresztül. Szentként ábrázolták, pedig hivatalos kanonizációjára csak 600 évvel halála után, 1997-ben kerülhetett sor.

Szent Hedvig nem csak egy történelmi személy, hanem szimbólum is. Szimbóluma Közép-Európa közös történelmének, az egymásrautaltságnak, de példája azoknak is, akik csendben, mégis határozottan dolgoznak közösségeikért. Azoknak, akik erőt merítenek hitükből és azt a mindennapokban a köz javára kamatoztatják.

Adjunk hálát, hogy a magyar történelem rengeteg kapaszkodót ad. Tele vagyunk olyan ikonokkal, akik a legnehezebb helyzetben is példát mutatnak. Gondoljunk Szent Hedvigre: a jótékonyságra, a felelősségvállalásra és arra, hogy a nők ereje gyakran abban rejlik, hogy képesek a hatalmasok viszálykodását megszelídíteni, a dühöt emberséggé formálni, a széthúzást közösséggé kovácsolni, a háborút békévé alakítani.

Kiemelt kép: Szent Hedvig magyar királylány szobra a főváros V. kerületében, a Március 15. téren. Az emlékmű Tóth Dávid 2009-ben készített alkotása (Fotó: Nemzeti Archívum/ Fókuszban Magyarország Program/ Jászai Csaba)