Az akcióról készült felvételt itt tekintheti meg:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyben büntetőeljárást indított, a hatóságok pedig úgy döntöttek, hogy az érintett személyeket kiutasítják Magyarország területéről, amíg a nyomozás folytatódik.
A NAV közleménye szerint a március 5-én előállított hét ukrán állampolgár tevékenységét az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka irányította, helyettese pedig az ukrán légierő egykori őrnagya volt. A csoport munkáját több katonai tapasztalattal rendelkező személy segítette.
Kapcsolódó tartalom
A hatóságok szerint a most feltárt szállítmány csak része lehet annak a jelentős pénz- és aranymennyiségnek, amelyet az idei évben Magyarországon keresztül vittek Ukrajna irányába.
A NAV közlése alapján 2026 eleje óta több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak át az országon.
A nyomozást a Terrorelhárítási Központ bevonásával végzik, és az eljárás kezdetén értesítették az ukrán konzuli szolgálatot is.
Szijjártó Péter: A kormány választ követel Ukrajnától a magyarországi készpénzszállítmányok ügyében
Az ügy kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megszólalt. Facebookon közzétett videójában arról beszélt, hogy több súlyos kérdés merül fel az esettel kapcsolatban.
„Számos kérdés merül fel, például hogy miért szükséges ekkora mennyiségű készpénzt készpénzben szállítani, miért Magyarországon keresztül, és kinek a pénzéről van szó. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy nem az ukrán háborús maffia pénzéről van-e szó” – fogalmazott a tárcavezető.











