Krzysztof Mulawa, a Konföderáció alsóházi képviselője kijelentette:
„Szemtanúi vagyunk egy diplomáciai botránynak, amelyet az európai vezetőket zsaroló Volodimir Zelenszkij váltott ki.”
A „nagy diplomáciai botrány” célja, hogy megfélemlítse az európai vezetőket, akik nem értenének egyet azzal a kölcsönnel, „amelynek törlesztését nem várjuk el, mert Ukrajnának nem lesz szándéka azt visszafizetni az európai országoknak”
– fogalmazott Mulawa.
Az ukrán elnök csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette: „Reméljük, hogy az Európai Unióban egy személy nem fogja blokkolni a 90 milliárd eurót vagy az első részletet ebből a 90 milliárdból, és hogy az ukrán katonáknak lesz fegyverük. Ellenkező esetben megadjuk ennek a személynek a címét a fegyveres erőknek, a srácainknak, hadd hívják fel, és beszéljenek vele a saját nyelvükön.”
„Elszállt minden gátlásuk”
– kommentálták Zelenszkij fenyegetését a Konföderáció Facebook-honlapján pénteken közzétett bejegyzésben. „Hol van (Ursula) von der Leyen? Hol van (Donald) Tusk és az Európai Unió (EU) többi vezetője?” – tették fel a kérdést. Az ukrán hozzáállást a „banánköztársaságokból vagy a maffiajátszmákból, nem pedig a civilizált világból származó módszernek” nevezték. „Egy nem uniós állam az egyik EU-tagállamot fenyegeti, ezt az egész EU-nak el kell ítélnie!” – írták a párt bejegyzésében.
Ewa Zajaczkowska-Hernik, a Konföderáció európai parlamenti képviselője az X-en azt írta:
Magyarország „nem szeszélyből vagy rosszkedvében” döntött az Ukrajnának szánt kölcsön elutasításáról, hanem azért, mert Ukrajna leállította a magyarországi kőolajszállítást a Barátság vezetéken keresztül.
Emiatt Magyarországon emelkedtek a üzemanyagárak, Orbán Viktor miniszterelnök pedig csak „határozottan kiáll a magyar állampolgárok védelmében” – áll Zajaczkowska-Hernik bejegyzésében.
A Konföderáció a Patrióták Európáért pártcsalád tagja.
Kiemelt kép: Krzysztof Mulawa (Fotó: X.com)











