Iszlamista fegyveresek hurcoltak el több mint 300 embert Nigériában

| Szerző: hirado.hu
Több mint háromszáz embert, köztük nőket és gyermekeket raboltak el iszlamista fegyveresek pénteken Nigéria északkeleti részén, Borno államban – közölték a helyi hatóságok.

A támadás a Gwoza körzetben találhat Ngoshe városban történt – mondta Bulama Sawa, a térség egyik helyi tisztségviselője, és hozzátette:

szerinte a rajtaütés bosszútámadás volt egy korábbi katonai műveletért, amelyben a hadsereg megölte a Boko Haram iszlamista szervezet három parancsnokát.

A nigériai hadsereg szóvivője közölte, hogy a fegyveres csoportok szerdától péntek hajnalig Konduga, Marte, Jakana és Mainok településeken is rajtaütéseket hajtottak végre. A katonák visszaverték a támadásokat, de a harcokban a hadsereg több tagja, köztük egy magas rangú tiszt is életét vesztette – mondta a szóvivő. A rajtaütéseket sikertelen támadásoknak, illetve a terroristák egyre inkább kétségbeesett akcióinak nevezte a hadsereg fokozódó hadműveleti nyomása közepette.

A Reuters biztonsági forrásokra hivatkozva korábban arról írt, hogy kedden iszlamista fegyveresek támadták meg Borneo állam két katonai támaszpontját: Ngoshe városában legalább kilenc katonát és egy helyi imámot öltek meg, a Gwoza körzetben fekvő Pulka településen pedig további öt katona, köztük egy parancsnok is életét vesztette. A támadók fegyvereket és lőszert zsákmányoltak, és nőket is elhurcoltak.

Borno állam, ahol a Boko Haram és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nyugat-afrikai csoportja (ISWAP) az utóbbi időben intenzívebbé tette támadásait katonai konvojok és civilek ellen, továbbra is a 17 éve tartó iszlamista felkelés epicentruma. A konfliktus több ezer ember halálát okozta, és mintegy kétmillió embert kényszerített lakóhelye elhagyására.

A kiemelt kép illusztráció: lakóházak és egy piac elszenesedett maradványai a nyugat-nigériai Kwara államban fekvõ Woróban 2026. február 5-én, miután két nappal korábban azonosítatlan, de feltehetõleg iszlám szélsõséges fegyveresek támadtak a településre, 162 embert meggyilkoltak és házakat, üzleteket gyújtottak fel. MTI/AP/Musa Salim.

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még