Szolyva egy kisváros Kárpátalján, Munkácstól 30 kilométerre a Latorca folyó partján. A település nincs messze a Vereckei-hágótól, nem véletlen, hogy egy honfoglalás-kori sírt tártak fel itt a régészek. De Szolyva neve nem ettől a leletről lett emlékezetes a magyar történelemben.

1944 őszén az előrenyomuló Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontjának parancsa értelmében egy gyűjtőlágert alakítottak itt ki. Ide gyűjtötték össze a főleg magyar és német nemzetiségű civileket romeltakarításra való hivatkozással.

A szovjet katonák a lakosság megnyugtatásaként azt ismételgették „маленькая работа” (malenykaja rabota), azaz kis munka, amivel azt próbálták elérni, hogy a civilek megnyugodjanak, hogy munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség. Persze nem így lett. Sokaknak ez évekig tartó gyötrelem, másoknak pedig az utolsó út volt. Már a lágerben megkezdődött a fogvatartottak szenvedése. Embertelen körülmények között tartották őket, sokan már az elszállítást sem élték meg. Akik életben maradtak, azokat marhavagonokba zsúfolták, és hosszú utazás várt rájuk kelet felé, a szovjet munkatáborok irányába. A málenkij robot nem egy kis munka volt: évekig tartó, kíméletlen kényszermunka – bányászat, vasútépítés, erdőirtás – melyben a túlélés a kivételnek számított.

De nem a szolyvai volt az egyetlen gyűjtőtábor. A civil lakosság elhurcolása az egész ország területén folyt. Több tucat hasonló tárbor volt a Kárpát-medence területén.
A deportáltakról az itthon maradottak csak elvétve jutottak információhoz. A hazatérők a kommunista kormányoktól semmiféle segítséget sem kaptak, és évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A téma az kommunizmus idején tabu volt. Csak a rendszerváltás után indult meg a tudományos és társadalmi feltárása. A kutatások, a túlélők visszaemlékezései és a levéltári források lassan bontják ki a részleteket. Pontos számadatok ma sem ismeretesek teljes bizonyossággal. A becslések százezres nagyságrendű elhurcoltról szólnak, akiknek harmada soha nem tért vissza.

A kárpátaljaiak sorsa különösen fájdalmas fejezet. A térségből több tízezer embert vittek el. Szinte nincs olyan kárpátaljai magyar család, amelyet ne érintett volna valamilyen formában ez a tragédia. A szolyvai gyűjtőtábor egykori helyén ma emlékpark van.

Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja Magyarországon. A málenkij robot csupán az egyike a kommunisták által elkövetett bűnöknek, de jól jellemzi a rendszer Isten- és emberellenes ideológiáját, amely átírta a valóságot saját elméleti keretei szerint, és erre a világképre próbálta rákényszeríteni az embereket is. Azt az illúziót kergette, hogy kollektív megoldások révén eltörölhetők a társadalmi különbségek. A valóságban azonban ez az abszolutizált igazságkényszer erőszakhoz és totális diktatúrához vezetett.

A történelem megtagadására törekvő politika, amely a múltat akarta „végképp eltörölni” egyéni tragédiák sorát okozta és nem a múltat, hanem a jelenvalót törölte el. Pedig a múlt örökség, emlékeznünk tehát nem csupán az elszenvedettek nevében kötelesség, hanem azért is, hogy feltárjuk és megértsük azokat a folyamatokat, amelyek ilyen bűnökhöz vezettek, hogy soha többé ne fordulhassanak elő.

Kiemelt kép: A ferencvárosi pályaudvarnál található Málenkij robot-emlékhely 2017. november 25-én (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)