Cikkünk frissült!
Az előzmények: zsarolás miatt hívták össze a tüntetést, majd jött Zelenszkij fenyegetése és a pénzszállítós ügy
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom eredetileg még a Barátság vezetéket érintő konfliktus miatt, az ukrán zsarolás ellen kezdte el szervezni a tüntetést. Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy az ukrán elnök „kritikus időkben veszélyezteti Magyarország energiabiztonságát”. Elmondásuk szerint Zelenszkij „káoszt szeretne kelteni, hogy egy ukránbarát pártot segítsen hatalomra.”
„Ez a választásba való beavatkozás, ami elfogadhatatlan!” – szögezték le, hozzátéve: „Tiltakozzunk az ukrán zsarolás ellen! Üzenjük meg: ebből elég volt!”
Ehhez képest további fejleményt jelentette azonban az, hogy az ukrán elnök csütörtök délután megfenyegette a magyar miniszterelnököt.
„Reméljük, hogy egy bizonyos személy nem fogja blokkolni az Európai Unióban a 90 milliárdos hitelt vagy annak az első részletét, és akkor az ukránoknak lesz fegyvere. Másképp megadjuk ennek a személynek a címét a fegyveres erőinknek, a fiainknak, hadd hívják fel és beszéljenek vele a saját nyelvükön”
– mondta Volodimir Zelenszkij.
Zelenszkij fenyegetésére reagálva Orbán Viktor csütörtök este közölte: „Az energia belpolitikai ügy, zsebbe vág minden magyar családnak. Ha nem védjük meg magunkat, a magyarok fizetik meg az árát. Ezért meg fogjuk védeni magunkat, és ezt le fogjuk törni, az olajblokádot le fogjuk törni, és semmilyen fenyegetéssel, életveszélyes fenyegetésekkel sem lehet engem ettől eltántorítani” . Az ukrán elnök mondatait azóta pénteken már az Európai Bizottság szóvivője is elutasította.
Mindeközben péntek reggel robbant ki a Magyarországon pénzmosás miatt elfogott – és később az országból kiutasított – ukrán pénzszállítók ügye is. A NAV később közzétette a tőlük lefoglalt pénzről és aranyról készült fotókat, miközben a kormány oldalán megjelent a videó a TEK akciójáról is.
Kapcsolódó tartalom
Szijjártó Péter: A kormány választ követel Ukrajnától a magyarországi készpénzszállítmányok ügyében
Kiutasították Magyarországról a pénzszállítási ügyben érintett ukrán állampolgárokat
Videón a TEK ukrán aranykonvoj elleni akciója
Nyilvánosságra hozta a NAV az ukránoktól lefoglalt aranytömbökről és dollár-, valamint eurómilliókról készült fotókat
Így készülődtek a helyszínen
A Mandiner élő videójában fél 5 előtt pár perccel kapcsolták a helyszínt, ahol már láthatóak voltak az összegyűltek, és Hollik István kormánypárti parlamenti képviselő röviden nyilatkozott is.
Forrás: Megafon.Mindeközben a Blikk azt írta, hogy a rendőrök már jóval a demonstráció tervezett kezdete előtt lezárták a környéket.
Délután fél négy körül már a BKK menetrend szerinti járataival érkező, zászlókat lobogtató embereket lehetett látni, akik Zelenszkijt és Ukrajnát szidják.
A buszok a lezárt útszakasz miatt nem tudnak továbbmenni, a követség előtt két megállóval fordulnak vissza. Az Istenhegyi úton fél négykor már ellehetetlenült a közlekedés az érintett szakaszon – írták.
Szijjártó Péter: „Nem kérünk a zsarolásból és nem kérünk a fenyegetőzésből”
Első felszólaló Szűcs Gábor volt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom részéről, aki többek közt arról beszélt, hogy az ukránok Magyar Pétert és a Tisza Pártot támogatják. Majd arra szólított fel a választókat, hogy április 12-én zavarják el a Zelenszkij emberének nevezett Magyart.
Forrás: Megafon.Ezt követően Szijjártó Péter lépett a színpadra, aki megköszönte a jelenlévőknek, hogy együtt nyilváníthatják ki azt, hogy „nem kérünk a zsarolásból és nem kérünk a fenyegetőzésből.”
Majd arról beszélt, hogy az ukrajnai háború már lassan olyan hosszú, mint az első világháború volt. „Mindennapos a pusztítás”, és „minden nap van valami provokáció” Magyarországgal szemben, hogy „belehúzzák, belesodorják” a háborúba – mondta a külügyminiszter.
Forrás: Megafon.Majd arról beszélt, hogy a Brüsszel-Berlin-Kijev tengely Európát bele akarják vinni a háborúba, pénzt akarnak adni Ukrajnának és azt akarják, hogy Ukrajna uniós tag legyen. „Mi mindháromra nemet mondunk”, mert ellentétes az európai érdekkel – mondta Szijjártó Péter, miközben leszögezte: „Ami Ukrajnában zajlik kedves barátai, az nem a mi háborúnk! Minket nem támadtak meg.”
„Magyarországon nem lesz ukránbarát kormány” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter kifejetette, hogy az ukránok „olajellátási válságot” akarnak okozni Magyarországon, mert „pontosan tudják”, hogy „ez nagy segítség a Tisza Pártnak”. Kitért arra is, hogy a„z ukrán maffiát nekünk nem kell bemutatni”, amelynek a tevékenységét most „elnöki szintre emelték”.
„Követeljük, hogy az ukránok állítsák le a beavatkozást a magyar parlamenti választásba”
Hangsúlyozta, hogy amíg ez a kormány marad a helyén, addig a magyar embereket nem viszik el Ukrajnába. „Éppen elég szívszaggató tudni, hogy hány kárpátaljai testvérünket viszik el az ukrán frontra” – tette hozzá, miközben emlékeztetett a nemrég orosz fogságból kiszabadított kárpátaljaiak esetére. Majd arról is beszélt, hogy egy magyar teniszezőnő is fenyegetést kapott az előző este egy ukrán játékossal való meccse előtt (noha ennél az esetnél nem egyértelmű, hogy az ukránok állnak mögötte, miután más teniszező is kapott hasonló fenyegetést a napokban). Végül emlékeztetett a csütörtökön lefoglalt ukrán pénz- és aranyszállítmányra is, amelynél szerinte joggal merül fel a kérdés, hogy mit akartak kezdeni az ukránok ezzel a pénzzel.
Kapcsolódó tartalom
Megérkezett Budapestre a két, Ukrajna által besorozott, orosz hadifogságból elengedett magyar állampolgár Szijjártó Péterrel
Szijjártó Péter: Az ukránok kimutatták a foguk fehérjét, Orbán Viktor után most egy magyar sportolónőt fenyegettek meg
Szijjártó Péter végül arról beszélt, hogy „nem rakétatudomány” tudni azt, hogy Ukrajna a Tisza Párt győzelmét akarja.
„Követeljük, hogy az ukránok állítsák le a beavatkozást a magyar parlamenti választásba, fejezzék be a fenyegetőzést és a zsarolást”
– szólított fel a beszéde legvégén a külügyminiszter.
Kocsis Máté: az ukránok bábkormányt akarnak Magyarországon
Szijjártó Péter után a Fidesz parlamenti frakcióvezetője állt a színpadra, aki arról beszélt, hogy a magyar választás belügy, arról a magyar állampolgároknak kell dönteniük.
Mindeközben az ukránok – mint mondta – „ukránbarát bábkormányt akarnak Magyarország élére ültetni. Ez lenne a Tisza Párt és Magyar Péter” – tette hozzá Kocsis Máté.
Forrás: Megafon.Majd arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter előre tudhatott az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetésekről, mivel korábban is beszélt arról, hogy a kormánypártok merényeltet rendezhetnek meg a miniszterelnök ellen. A Tisza Párt elnökének üzenve azt mondta: tudják, hogy „kétszínű ember”, hogy „fogott ember”, és nem akarják, hogy ő álljon a magyar kormány élén.
„Nem fogjuk hagyni, hogy belekényszerítsenek minket egy olyan háborúba, amihez nincs közünk” – szögezte le.
„Ha a Tisza nyer, akkor az ukránok győztek, ha a Fidesz nyer, akkor pedig Magyarország” – tette hozzá a fideszes politikus, azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az április 12-i választás tétje.
A beszédek után végül az összegyűltek elénekelték a Himnuszt.
A péntek délutáni eseményt a hirado.hu Facebook-oldalán lehet visszanézni:
Kiemelt kép: Szijjártó Péter a tüntetésen. Forrás: Megafon.











