Sok édesanya átéli a belső vívódást, hogy mikor kell közbelépni illetve hagyni, hogy a gyermek a saját tapasztalatán keresztül tanuljon. Gubás Gabinak ösztönei mellett gyermekei apjának szemlélete volt ebben iránytű – osztotta meg a Duna Ridikül című műsorának vendégeként.
„Bár ösztönösen megóvtam volna, a férjem arra kért, néha hagyjam, hogy a gyerek elbotoljon, hogy az ilyen helyzeteket biztonságos környezetben megtanulja kezelni. Ezért is jó, ha egy gyereknek van apja és anyja is, akik az intuíciójukra hallgatva, egyezségre jutva, közösen, egymást kiegészítve nevelnek” – hangsúlyozta a színművész.
A beszélgetés arra is rávilágított, hogy a tudatosság és az óvatosság sem zárja ki a váratlan helyzeteket. Egy külföldi nyaralás második napján fiuk súlyos kézsérülést szenvedett, amely műtétet igényelt. „Előfordult velem, hogy kifordult a könyököm, de egészen más, amikor a gyermekeddel történik hasonló baleset. Bementünk a kórházba, megoperálták, felkötötték a kezét, szeggel rögzítették. Szolidaritásból a nyaralás hátra lévő részében kint voltam vele a parton, mert a vízbe így nem mehetett be.”
Gubás Gabi felidézte azt a pillanatot is, amikor a koronavírus-járvány időszaka számára nemcsak leállást, hanem felismerést is jelentett: „A tányérokat pörgető bohóc szerepe helyett megtanított nemet mondani” – hangsúlyozta. A kényszerszünet értékes, minőségi családi időt hozott számukra, amely azóta is tudatos prioritás maradt az életükben. Mint mondta, a gyerekek szívesen töltik idejüket otthon, a családi környezetben, és barátaikat is örömmel hívják át. A színművész megható büszkeséggel mesél fia első szerelméről, akit már-már második lányaként fogad, miközben kislánya pajtásai előtt is mindig nyitva áll az ajtó. A teljes adás újranézhető a Médiaklikken.
Ridikül – hétköznap 16 órától a Dunán.
Fotó: MTVA/Tőke Béla











