A felvételeken látható, hogy a táncosnő kihívó mozdulatokat tesz a pedagógus előtt, miközben a diákok nevetve rögzítik a történteket mobiltelefonjaikkal – közölte az Index az osztrák Kronen Zeitung alapján.
Az iskola fenntartójának szóvivője
megerősítette az esetet, és „ízléstelen tréfának” nevezte a történteket.
Hangsúlyozta, hogy a történtek nem egyeztethetők össze az intézmény pedagógiai elveivel, ugyanakkor közölte, hogy az ügyet már lezárták.
Az iskola hírnevét egy másik eset is rontotta:
egy februári farsangi rendezvényen két diák rabszolgának és rabszolgatartónak öltözött, miközben az egyikük az arcát is feketére festette, hogy utánozza mások bőrszínét.
Emiatt az eset miatt is több kritika érte az intézményt.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Wikipedia)











