Szombaton műfaji átdolgozásokkal kezdetét veszi A Dal 2026 második fordulója, ahol az előzőekben megismert versenydalok új stílusban mutatkoznak be. Az áthangszereléseket mesterek – neves előadók, zenészek – segítik. A szombati, első elődöntő produkcióinak akusztikus, pop és jazz átváltozásaiban a Magyarország, szeretlek! csapatkapitánya, Nagy Adri énekes vesz részt. Mellette Fehér Zsombor, a Kerekes Band alapító-vezetője a világzene, a country, valamint az ethno funk, Temesi Bertalan basszusgitáros pedig a country, a jazz, a rock és az afrobeat átdolgozásokat segíti.
A szombati, első elődöntő akusztik-, pop- és jazzátirataiban a Magyarország, szeretlek! csapatkapitánya, Nagy Adri működik közre mesterként. Az énekesnő a Duna Családi kör című műsorában hangsúlyozta, megtisztelő és felelősségteljes a feladat. Az énekes a jazz, pop, soul műfajokban mozog otthonosan, így ezekben segíti három dal átalakulását. Ugyanakkor nemcsak szakmai tanácsokkal segíti a fellépőket: sokéves színpadi tapasztalatára támaszkodva pszichológiai és lelki támogatást is igyekszik nyújtani. Fontosnak tartotta, hogy az első élő szereplés után a versenyzők előbb kipihenjék magukat, és csak ezt követően kezdjék el a közös munkát. „Az ő daluk, az ő alkotásuk, az ő művészetük, ezért nem szerettem volna rájuk erőltetni azt, amit én gondolok. Ötleteket, inspirációkat küldtem nekik, amelyekből válogattak, majd együtt megbeszéltük az irányokat. Azt is őszintén megmondom, ha valami nem illik a produkcióba” – emelte ki Nagy Adri. A felkészülés során arra is felhívja a figyelmüket, hogy az átdolgozások nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is új kihívást jelentenek: más lesz a színpadi mozgás és a koreográfia, ezért különösen fontos, hogy az előadást minél alaposabban begyakorolják.
A Duna Család-barát című műsorában Fehér Zsombor is beavatta a nézőket feladatába. A Kerekes Band vezetője elárulta: mielőtt igent mondott a felkérésre, mind a harminc dalt meghallgatta. A segítségével átváltozó dalok esetében az a cél vezérelte, hogy értékes, a magyar hagyományokból táplálkozó dallamot csempésszen a produkcióba. „Valamit, ami magyaros ízzel fűszerezi meg a dalt” – tette hozzá.
A beszélgetések újranézhetők a Médiaklikken.
A Dal 2026 – első elődöntő március 7-én, szombaton 19:35-től a Dunán és a Petőfi Rádióban.
Fotó: MTVA/Csöndör Kinga











