Ahogyan arról a hirado.hu is beszámolt egy korábban az orosz védelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott videó szerint Román Albert, magyar–ukrán kettős állampolgár 2020 óta élt Magyarországon, amikor az ukrán határ átlépésekor elfogták, és elvitték egy ungvári hadkiegészítő parancsnokságra.
Orvosi vizsgálata ellenére, amely több sérülése és agyhártyagyulladása mellett alkalmasnak találta a szolgálatra, buszra ültették, kiképzésre küldték, és a Cservona Kalina dandárba osztották be
– ahonnan a katonák kevesebb mint egy százaléka tér vissza élve.
A videóban Román Albert elmondta, hogy Krasznoarmejszk környékén adta meg magát az ukrán fegyveres erők 14. dandárjának katonájaként. Egy összeomlott épületben, repesztől sebesülten próbált evakuálást kérni, de sajátjai elsősegélyt sem biztosítottak számára. Kénytelen volt saját vizeletét inni, miközben parancsnoka rádión közölte, hogy az állását semmisnek nyilvánítja.Végül ellenállás nélkül adta meg magát az orosz katonáknak, akik ellátták sebeit, ételt és vizet adtak neki, és jelenleg is fogva tartják.
Egy frissen készült videóban a férfi Orbán Viktorhoz és Szijjártó Péterhez fordul:
„Orbán Viktorhoz illetve Szijjártó Péterhez szeretnék fordulni, azzal a kérelemmel, hogy menekítsenek ki innen, mert orosz hadifogságba kerültem” – írja az Origo alapján a Magyar Nemzet.
A férfi hangsúlyozta, hogy az ukrán hatóságok hiába kérték, nem kaptak segítséget, a toborzók erőszakkal vitték a frontra, ahol megsérült.
Az elmúlt évek tragikus eseményei jól mutatják, milyen veszélyes a kényszersorozás a kárpátaljai magyarok számára:
2025 nyarán Sebestyén József, beregszászi magyar férfi életét vesztette a fronton elszenvedett bántalmazások miatt. 2026 januárjában Rebán Zsolt, 41 éves, súlyos szívbeteg férfi, orvosi felmentés ellenére került kiképzésre, és néhány nap alatt meghalt, mert szervezete nem bírta a kíméletlen kiképzést.
Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője szerint ezek az esetek mára a háború kegyetlenségének szimbólumaivá váltak: „Sokszor az emberi méltóság és az egyéni sorsok háttérbe szorulnak a katonai szempontok mögött. Két olyan emberről beszélünk, akik ma is élhetnének családjuk körében.”
Kiemelt kép forrása: X











