Orbán Viktor: Magyarország érdekelt a régió iparának erősítésében

| Szerző: hirado.hu
A cseh Tatra Trucks és a magyar Rábát tulajdonló 4iG közötti együttműködés önmagában is fontos fejlemény, de a magyar kormány számára ez az üzlet többet jelent, mert számunkra ez egy átfogó geopolitikai stratégia része – mondta a miniszterelnök azon a hétfői budapesti eseményen, amelyen a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) bejelentette a Czechoslovak Grouppal (CSG) kötött hosszú távú stratégiai partneri megállapodását, valamint együttműködéseit a Magyar Honvédséggel.

Orbán Viktor kiemelte: nemcsak arról van szó, hogy két meghatározó cég együttműködésre lép, hanem arról is, hogy saját országában mindkét cégnek kiemelkedő jelentősége van. „Azt is mondhatjuk, hogy valójában két régi közép-európai nép döntött úgy, hogy a szokásos együttműködésen túl most katonai, technológiai együttműködésbe is kezd” – értékelt. Emlékeztetett:

a csehek és a magyarok ezer éve meghatározó szereplői ennek a térségnek, velünk már „minden megtörtént, ami megtörténhetett”.

Voltak időszakok, amikor kemény riválisok voltunk, és olyanok is, amikor együtt harcoltunk – idézte fel a Hunyadiak vagy a mohácsi vész korát. Hozzátette: voltak békésebb együttműködési időszakok is, és olyan korszak is, amikor Magyarország csatahajóval rendelkezett, és ehhez Csehországban gyártották az ágyúkat, a cseh gyártású ágyúkba pedig a Weiss Manfréd gyártott muníciót. Nem előzmény nélküli tehát ez a mostani együttműködés – összegzett.

Magyarország a régió iparának erősítésében érdekelt

Magyarország a régió iparának erősítésében, a közös képességek fejlesztésében érdekelt, és örömmel épít a régió többi országával közös védelmi kapacitást, „mert szerintünk ezzel lehet felépíteni egy erős és független Közép-Európát” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök azon a hétfői budapesti eseményen, amelyen a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) bejelentette a Czechoslovak Grouppal (CSG) kötött hosszú távú stratégiai partneri megállapodását, valamint együttműködéseit a Magyar Honvédséggel az MTI tudósítása szerint. Orbán Viktor kiemelte:

a Rába mindig is jelentős szereplője volt az európai gépgyártásnak, évente 110 ezer járműbe építik be a Győrben gyártott alkatrészeiket, de a mostani megállapodással a vállalat szintet lép, és képessé válik arra, hogy beszállítóból gyártóvá váljon.

Ezzel párhuzamosan a 4IG kizárólagos jogot szerzett a Tatra Trucks képviseletére, és az általuk gyártott katonai és speciális járművek értékesítésére, amelyekre a magyar hadseregnek nagy szüksége van – jegyezte meg.

A miniszterelnök elismerését fejezte ki a cseh partnereknek, hogy megmentették és megőrizték a Tatra vállalatot.

Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a térség országai eltérő modellt választottak, és az akkori cseh stratégia sikeresebb volt a magyarnál, hiszen több nagynevű, a világpiacon is elismert céget tudtak megmenteni és hazai kézben tartani, mint a magyarok.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogyha összefogunk, sikeresek lehetünk

Külön-külön meggyengülünk, de ha összefogunk, akkor sikeresek lehetünk, sőt meghatározó tényezők lehetünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök azon a hétfői budapesti eseményen, amelyen a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) bejelentette a Czechoslovak Grouppal (CSG) kötött hosszú távú stratégiai partneri megállapodását, valamint együttműködéseit a Magyar Honvédséggel, írja az MTI. A kormányfő kifejtette: „a világban zajló átrendeződés egyszerre jelent esélyt arra, hogy a térség megerősödjön, de közben nő annak a veszélye is, hogy idegen függésbe kerülünk”.

„Leginkább rajtunk múlik, ez hogyan alakul”

– mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette:

a történelem leckéje errefelé az, hogy külön-külön meggyengülünk, de ha összefogunk, akkor sikeresek lehetünk, sőt meghatározó tényezők lehetünk”.

„A cseh és a magyar államélet vezetői harmincegynéhány évvel ezelőtt, amikor az utolsó mai világátrendeződés történt, a Szovjetunió megszűnt, ennek tudatában voltak, és ezért hozták létre a V4-es együttműködést” – idézte fel.

Hangsúlyozta: most ennek az összefogásnak egy gazdasági, ipari verziójáról van szó, és Magyarország abban érdekelt, hogy erősítsék a régió iparát, fejlesszék a közös képességeket. „A magyarok az együttműködés hívei” – mondta Orbán Viktor.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még