Orbán Balázs: Magyar Péter jobban tenné, ha az ukrán kapcsolatait nem Magyarország ellen használná

| Szerző: hirado.hu
„Leleplezéssel indult a hét: a Telex megerősítette, hogy a Tisza Párt rendszeresen egyeztet Kijevvel” – írta közösségi oldalán Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója bejegyzésében kritizálta a Tisza Pártot, amiért az a Magyarországot olajblokád alatt tartó Ukrajnával szövetkezik, majd üzenetet intézett Magyar Péterhez.

Orbán Balázs emlékeztetett, hogy nemrég a brüsszeli Politico azt írta, hogy Magyar Péterék rendszeresen koordinálnak az ukránokkal. A politikai igazgató szerint a Telex ugyan cáfolni akarta ezt az állítást, de a cikkükben végül megerősítették, hogy az információ valós. A politikus ezt követően végigvezette a Tisza Párt és Ukrajna kapcsolatának, a két fél számára kölcsönösen előnyös céljait.

„Ukrajna olajblokáddal zsarolja Magyarországot, hogy az ukránpárti baloldalt segítse hatalomra, amely aztán támogatná az ukrán EU-csatlakozását, és ezzel hazánkat is belesodorná a háborúba. Mindez a Tisza Párt tudtával, jóváhagyásával és közreműködésével történik” 

– fejtette ki, majd üzenetet intézett a Tisza Párt elnökéhez.

„Magyar Péter jobban tenné, ha az ukrán kapcsolatait nem Magyarország ellen használná, hanem meggyőzné a szövetségeseit, hogy ne támadják a magyar családokat!” – fogalmazott.

Bejegyzése végén kijelentette: „Az olajblokádot le fogjuk törni, a Tisza-Kijev-tandemet pedig le fogjuk tolni áprilisban a pályáról!” A Barátság olajvezeték ügyét illetően Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt a nemzetbiztonsági egyeztetés ülését követően jelentette be, hogy műhold felvételek és operatív információk is bizonyítják a Barátság kőolajvezeték működőképességét. Közölte, hogy a szóban forgó, bizonyító erejű műholdfelvételeket a későbbiekben nyilvánosságra hozzák.

M1: A Tisza vezetői elbagatelizálják a háborús helyzetet

„Miközben a Közel-Kelet lángokban áll, és Ukrajnában már négy éve tart a háború, a Tisza Párt vezetői sok esetben szinte nevetve bagatellizálják a konfliktust” – közölte az M1, amely megosztott egy videórészletet is, melynek tanúsága szerint a párt honvédelmi szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz úgy nyilatkozott, hogy „semmi relevanciája nincs a háborúnak”. A volt vezérkari főnök egy párt által közzétett videóban azt is mondta: „ez a hülye háború mindig feljön”, de e „nem kell félni” tőle, ugyanis – mint azt állította – valójában nincs is háború.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pedig korábban azért nevezte szánalmasnak a közmédia riporterét, mert a háborúról kérdezte.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ezzel kapcsolatban egy interjúban élesen kritizálta az ellenzéki vezetők álláspontját: „Azért azt elvitatni, hogy a keleti szomszédunkban háború dúl, minimum pofátlanság” – mondta. A politikus szerint, ha valaki így tagadja a háború okozta fenyegetést, akkor vagy ennyi esze van, mint Ruszin-Szendi Romulusznak, vagy ennyire hülyének nézi az embereket – hangzott el az M1 híradójában.

Kiemelt kép: Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója előadást tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Fesztiválján 2025. május 8-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még