Menczer Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy „5 millió forintot keresett a tiszás Bujdosó Andrea a hétvégén a Shell-részvényein. Zelenszkij elzárta a Barátság-vezetéket, aztán Iránban kitört a háború. Bujdosó Andrea meg a hétvégén ült otthon, számolta a Shell-részvényeit, és ezeken a részvényeken 5 millió forintot keresett 2 nap alatt. Az nem rossz. Mennyit kereshetett Kapitány István?
Zelenszkij és a Tisza merényletet hajt végre Magyarország ellen a Barátság-vezeték elzárásával. És ezen a merényleten még jól is keresnek.
Április 12-én zavarjuk el őket!”
M1: A Tisza vezetői elbagatelizálják a háborús helyzetet
„Miközben a Közel-Kelet lángokban áll, és Ukrajnában már négy éve tart a háború, a Tisza Párt vezetői sok esetben szinte nevetve bagatellizálják a konfliktust” – közölte az M1, amely megosztott egy videórészletet is, melynek tanúsága szerint a párt honvédelmi szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz úgy nyilatkozott, hogy „semmi relevanciája nincs a háborúnak”. A volt vezérkari főnök egy párt által közzétett videóban azt is mondta: „ez a hülye háború mindig feljön”, de e „nem kell félni” tőle, ugyanis – mint azt állította – valójában nincs is háború.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pedig korábban azért nevezte szánalmasnak a közmédia riporterét, mert a háborúról kérdezte.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ezzel kapcsolatban egy interjúban élesen kritizálta az ellenzéki vezetők álláspontját: „Azért azt elvitatni, hogy a keleti szomszédunkban háború dúl, minimum pofátlanság” – mondta. A politikus szerint, ha valaki így tagadja a háború okozta fenyegetést, akkor vagy ennyi esze van, mint Ruszin-Szendi Romulusznak, vagy ennyire hülyének nézi az embereket – hangzott el az M1 híradójában.
5 millió 2 nap alatt❗
A tiszások jól keresnek a Magyarország elleni merényleten!Közzétette: Menczer Tamás – 2026. március 2., hétfő
Kiemelt kép: Kapitány István és Magyar Péter (Fotó: Facebook)











