A minisztérium közlése szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a közel-keleti térségben a helyzet sajnos eszkalálódik, a biztonsági helyzet egyre rosszabb, az iráni csapások egyre hevesebbek, ezért délelőtt az összes térségben működő magyar diplomáciai képviselet vezetője videokonferenciát tartott, így első kézben kapott információkat.
Kijelentette: több mint 5000, egészen pontosan 5059 most már a konzuli védelemre regisztrált magyarok száma a térségben, és meredeken emelkedik, a legtöbben közülük, 2667-en az Egyesült Arab Emirátusokban, alapvetően Dubajban regisztráltak védelemre.
A rossz hír az, – fogalmazott továbbá –, hogy az egyre fokozódó iráni csapások miatt a légtérzárakat meghosszabbították azokban az országokban, ahol a legtöbb magyar tartózkodik, tehát az Egyesült Arab Emirátusokban az Emirates holnap délután 3-ig egészen biztosan nem kezd el üzemelni. Az Etihad még gondolkodik egy korlátozott üzemelésen a nap folyamán, de ennek a valószínűségét nem tudják igazából megmondani.
A külügyminiszter hangsúlyozta: Katarban is légtérzár van, ahol egy nagyobb létszámú magyar ember tartózkodik. Bahreinben szintén légtérzár lépett életbe, továbbá Kuvait, illetőleg Izrael fölött is, ami azt jelenti, hogy ezekben az országokban sem a le-, sem a felszállást nem engedélyezik továbbra sem. Az Egyesült Arab Emirátusok kapcsán Szijjártó Péter kijelentette: ott a helyi hatóságok továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy maradjanak a szállodáikban, ne induljanak el egyelőre sehova.
Közölte: Omán, illetve Szaúd-Arábia felé szárazföldi határon fizikailag el lehet hagyni az országot, de azt kérik a helyi hatóságok, ezt ne nagy létszámban tegyék meg az emberek, mert egyrészt az átjutási idő is elég hosszú, másrészt pedig onnantól kezdve a hazajutási lehetőségek is viszonylag korlátozottak.
Bár a szaúdi és az ománi légtér is nyitva van, ugyanakkor az igény a repülőjegyekre ott olyan magas, hogy gyakorlatilag a következő napokra nagyon nehéz új repülőjegyet vásárolni
– tette hozzá Szijjártó.
Elmondta továbbá, hogy az emírségekbeli kormány arról biztosította, hogy minden külföldit, köztük minden magyart is megvédenek, a szállásköltségeket átvállalják és a légtérzár keddig az Emirates tekintetében egészen biztosan fennmarad. Katarban és Bahreinben is arra kérnek mindenkit a hatóságok, hogy maradjanak otthon, mindenkit elhelyeztek. Szaúd-Arábiában továbbra is nyitva van a légtér, onnan Európa, valamint Észak-Afrika irányába is lehet repülni. Ennek kapcsán hozzátette: néhány magyarnak végül sikerült átmennie Szaúd-Arábiába és viszonylag hosszú utazások után néhányan el is hagyták légi úton Szaúd-Arábiát. Ománból is jár az Omán Air – fogalmazott a külügyminiszter.
Hozzátette: ha valaki szeretne átmenni Ománba, azzal számolnia kell, hogy a szálláskapacitások nem biztos, hogy még sokáig rendelkezésre állnak, illetve a határátlépés hosszú időt vehet igénybe. Kuvaitban most rendkívül sokat romlott a biztonsági helyzet. Információk szerint továbbra is légtérzár van érvényben, folyamatosak a támadások. A hírek szerint az amerikai nagykövetség is támadást kapott, és mivel a magyar nagykövetség közvetlen tőszomszédságában van az amerikai nagykövetségnek, ezért ahogyan a külügyminiszter elmondta: a magyar diplomaták oda be sem mehetnek.
Közölte, hogy Jordánia fölött sincs légtérzár, onnan az Európába való átrepülés lehetséges.
Izraelben viszont március 4-ig meghosszabbították a légtérzárat, onnan mind Egyiptom, mind Jordánia irányába szárazföldi átkelőkön el lehet hagyni Izraelt, ezt majdnem száz magyar meg is tette, s mind Egyiptomból, mind Jordániából pedig már légi járatokkal lehet Európa irányába közlekedni
– emelte ki. Majd úgy folytatta: Libanonban most kezdenek kialakulni harci események, ott még nincsen légtérzár, ám szeretne mindenkit megkérni, hogyha Libanonba tervezett utazni, azt most mindenképpen mondja le.
Tényként említette a Hormuzi-szoros lezárását is. A világ kőolajforgalmának jó harmada, a cseppfolyósított földgázforgalom egy jó ötöde ezen a szoroson keresztül zajlik, ezáltal most a tengeri olaj- és földgázkereskedelem megbízhatósága rendkívüli mértékben lecsökkent, ami komoly zavarokat vagy bizonytalanságokat, fennakadásokat okozhat a világ energiaellátásában.
A helyzet tehát eddig nem mutatta sajnos a javulás jeleit, a harci cselekmények egyre aktívabbak. Arra kérek minden magyart a térségben, hogy a helyi hatóságok figyelmeztetéseit kövessék. Természetesen a nagykövetségeinken folyamatos a munkavégzés, a konzuli részlegein folyamatosan ügyeletben vannak
– emelte ki Szijjártó Péter. Tájékoztatójának végén hozzátette: mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek, az ehhez szükséges kapcsolatfelvétel szinte valamennyi térségben működő ország esetében minisztériumi szinten megtörtént, a nagykövetségeink pedig folyamatosan kapcsolatban vannak az adott országok hatóságaival.
Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)











