„Emlékszem, hogy amikor kitört a háború, ültem a tévé előtt, és egyszerűen nem hittem el, amit látok, hogy az emberek vaksötétben tolják az útszélén a babakocsit, egy jobb élet reményében átmennek egy másik országba, hogy talán itt majd menedéket kapnak, vagy innen talán tovább tudnak menni. A mai napig, ha ezt a képet látom magam előtt, akkor ez engem nyilván mélyen elborzaszt, és elég mélyen megrendít, hogy ilyennek kell történnie tőlünk pár száz kilométerre, hogy azt látni az embereken, hogy félnek, látni a szemükben a bizonytalanságot, a kilátástalanságot, az elkeseredettséget, a félelmet. Ez az az érzés, amit négy év után sem tudok kiverni a fejemből úgy, hogy ez az egész nem is velem, hanem a határon túli magyarokkal történik”
– nyilatkozta az énekesnő a Borsnak.
Muri Enikő a háború súlyos következményeiről is beszélt, külön kiemelve a sorozások miatti bizonytalanságot.
„Az, hogy ez az egész háborús helyzet hova fokozódott, hogy besoroznak úgy embereket, hogy kilép egy férfi az utcára, és nem tudja, hogy aznap este haza fog-e menni, ez borzasztó.”
Muri Enikő a magyar–ukrán energetikai feszültségekről is kifejtette véleményét, úgy véli, a döntések mögött politikai szándék állhat. Felháborítónak nevezte, hogy szerinte Ukrajna lépései Magyarország ellen irányulnak, miközben hazánk korábban segítette a menekülteket és támogatást nyújtott.
„Az, hogy most elzárták a kőolajvezetéket bosszúból, hogy nekünk rosszabb legyen, meg hogy így akarnak beavatkozni a magyarországi választásokba… Ez felháborító! Milyen jogon merik ezt megtenni velünk? Másrészt, ha nem is a háborút támogatjuk, de ahogy tudjuk, támogatjuk az ukránokat árammal és segítünk nekik. Amikor kitört a háború, Magyarország tárt karokkal várta a menekülőket, és ilyen-olyan segélyhelyek voltak felállítva, tehát amennyire tudtunk, a rászorulóknak tényleg segítettünk. Csak abban bízom, hogy itt meg fog állni ez a történet, és nem lesz ennél sokkal, de sokkal súlyosabb szankciója Ukrajnának Magyarország felé.”
Végül arról is beszélt, hogy Magyarország igyekszik kimaradni a konfliktusból, de szerinte egyre nagyobb a nyomás. „Akármennyire nem akarunk belefolyni, ők minél inkább azon vannak, hogy csak azért is belefolyjunk ebbe az egészbe. Ezek után nem is értem, hogy gondolják, hogy ők európai uniós tagállam akarnak lenni…”
Kiemelt kép: Muri Enikő (Fotó: Facebook.com)











