Imrédy 1891. december 29-én Budapesten született asszimilálódott német családban. Katolikus neveltetést kapott, jogi diplomájának megszerzése után állami szolgálatba lépett, az első világháborúból tartalékos huszárfőhadnagyként tért vissza. Korának egyik legjobb pénzügyi-gazdasági szakemberének tartották, 37 évesen már a Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettese, két évvel később igazgatója lett.
A politikai életben 1932-ben, a nagy gazdasági világválság tetőpontján vállalt először szerepet, a kormányába tapasztalt és elismert gazdasági szakembert kereső Gömbös Gyula pénzügyminisztereként. A gazdaság helyzetén protekcionista, exportösztönző politikával igyekezett segíteni, s rendezte a gazdaadósságokat. A kiváló brit kapcsolatokkal rendelkező Imrédy 1935-ben lemondott tisztségéről, hogy átvegye a jegybank vezetését. Ő dolgozta ki az egymilliárd pengős hadseregfejlesztési, gazdaságélénkítő győri programot, amelyet 1938. március 5-én jelentett be Darányi Kálmán miniszterelnök.
A hatalmas politikai ambíciókkal rendelkező Imrédy 1938. május 14-én vette át a Horthy által gyengekezűnek tartott Darányi helyét a kormány élén. Legfőbb feladata a szélsőjobboldali mozgalmak visszaszorítása volt: a nyilaskeresztes mozgalmat vezető Szálasi Ferencet letartóztatták, majd az alkotmányos rend felforgatásának vádjával három év börtönbüntetésre ítélték. Imrédy az úri középosztály bizalmának megnyerése érdekében (akik a banktőke emberének tartották), a mezőgazdaságot támogató intézkedéseket is hozott. Két héttel hivatalba lépése után, május 29-én fogadta el a parlament az első zsidótörvényt, amelynek alapelveit ő dolgozta ki. A jogszabály 20 százalékban maximálta a (vallási alapon definiált) zsidók arányát az értelmiségi, üzleti és kereskedelmi pályákon.
Imrédyt lenyűgözték a náci Németországban tett látogatásán tapasztaltak, és egyre inkább németbarát politikát kezdett folytatni. 1938. augusztus 13-án Bledben egyezményt kötött a kisantanttal a fegyverkezési egyenjogúságról, cserébe az erőszakról való magyar lemondás ígéretéért.
Nagyszabású szociális és gazdasági reformok tervét dédelgette, de ezeket vezérelvű, korporatív rendszerben, rendeleti kormányzás bevezetésével akarta keresztülvinni, „csodás forradalmat” hirdetett meg. Elképzeléseit 1938 októberében még a kormány tagjai is ellenezték, ezért a felhatalmazási javaslatot nem terjesztette a parlament elé. Miután az 1938. november 2-i, a Felvidék magyarlakta sávját visszajuttató első bécsi döntés megerősítette pozícióit, megpróbálta a felhatalmazást a területek visszatérését rögzítő törvénybe belecsempészni, de most is visszakoznia kellett. November közepén átalakította a kormányt, így szabadulva meg ellenzékétől, ez azonban pártszakadáshoz, és november 23-án a kormány parlamenti leszavazásához vezetett.
Imrédy még aznap lemondott, de Horthy némi habozás után német nyomásra ismét kinevezte, a kormányzó vélhetőleg attól is tartott, hogy menesztése szélsőjobboldali zavargásokhoz vezetne. Imrédy a további területszerzések reményében csatlakozott a Berlin–Tokió–Róma tengelyt létrehozó antikomintern paktumhoz, és kidolgoztatta a kormánynak széles jogköröket biztosító honvédelmi törvényjavaslatot. Helyzetének megszilárdítása, a jobboldal egységének helyreállítása érdekében nyújtotta be 1938 végén a második zsidótörvényt, amely tovább korlátozta a zsidók „térfoglalását”, és a zsidónak tekintendők körét a vallás mellett a származásra is kiterjesztette. 1939 elején a pesti Vigadóban bontott zászlót „Ősi magyar földön új magyar élet” jelszóval, a csodaszarvas képe alatt Magyar Élet Mozgalma, amelynek ideológiája egységet, fajvédelmet, földreformot, vezérelvet hirdetett.
Ez már Horthynak is sok volt, aki nem csak Imrédy ambícióitól tartott, de azt is zokon vette, hogy az fontos törvények beterjesztése előtt nem egyeztetett vele. 1939. február 16-án magához rendelte a kormányfőt, akinek egyik dédszülője zsidó származását igazoló iratokat mutatott be, s Imrédy kénytelen volt lemondani. A politikától nem vonult vissza, komoly támogatói köre maradt a kormánypártban és befolyása az élet szinte minden területén. 1940-ben kilépett a kormánypártból és Magyar Megújulás Pártja néven nyíltan szélsőjobboldali erőt hozott létre.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a német nagykövettel, Edmund Veesenmayerrel szoros kapcsolatokat ápoló Imrédy volt a németek első számú jelöltje a kormány élére. Horthy nem volt hajlandó kinevezni, így Sztójay Döme kormányában közgazdasági miniszter lett. Befolyása azonban csökkenni kezdett, s amikor nem volt hajlandó kiadni az SS-nek az elkobzott zsidó vagyont, 1944 augusztusában ismét csak származására hivatkozva lemondatták. A kiugrási kísérlet kudarca után támogatta a nyilas hatalomátvételt és a harcok folytatására buzdított.
A háború után Ausztriába menekült, ahol elfogták és kiadták Magyarországnak. Itthon a Népbíróság elé került, de a börtönben még kidolgozott egy értekezést az infláció elleni harcról, ezért terjedt el a legenda, hogy a forint bevezetése neki köszönhető. A tárgyalás során elismerte politikai felelősségét, de tagadta a Népbíróság illetékességét. 1945. november 23-án első fokon kötél általi halálra ítélték, ezt másodfokon golyó általi halálra módosították. Fellebbezését elutasították és 1946. február 28-án kivégezték. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek.
Kiemelt kép: Imrédy Béla (Fotó: Facebook.com)