Dedollarizáció. Ez a kevéssé használt fogalom írja le a legjobban az idei év nemzetközi politikájának első látásra meghökkentő történéseit. Az USA globális hatalmának fő tartópillére, az amerikai dollár dominanciája az 1944 nyári Bretton Woods-i tárgyalásokkal indult, amelyeken arról állapodtak meg, hogy a dollárt aranyra lehet váltani, a nagyobb világpénzeket pedig dollárra. Ez a megállapodás hozta létre a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot, amelyek a rendszer stabilitását és működőképességét hivatottak biztosítani. Következő lépésként Roosevelt elnök arról állapodott meg a szaúdi királlyal, hogy a közel-keleti királyság angol font helyett dollárban fogja olajkereskedelmét elszámolni és a fölösleget amerikai állampapírokban és részvényekben fogja tartani. Ennek idestova nyolcvan éve és az álmoskönyvek szerint egy nagy gazdasági ciklus is pont ennyi ideig tart – írta Kiszelly Zoltán a Mozgástér blogon.
A változás 2001-től gyorsult fel, amikor Kína csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) és a termelőüzemek sora költözött az USA-ból és Európából a népköztársaságba. Mára a globális termelés kb. harmada Kínában történik, ami az ASEAN-országokkal kiegészülve akár 40-45 százalék is lehet. Az USA hagyományosan szolgáltatásokat és fegyvereket exportál, amihez az utóbbi évtizedben az energia társult. Kína velük szemben szinte mindent exportál és mivel a pekingi vezetés Brüsszellel ellentétben nem oktrojálja ideológiai rigolyáit másokra és nem szankcionálja kereskedelmi partnereit, idővel vonzóbb partnerré vált és mára a világ 140 országának legnagyobb kereskedelmi partnere.
A globális kereskedelem eddig javarészt dollárban bonyolódott, ám 2025 decemberében útjára indult a UNIT, a BRICS-országok elszámolási egysége, amely mögött 40 százalékban arany, 60 százalékban a résztvevő országok valutakosara áll fedezetként. Pont 45 éve indult az ECU (European Currency Unit), ami az akkori Európai Közösségek (EK) elszámoló valutája volt, ebből nőtte ki magát 2002-re a közös valuta. A UNIT ennek az útnak még a legelején jár, de felgyorsult időnkben már nem kell évtizedeket arra várni, hogy az elszámoló valutából számlapénz és idővel valódi fizetőeszköz legyen. A történelemben ugyanis akkor következik be birodalomváltás, amikor a feltörekvő hatalom termékeit saját valutájában tudja értékesíteni, ami letaszítja az addigi hegemón birodalom vautáját trónjáról. A világ most érkezett el ennek a pillanatnak a küszöbére.
Ez segít nekünk megérteni azt, hogy az USA az év elején miért rabolta el Maduro venezuelai elnököt, hogy az ismert legnagyobb olajkészletet birtokló ország utána dollárban számolja el az olajkereskedelmet. A UNIT ugyanis sokkal jobb opció lenne az amerikai szankcióktól sújtott országnak, azzal ki lehetne kerülni az amerikai bankokat és azzal a BRICS-országoktól lehetne technológiát, gyógyszereket és fegyvereket vásárolni. Emlékezzünk, a petrodollárból való kilépés erős szándéka vált 2003-ban Szaddám Husszein iraki, és 2011-ben Moammer Kadhafi líbiai elnök vesztévé.
A januári davosi csúcstalálkozó egyik fő témája Grönland (Kanada és Izland) sorsa volt, amelyeket Trump elnök szívesen látna az USA új tagállamaiként. A blogon megjelent korábbi írásomban ezt a 47. elnök maximális céljaként azonosítottam, amit nem sikerült elérnie. Minimális — reálisabb és égetőbb — célként azonban még ott volt az idén lejáró 9,000 és az újonnan kibocsátandó 2,000 milliárd dollár értékű amerikai állampapír finanszírozása, amiért egyáltalán nem tolonganak a befektetők. Sőt inkább szabadulnának amerikai állampapírjaiktól (Sell America), mivel nem tudják, hogy a Trump-adminisztráció milyen „unorthodox” eszközhöz nyúl a tornyosuló adósság „kezelésére”. Kína már régen csökkenti amerikai pénzügyi kitettségét, az eddigi legnagyobb hitelező, Japán, csak most kezdett eladásokba. A davosi csúcs alatt felvetődött, hogy az európaiak birtokában lévő amerikai állampapírokat nyomásgyakorlásra is fel lehetne használni. Washington (egyelőre) letett az USA területének bővítéséről és (átmenti) hajlandóságot mutatott Ukrajna (diplomáciai) támogatására, amiért „cserében” már kérhette az európaiaktól a lejáró amerikai államkötvények megújítását.
Az európaiak után most az Öböl-menti országok következnek, amelyek szintén jelentős amerikai állampapír-állományon ülnek és egyáltalán nem mindegy, hogy olajkereskedelmüket milyen tempóban állítják át petrodollárról petrojüanra. Az USA és Izrael Iránnal szembeni fellépése is több célt hivatott egyszerre elérni. A konfliktus miatt veszélybe kerül a Hormuszi-szoros forgalma, ami egy elhúzódó konfliktus esetén megnehezíti vagy akár el is lehetetleníti az Öböl-menti országok energiaexportját. Trump a 2025 júniusi 12 napos légi háborúhoz hasonlóan most is egy rövid háborúban érdekelt, ami minimalizálja az amerikai veszteségeket és költségeket. „Milyen praktikus”, hogy a következő orosz-ukrán tárgyalások az Egyesült Arab Emírségekben lesznek, így akár — Grönland mintájára — az iráni konfliktus lezárásáról is meg lehet állapodni.
Az USA szempontjából fontos, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez, de legalább ilyen fontos, hogy az Öböl-menti országok ne hagyják el a petrodollárt és továbbra is finanszírozzák az amerikai államadósságot. Izrael ezen túl rezsimváltást is remél Teheránban, ami a venezuelai példa alapján Trumpnak már kevéssé fontos. Ezek alapján már az is jobban érthető, ha Oroszország és Kína — Venezuela után — már jobban támogatja a velük szövetséges Irán vezetését. Sajtóhírek szerint új légvédelmi és hajóromboló rakétákat küldtek a perzsa államba és elkerülendő az iráni hadsereg „passzivitását”, sok katonai tanácsadót is küldtek. Számukra nagy a tét: Ha Moszkva és Peking Caracas után Teheránt sem „tudja megvédeni”, akkor nagyot csökken nemzetközi ázsiójuk és ezzel a dedollarizáció tempója. Az idei iráni konfliktust ezen a szemüvegen keresztül is érdemes vizsgálni.
Kiemelt kép: Légicsapás füstoszlopát nézik emberek Teheránban 2026. február 28-án, amelynek reggelén Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy Izrael megelőző csapást mért Iránra (Fotó: MTI/AP)