Elítéltek egy férfit pénzmosás miatt Borsodban

| Szerző: hirado.hu
Pénzmosás miatt 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az Ózdi Járásbíróság egy férfit, aki pénzek eredetének leplezésére pénzügyi szolgáltatásokat vett igénybe, illetve végzett – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

Azt írták, a vádlott egy ismerőse kérésére 2023 márciusában bankszámlát nyitott, majd ezt az ismerőse rendelkezésére bocsátotta. Szintén kérésre egy hónapon belül további három bankszámlát nyitott, valamennyinek a számlaszámát megadta ismerősének.

A vádirat szerint 2023 márciusa és áprilisa között ismeretlenek magukat banki alkalmazottaknak kiadva több sértettet felhívtak telefonon, a bankszámlájukon történő gyanús banki tranzakcióra hivatkozva becsapták őket, és rábírták arra, hogy távoli elérést biztosító programot töltsenek le informatikai eszközükre.

A szoftver segítségével megszerezték több ember számlaazonosító adatait, és a sértettek több mint 17 millió forintot utaltak át a vádlott által nyitott bankszámlák egyikére.

A vádlott a számlájára érkezett pénzt bankfiókban felvette és átadta ismerősének, a bűncselekmény elkövetésében játszott tevékeny szerepéért összesen 250 ezer forintot kapott.

A bíróság folytatólagosan, társtettesként, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettében találtak bűnösnek a vádlottat, akit emiatt 2 év, 5 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, emellett vagyonelkobzást is elrendelt.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyészség fellebbezett.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Kékfény

Ajánljuk még